Mit is jelent a Brexit?

"Brexit means Brexit", vagyis a Brexit Brexitet jelent - ezzel a jelszóval indult neki az első teljes "Brexit-évnek" januárban Theresa May brit miniszterelnök, az azóta politikai mottójává vált kifejezéssel nyomatékosítva, hogy az Egyesült Királyság mindenképpen kilép az Európai Unióból, eleget téve az EU-tagságról szóló tavaly júniusi népszavazás szűk, 51,9 százalékos többséggel meghozott döntésének. Az Európai Unió azonban az idei év elteltével is változatlanul azt tudakolja Londontól, hogy a brit kormány értelmezése szerint pontosan mit is jelent majd a Brexit.

Mit is jelent a Brexit?

Az idén hivatalosan is elkezdődött a Brexit-folyamat, miután Theresa May március 29-én értesítést küldött Brüsszelnek arról, hogy aktiválta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét. Ez a gyakorlatban még soha ki nem próbált cikkely szabályozza - és aktiválásának bejelentése el is indítja - a kilépési folyamatot.
   
Theresa May, aki addig a belügyi tárcát vezette, tavaly nyáron vette át a miniszterelnöki tisztséget addigi főnökétől, David Camerontól, aki az EU-népszavazás sokkja után lemondott.
    

May a kilépési tárgyalások stratégiáját körvonalazó januári beszédében a kemény Brexit politikáját hirdette meg, amelynek lényege a teljes körű intézményes szakítás az EU-val, beleértve a kivonulást az Európai Unió egységes belső piacáról és a vámunióból is. London érvelése az, hogy a további brit tagság e két sarkalatos integrációs szerveződésben olyan feltételrendszerek teljesítését jelentené, mintha meg sem szűnne a brit EU-tagság.  
   
May ehhez a Brexit-stratégiához kért megerősített választói felhatalmazást, amikor idén áprilisban, nem sokkal az 5. cikkely aktiválásának bejelentése után, a sajtó, a westminsteri "politikai falu" és a közvélemény számára teljesen váratlanul előrehozott választásokat írt ki.
    

A választások másnapján, június 9-ének reggelén Mayt legalább akkora sokk érte, mint csaknem pontosan egy évvel korábban, az EU-népszavazás másnapján Cameront: a Konzervatív Párt a korábban jósolt fölényes győzelem helyett elvesztette addigi meglehetősen szűk alsóházi többségét is, és azóta a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső eseti támogatásával alátámasztott kisebbségi kormányzásra kényszerül.
   
A jelek arra mutatnak, hogy a fiatal felnőtt korosztály, amely erőteljesen EU-párti, az idei választásokon jóval nagyobb létszámban vett részt, mint a tavalyi EU-népszavazáson, és bosszút állt a tory kormányon a kemény Brexit tervei miatt. A YouGov közvélemény-kutató cég vizsgálata szerint tavaly a 18-24 év közötti brit választók 71 százaléka voksolt arra, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon, az idei előrehozott választásokon viszont ennek a korosztálynak csak a 19 százaléka szavazott a konzervatívokra.
    

A súlyos választási fiaskó után számos elemző annak a véleményének adott hangot, hogy Theresa May pozíciójának végletes meggyengülése egyben a kemény Brexit politikájának végét is jelenti.
    

A felszínen ennek nem sok jele mutatkozik - Nagy-Britannia hivatalosan továbbra is ki akar lépni az EU egységes belső piacáról és vámuniójából -, ám az apró betűs szövegrészekben sok az árulkodó jel arra, hogy például a kemény Brexit gazdasági hatásaitól rettegő üzleti szektor hangja is jobban érvényesül a korábbiaknál, és a Brexit kezd "puhulni".
    

Erre vall, hogy a kormány Brexit-stratégiájában megjelent az átmeneti időszak közbeiktatásának szándéka. A brit kormányfő először október végén, a Brexit utáni időszakra szóló brit kormányzati tervekről tartott firenzei beszédében szólt részletesen erről a tervről. Theresa May indoklása szerint az átmeneti időszakra azért van szükség, mert London úgy gondolja, hogy 2019 márciusában még sem az Egyesült Királyság, sem az Európai Unió, sem az EU-tagállamok nem lesznek abban a helyzetben, hogy zökkenőmentesen meghonosíthassák az új kapcsolatokat megalapozó feltételrendszer számos elemét.
   
May elfogadta, hogy e bevezetési időszak alatt Nagy-Britannia és az Európai Unióban maradó országok még a jelenlegi szabályok alapján férhetnek hozzá egymás piacához, jóllehet a brit kormány már 2019 márciusában, az EU-tagság megszűnésével egy időben ki akar lépni az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is.
    

Ez az a pont, amelyet az Európai Unió nehezen tud értelmezni, és emiatt kérdezgeti folyamatosan Londont, hogy tulajdonképpen mit is jelent a brit kormány értelmezésében a Brexit.
   
Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszert megalapozó, januárban kezdődő második Brexit-tárgyalási szakasz előzetes uniós stratégiáját megfogalmazva a minap leszögezte: az EU csak úgy tudja elképzelni az átmeneti időszakot, ha annak lejártáig az Egyesült Királyság a vámunió és az egységes belső piac tagja marad, és tartja magát a közösségi szabályozáshoz, beleértve az újonnan elfogadott szabályokat.
   
Nincs szemezgetés az előnyökből a kötelezettségek teljesítése nélkül - figyelmeztette Londont a bizottsági főtárgyaló.
    

Ez komoly konfliktusforrásnak bizonyulhat a következő Brexit-tárgyalási szakaszban, ugyanis ha Nagy-Britannia csak akkor kapja meg az átmeneti időszakot, ha közben az egységes piac és a vámunió tagja marad, akkor tartania kell magát az időszak lejártáig a megkötések nélküli munkaerőáramlás elvéhez is, márpedig London már 2019 márciusától regisztrációs kötelezettséget róna ki az újonnan érkező külföldi EU-bevándorlókra is.
   
A Brexit Brexitet jelent - hirdeti a brit kormányfő januárban meghirdetett, máig érvényes mottója. De mit is jelent pontosan a Brexit? - kérdezi folyamatosan az Európai Unió. A 2017-es év a jelek szerint úgy zárul, hogy erre a kérdésére Brüsszel nem kap pontos választ Londontól.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: