Mit is vizsgál pontosan az EU a SZÉP Kártyával és az Erzsébet utalvánnyal kapcsolatban?

Néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra került a nemzetgazdasági tárca által készített jelentés, amely a SZÉP kártya és az Erzsébet utalvány rendszerének további sorsát elemzi, különös tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság is vizsgálja a magyar étkezési utalványpiac reformját. Dr. Kovách Ákos ügyvéd, a Gide Loyrette Nouel - d'Ornano Iroda versenyjogi csoportjának vezetője segít tisztábban látni a kérdésben, hogy mit is vizsgálhat pontosan a Bizottság, és mi az eljárás menete.

A SZÉP Kártyára és az Erzsébet utalványra vonatkozó szabályozást az Európai Bizottság többek között abból a szempontból vizsgálja, hogy az sérti-e az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződésben ("EUMSZ") foglalt alapvető szabadságokat.

 

A SZÉP Kártya kibocsátására vonatkozó feltételeknek jelenleg három szereplő (OTP, MKB és K&H) tud megfelelni, felmerül tehát, hogy a feltételrendszer diszkriminatívnak minősül-e, mivel azt csak néhány vállalkozás képes teljesíteni, korlátozva többek között ezáltal az Európai Unió más tagállamában vagy akár Magyarországon letelepedett vállalkozások piacra lépését.

 

"Emiatt esetleg felmerülhet, hogy az EUMSZ letelepedés szabadságára, valamint a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel nem összeegyeztethető a SZÉP Kártya kibocsátására vonatkozó feltételrendszer. A közösségi jog előbb említett két alapvető szabadságának korlátozására, csak akkor kerülhet sor, ha az nem diszkriminatív, valamely nyomós közérdek teszi indokolttá, alkalmas a kívánt cél elérésére, valamint arányban áll a kitűzött céllal." - mondta dr. Kovách Ákos.

 

A gazdasági tárca indoklása szerint az új szabályozás a rendszer átláthatóságát és egyszerűsítését hivatott szolgálni, amennyiben a kibocsátásra jogosult szolgáltatók kizárólag banki hátterű vállalkozások lehetnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tradicionális utalvány-kibocsátó cégek nem tudnak belépni erre a piacra. Az Európai Bizottság nagy valószínűséggel azt vizsgálja a SZÉP Kártya esetében, hogy a feltételrendszer diszkriminációt valósít-e meg, és ha igen, a magyar hatóságok által felhozott indokok elegendőek-e az EUMSZ alapvető szabadságai korlátozásának igazolására, vagy azokat a célokat kevésbé korlátozó eszközökkel is lehetne biztosítani.

 

Ami az Erzsébet utalványt illeti, annak kibocsátására kizárólag a Nemzeti Üdülési Alapítvány jogosult, szemben a korábbi rendszerrel, amelynek értelmében bármilyen vállalkozás beléphetett a készétel vásárlására jogosító utalványok piacára. Az új szabályok értelmében az alapítvány tehát monopóliumot élvez a béren kívüli juttatások piacának ezen részén. "Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata értelmében a monopólium már önmagában versenykorlátozásnak minősül, amely csak bizonyos feltételek együttes fennállása esetén egyeztethető össze a letelepedés szabadságának és a szolgáltatások szabad áramlásának alapelveivel.

 

Ily módon a monopólium – ha az érinti az Európai Unió tagállamai közötti kereskedelmet – csak akkor tartható fenn, ha nem diszkriminatív, létrehozatalát vagy fenntartását pedig nyomós közérdek indokolja. Ezen túlmenően a szabályozásnak alkalmasnak kell lennie a kitűzött cél elérésére, ugyanakkor azzal arányban is kell állnia, azaz nem áll rendelkezésre más, kevésbé korlátozó eszköz az elérni kívánt cél megvalósításához" - hangsúlyozta a Gide Loyrette Nouel ügyvédje.

 

Az eljárás


A GLN Budapest szakértője elmondta, azon esetek kivételével, amikor az uniós jog sérelme egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, a Bizottság először az ún. EU Pilot eljárás keretében vizsgálja meg az érintett szabályozást és kér tájékoztatást az érintett tagállamtól. A SZÉP Kártya és az Erzsébet utalvány esetében egy ilyen előzetes eljárás van folyamatban.

 

Amennyiben az érintett tagállam megadja a Bizottság részére a kért tájékoztatást, illetve megfelelő javaslatokat terjeszt a Bizottság elé az uniós jogot sérteni látszó szabályozás módosítására, úgy a vizsgálat már ebben a fázisban lezárulhat. Ha viszont az érintett tagállam megtagadja az együttműködést, vagy nem terjeszt elő a jogsértés orvoslására alkalmas módosítási javaslatokat, a Bizottság egy hivatalos felszólító levéllel kötelezettségszegési eljárást indíthat ellene.

 

Természetesen az érintett tagállamnak a kötelezettségszegési eljárás során is van lehetősége a Bizottság által kifogásolt szabályozást az uniós jog követelményeinek megfelelően módosítani. Ha erre nem kerül sor, és a Bizottság megállapítja az uniós jognak az érintett tagállam általi megsértését, úgy felhívja szabályozás vagy gyakorlat módosítására.

 

Amennyiben az érintett tagállam nem hajtja végre a Bizottság határozatában foglaltakat, az eljárás az Európai Unió Bírósága előtt folytatódhat tovább, ami a helyzet például most a telekommunikációs szektort érintő különadó esetében - emelte ki dr. Kovách Ákos.

 

 

 



Az egészségügyi miniszternek augusztus közepéig kell kidolgoznia a várólista-csökkentő programot

A közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban a várakozási idők jelentős mértékű csökkentése érdekében az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig célzott egészségügyi várólista-csökkentő és kapacitásbővítő programot kell kidolgoznia az érintett szakmai szervezetek és háttérintézmények bevonásával - a kormány erről szóló döntése a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
2026. 07. 03. 06:30
Megosztás:

ASemcorp tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben

A Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért a társaság tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben - közölte a város önkormányzata az MTI-vel csütörtök délután, miután a lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai vállalat közleményben jelezte: tényfeltáró vizsgálatot indít a helyi üzemével kapcsolatos környezetvédelmi problémák feltárására.
2026. 07. 03. 06:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 03. 05:30
Megosztás:

Otthont és új lehetőséget kapnak a nehéz helyzetben lévő családok Drávagárdonyban

Új funkcióval, felújított otthonként kapcsolódik vissza a gyermekvédelmi ellátórendszerbe a korábban Sorsfordító Házként működő drávagárdonyi ingatlan az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerségének köszönhetően. A mintegy két éve üresen álló, leromlott állapotú épület teljes körű megújítása az MBH Tudatos Segítség Program újabb mérföldköve: a felújított ház a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyként működik tovább, biztonságos lakhatást és komplex szakmai támogatást nyújtva azoknak a családoknak, akik már elindultak az önálló élet felé, de ehhez még megerősítésre van szükségük.
2026. 07. 03. 05:00
Megosztás:

A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez képest jelentősen megugrott a Bank360 oldalán megkötött utasbiztosítás szerződések száma.
2026. 07. 03. 04:30
Megosztás:

Európában elsőként, a világon harmadikként alkalmaztak új szívbillentyűt tartalmazó érprotézist az SZTE szívsebészei

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szívsebészeti Osztálya: Európában elsőként, a világon pedig harmadikként alkalmaztak egy innovatív műtéti eljárást, amelynek során egy különleges biológiai eredetű szívbillentyűt tartalmazó érprotézist ültettek be két fiatal, veleszületett szívbetegségben szenvedő páciensnek.
2026. 07. 03. 04:00
Megosztás:

Ne féljünk attól, hogy unatkozik a gyermekünk

Hároméves kor alatt egyáltalán nem javasolt a digitális eszközök használata, mivel azok kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyermekek mozgás- és beszédfejlődését – egyebek mellett erre mutat rá a Bethesda Gyermekkórház és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa. A „Kis kezekben nagy képernyők” című tájékoztató elsődleges célja, hogy szakmai tanácsokkal segítse a szülőket a kisgyermekek képernyőidejének csökkentésében. A két intézmény szakértői arra is rámutatnak, hogy a következetes szülői példamutatás a legfiatalabbak digitális védelmében is elengedhetetlen.
2026. 07. 03. 03:00
Megosztás:

A flamingó-forradalom geo- és biztonságpolitikai olvasata

Tiranában, Vlorëban és több albán városban hetek óta ezrek tüntetnek a Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök veje – nevéhez köthető luxusüdülő-projekt ellen, amely az ország délnyugati részén található Pishë Poro-Nartë környezetvédelmi területen és az egykori katonai bázisként szolgáló Sazan-szigeten valósulna meg.
2026. 07. 03. 02:30
Megosztás:

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
2026. 07. 03. 02:00
Megosztás:

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás:

A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás:

A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)
2026. 07. 02. 19:00
Megosztás: