Mobilabb lett a magyar munkavállaló

Egyre elterjedtebb és elfogadottabb a munkaerő kölcsönzés, minden harmadik ember bizonytalan a munkahelyét illetően, a munkáért már meglepően sokan költöznénk, ha az bejelentett – derül ki a Work-Force munkaerő-kölcsönző és közvetítő cég 1200 hazai - döntően fizikai és adminisztratív - munkavállaló körében végzett online kutatásából.

Mobilabb lett a magyar munkavállaló

A felmérés célja az volt, hogy feltárja a kölcsönzésben még nem résztvevők félelmeit, és ezt szembesítse a valósággal, azaz a tényekkel, a kölcsönzésben valaha részt vett munkavállalók véleményével.
 
A munkaerőkölcsönzés már ismert és elfogadott
 
A megkérdezettek 92%-a hallott már munkaerő kölcsönzésről, valamint 56%-a már dolgozott is kölcsönzött munkaerőként. Míg korábban ezzel a foglalkoztatási formával kapcsolatban gyakori kétségek fogalmazódtak meg, addig ma már azoknak, akik valaha dolgoztak kölcsönzött munkaerőként, mindössze 8%-a válaszolta, hogy csalódott benne.

Érdekes, hogy azok között, akik még nem dolgoztak kölcsönzött munkaerőként, 40%-os arányban érzékelhető a félelem, hogy kevesebbet keresnek, és máshogy bánnának velük. Ehhez képest mintegy 30-40%-al kevesebben gondolják így azok, akik már dolgoztak kölcsönzöttként.

A munkavállalók túlnyomórészt azt kapják a munkaerő-kölcsönző cégektől, mint amire számítanak, sőt, többen érzik úgy, hogy felülmúlták a várakozásaikat a kölcsönző cég szolgáltatásai, kevesebben vannak, akik fordítva vélekednek.
Hogy miért jó kölcsönzött munkaerőként dolgozni, a megkérdezettek leginkább a bejelentést, rugalmasságot értékelték, illetve azt, hogy több lehetőséget is tudott ajánlani a cég, valamint, hogy kaptak/kapnak fizetést, amíg nem találnak állandó munkát. Akik még nem dolgoztak ilyen formában a többféle munkalehetőséget, a bejelentést tartják vonzónak, valamint a lehetőséget, hogy dolgozzanak, míg nem kapnak állandó munkát.

„Míg a hazai munkavállalókról az a kép él a szakmában, hogy általánosságban nem mobilak, a kutatás ehhez képest érdekes elmozdulást jelez” - mondja Csákvári Róbert, a kutatást végző Work Force Kft-nek, a piac egyik vezető szereplőjének ügyvezető igazgatója. „Noha egyre nehezebb megfelelő munkavállalót találni számos területen, a munkavállalók rájöttek, hogy érdemes extra erőfeszítést tenniük, ha a maguk vagy családjuk boldogulásáról van szó” - teszi hozzá. A frissen született Munkaerő Rugalmassági Index (azok, akik még nem dolgoztak kölcsönzöttként, de hajlandóak lennének / összes olyan válaszadó, aki még nem dolgozott kölcsönzöttként) aránya 0,82, vagyis 82% kipróbálná ezt a fajta foglalkoztatási formát.
 
Növekvő mobilitás – új trend kezdete?
 
A korábban már kölcsönzésben részt vett munkaerő több mint 60% lenne hajlandó költözni is egy megfelelő munkahelyért. Több mint harmaduk hajlandó lenne elhagynia lakhelyét országon belül, ha a munkáltató fizeti a szállását és a rendszeres hazautazását, közel harmaduk pedig még e nélkül is. Mindössze 28% jelentette ki határozottan, hogy nem költözne el más munkáért. Akik még nem dolgoztak, mint kölcsönzött munkaerő, azoknak csak több mint a harmada lenne hajlandó elhagyni a lakhelyét, ha a munkáltató fizeti a szállását és a rendszeres hazautazását. A Work-Force erre a vizsgálatra egy arányszámot is alkotott, a Munkaerő Mobilitási Indexet (azok, akik lakhelyükön kívül is vállalnának munkát/összes válaszadó). Ennek az értéke 0,71, vagyis 71% hagyná el lakóhelyét már egy munka reményében.
 
A munkahelyi bizonytalanság meglepően magas
 
A  korábban vagy jelenleg kölcsönzött munkavállalók közel harmada nem igazán vagy abszolút nem biztos a munkahelyében, 26% nem túl biztos vagy abszolút nem abban, hogy lesz munkahelye a jövőben, kb. a fele gondol külföldre történő költözésre, ha nem talál itthon munkát. A megkérdezettek több mint 80%-a egy, kettő vagy kettőnél több szakmához ért, és csak 8% mondja, hogy nem szívesen tanul új dolgokat, esetleg szakmákat. Azok közül viszont, akik még nem dolgoztak kölcsönzött állományban, már 36% nem biztos benne, hogy lesz munkahelye, de 13% nem tanulna szívesen új szakmát. Vagyis általában véve is, azok, akik már dolgoztak kölcsönzöttként, sokkal magabiztosabbak abban, hogy lesz munkájuk majd a jövőben, és ezért többet hajlandóak tenni is.
 
A már kölcsönzöttek 34%-a több mint 5 hónapig, 26% 1-5 hónap között dolgozott kölcsönzött munkaerőként, míg 9% többé-kevésbé folyamatosan így dolgozik. Több mint fele arányban tervezik, hogy újra így dolgozzanak.

Kapcsolódó kalkulátoraink:
Mennyit viszek haza a bruttó béremből?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: