Módosították a fővárosi parkolási rendeletet

Jövő július elsejétől kizárólag a kerületi önkormányzatok által létrehozott szolgáltatók végezhetik majd a parkolási díjfizetés ellenőrzését, és csak ezek szabhatnak ki jövőben pótdíjat. Ritkítják majd a parkolójegy-kiadó automaták sűrűségét - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Módosították a fővárosi parkolási rendeletet

A képviselők 18 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadták el Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát, amellyel több ponton módosították a parkolási rendeletet.
   
A várakozási díjfizetés ellenőrzéséről szóló módosítás lényege, hogy az ellenőrzését, a pótdíj kiszabását és az erről szóló értesítés elhelyezését a járművön kizárólag a helyi önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott szolgáltató végezhesse saját maga, azaz a vállalkozásba adás lehetősége nélkül.
   
Az automaták elhelyezését érintő módosítás értelmében, annak - 2020 január elsejei - hatályba lépését követően a várakozóhelyek nyolcvan százalékától legalább 250 méteren belül kell elérhetőnek lenniük, valamint a várakozóhelyektől legalább 75 méteren belül olyan információs táblákat kell elhelyezni, amelyek tájékoztatást adnak a legközelebbi parkolójegy-kiadó automata elérhetőségéről, továbbá a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszernek az adott övezetre érvényes kódjáról.
   
Mivel növekszik az automatákhoz történő gyaloglási távolság a várakozási díj időben történő megfizethetősége érdekében a türelmi idő 5-ről 10 percre nő.
   
Mint az elfogadott javaslatban rámutattak, a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszert használók száma jelentősen emelkedett, részaránya Budapesten mintegy 60 százalék, de vannak olyan területek, ahol a mobiltelefon segítségével történő díjfizetés eléri a 80 százalékot, ami tovább nőhet. Ez azt jelenti, hogy a parkolójegy kiadó automaták használata visszaszorult, azonban a várakozás lehetőségének biztosítása közszolgáltatás, így lehetővé kell tenni a készpénzzel történő kiegyenlítését is, ezért a parkolójegy-kiadó automaták nem szüntethetőek meg teljesen, azonban számukat csökkenteni lehet.
   
A rendeletmódosítás szerint az automaták "az 5 forintos és ennél nagyobb névértékű valamennyi pénzérmét elfogadják, vagy lehetőséget biztosítanak a bankkártyás fizetésre".
   
A közgyűlés felkérte a főpolgármestert, vizsgáltassa meg a közösségi autóbérlő rendszer térnyerésének ösztönzése érdekében valamilyen, a parkolásra vonatkozó kedvezményrendszer megteremtésének a lehetőségét, illetve feltételrendszerét.
    

A javaslat elfogadása előtti vitában Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) elmondta, tartalmilag egyetértenek azzal, hogy a kerületek ne szervezhessék ki alvállalkozásoknak a parkolóautomaták üzemeltetését, ezt azonban szerinte a főváros nem írhatja elő jogszerűen egy rendeletben, mivel azzal törvényben rögzített lehetőségeket korlátozna. A kormánypárti politikus erre hivatkozva azt kezdeményezte, ahogy a közgyűlés felterjesztési jogkörével élve kérjen törvénymódosítást a témában.
   
Számadó Tamás főjegyző és Karácsony Gergely főpolgármester válaszaikban nem értettek egyet a felvetéssel, egyaránt azt hangsúlyozva, hogy az indítvány nem a parkolási közszolgáltatást, hanem csak az ellenőrzést érinti, amit nyugodtan szabályozhat a főváros.
  
Horváth Csaba (MSZP) zuglói polgármester azt a befogadott módosító javaslatát ismertette, amely a mobiltelefonnal fizetett parkolások kényelmi díjának egységesítését és csökkentését kezdeményezi vizsgálni.
   
Tóth József (MSZP), a XIII. kerület polgármestere azt javasolta, hogy 250 méter helyett 150 méterben maximalizálják a parkolóautomaták várakozóhelyektől mért legnagyobb távolságát. Karácsony Gergely válaszában ezzel nem értett egyet, kiemelte, hogy a javasolt 250 méter csak egy elvi határ, a kerületek pedig ennél közelebb is elhelyezhetik automatáikat. Angyalföld polgármesterének ezután megfogalmazott javaslatára az elfogadott rendelet szövegébe bekerült, hogy a parkolóautomaták elhelyezésénél tekintettel kell lenni a mozgásukban korlátozott felhasználók szempontjaira.
   
Baranyi Krisztina (független), a IX. kerület polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy vissza kell szorítani a készpénzfizetést a parkolásban, mivel annak kezelése egyrészt költséges, másrészt visszaélésekre teremt lehetőséget.
   
Pintér Gábor (Fidesz-KDNP) felszólalásában úgy fogalmazott, az, hogy Karácsony Gergely tervezi megújítani a fővárosi parkolást ahhoz hasonlít, mintha a whiskey-s rablóra bíznák egy bank biztonsági rendszerének kiépítését. Elmondta, Zugló korábbi polgármestere napi egymillió forintos veszteséggel üzemeltette a városrész parkolását. "Talán rablóból lesz a legjobb pandúr" - zárta felszólalását.
   
Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) közölte, Karácsony Gergely még mindig nem közölt semmit arról, miként kívánja megvalósítani az egységes budapesti parkolást, amely egyik választási ígérete volt.
   
A főpolgármester reakcióban elmondta, Zuglóban nem napi egymillió forintos veszteséget, hanem ugyanennyi nyereséget jelentett a parkolás üzemeltetése. Hozzátette továbbá, a lehető leghamarabb ki akarják dolgozni az egységes parkolás koncepcióját, amelyhez a kormányoldal javaslatait is várják.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: