Nagy merítés, nagy foci?

A kis csapatok, így a magyar válogatott kijutási, valamint a tornán a jobb szereplési esélyeit növeli ugyan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) keddi döntése, mely szerint 2026-tól 48 csapatos lesz a világbajnokság, ám ettől az esemény színvonala nem növekszik - összegezte Szabados Gábor sportközgazdász az M4 Sport szerdai, Sportreggeli című adásában.

Nagy merítés, nagy foci?

"Nem biztos, hogy olyan szakmai sikert hoz majd a világbajnokság létszámának emelése, mint a tavaly nyári Európa-bajnokság esetében történt, ugyanis a mezőny bővítésének nyertes kontinensei, például Ázsia csapatai, nem képviselnek vb-szintű játékerőt" - véli Szabados Gábor.
    

A sportközgazdász szerint a FIFA sportpolitikai döntést hozott a mezőny 32-ről 48 csapatosra bővítésével, hiszen a létszámemelés volt az elnökválasztás előtti egyik ígéret. A döntés rövid távon pénzügyi sikert hozhat ugyan, ám a vb színvonala, értéke ezzel nem nő, mert több értéktelen meccs lesz. Azzal, hogy a hármas csoportokból ketten továbbjutnak, a "nagycsapatok" megerőltetés nélkül léphetnek tovább, igaz, az úgynevezett kiscsapatok, mint például a magyar válogatott, is könnyebben elérhetik az egyenes kieséses szakaszt - tette hozzá Szabados Gábor.
    

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy a megnövelt létszámú franciaországi Eb előtt is éltek ezek a félelmek, a szakember azt felelte, hogy valóban így volt, ám Európában sűrűbb a mezőny, és azok a válogatottak, amelyek a bővítésnek köszönhetően tudtak több év szünet után kijutni, mint például a magyar együttes, eleve megütöttek egy bizonyos szintet.
   

 "A világban más a leosztás, mint Európában. Az új kvótarendszer szerint Katar és Omán is ott lehet majd a világbajnokságon, ám ettől az esemény sportszakmai értéke nem nő" - véli a sportközgazdász, aki szerint a magyar válogatott kijutási esélyei is javulnak, de nem olyan mértékben, mint a kontinensbajnokság esetében.
    

Az is elhangzott, hogy a FIFA a döntésnél figyelembe vette a klubok érdekeit is, ezért nem növelte jelentősen a játéknapok számát: az eddigi 30-ról csupán 32 napra nő azon napok száma, amíg az egyesületeknek nélkülözniük kell a válogatottban érdekelt játékosaikat, és a mérkőzések száma sem emelkedik, hogy a klubidény kezdetére ne túlságosan "kifacsart" focistákat kapjanak vissza.

 

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A TikTok már a világ legnépszerűbb videós mobilapplikációja

Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészítő, vonzó funkciókkal bárki könnyedén készíthet magáról felvételeket: ötletes, humoros, szórakoztató miniklipeket, melyek egycsapásra akár világhírnevet is hozhatnak bárki számára.
2021. 08. 12. 08:30
Megosztás:

Mit jelent a magyarok számára a közösségi média?

A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3%-a1 nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde (63%) szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra. A Kaspersky megbízásából készült kutatás fényt derít arra, hogy melyek a leggyakrabban használt platformok, mi a közösségi média szerepe és hatása a magyarok életére.
2021. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Már az idén megdőlhet a világjárvány előtti reklámköltésrekord

A 11,2 százalékkal bővülő reklámpiacot az e-kereskedelem és az online videók hajtják. A reklámköltés 2021-ben 6 százalékkal haladja meg a járvány előtti csúcsot. A digitális reklámok részesedése eléri az 58 százalékot az idén, szemben a 2019-es 48 százalékkal. A reklámköltések bővülése középtávon is robosztus maradhat.
2021. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Lesz negyedik hullám vagy nem?

Több, mint másfél évig voltunk bezárva az otthonainkban, és a világ, amit előtte éltünk, mostanra teljesen megváltozott. Viszont most jobban, mint ezelőtt bármikor - szeretnénk újra elkezdeni élni az életünket. Folyamatosan arról olvashatunk, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed, és reménykedünk, hogy az a negyedik hullám vagy gyorsan véget érjen, vagy meg se történjen.
2021. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Sorozat készül Hunyadi Jánosról

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.
2021. 07. 18. 07:00
Megosztás:

Két új közigazgatási szaklap indul az NMHH támogatásával

Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
2021. 07. 13. 02:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék

Százhúsz millió forintos kerettel hirdette meg az idei műszaki fejlesztésekre szóló pályázatot közösségi televízióknak és rádióknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, az első fordulóra augusztus 5-ig lehet jelentkezni, döntött e heti ülésén a testület. Tizenegy közösségi televízió és rádió működési és üzemeltetési költségéhez is hozzájárult a grémium, emellett véglegesített egy kalocsai és egy dunaföldvári frekvenciapályázatot.
2021. 07. 07. 21:30
Megosztás:

1,5 millió megtekintést ért el két hét alatt az UNICEF Magyarország TikTok netes bántalmazás elleni kampánya

Hatalmas érdeklődés övezi a fiatalok körében az UNICEF Magyarország cyberbullying elleni új kampányát. A szervezet június 18-án, az online bántalmazás elleni világnapon indította el kezdeményezését a TikTokon. Az azóta eltelt napokban a #sértőhangok megjelöléssel ellátott videós tartalmak több, mint 1.5 millió megtekintést eredményeztek, 400 felé közelít a hangsáv használatával született videók száma és több, mint 5,700 TikTok felhasználó kezdte már el követni a világnapra létrehozott @unicefhungary profilt.
2021. 07. 06. 16:00
Megosztás:

Így tudhatjuk meg, milyen szolgáltatás áll az emelt díjas számok mögött

Minden hírközlési szolgáltatónak jogszabályi kötelezettsége vezetni az emelt díjas telefon- és sms-szolgáltatásainak hiteles és naprakész listáját, felelős fogyasztóként pedig két egyszerű kereséssel előzetesen ellenőrizhetjük ezeket a számokat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezen kívül eleve le is tiltathatjuk a szolgáltatónknál az ilyen típusú hívások, sms-ek indítását a kellemetlen meglepetések és a „számlasokk” elkerülésére.
2021. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Újabb budapesti körzeti rádiós frekvencia pályáztatását készíti elő a Médiatanács

Pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, valamint öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A magyar testület jelzésére a cseh társhatóság bírságot rótt ki az AMC szolgáltatójára.
2021. 07. 02. 10:30
Megosztás:

NMHH: pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz és öt vidéki helyi rádiós frekvencia

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, és öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia.
2021. 07. 01. 07:00
Megosztás:

Az uniós átlagnál több magyarnak van közösségi oldala

Kiemelkedően magas, 87 százalékos a magyar internethasználóknál a közösségi oldalakon résztvevők aránya, ami 22 százalékponttal több az uniós átlagnál - tájékoztatta a magyar háztartások infokommunikációseszköz-használatáról szóló elemzése alapján a Központi Statisztika Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t.
2021. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Őrizetbe vették az Apple Daily lap egyik vezércikkíróját

Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 06. 28. 07:30
Megosztás:

Jegybevételi rekorddal nyitott ez a mozifilm

Bemutatásának másfél éves halasztgatása után a Halálos iramban 9. című film jegybevételi rekorddal nyitott, 70 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban járványidőszakban.
2021. 06. 28. 00:05
Megosztás:

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét az NMHH

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett elvégezte egy pápai frekvenciapályázat alaki vizsgálatát, és döntött négy vidéki pályázati eljárás nyerteséről is.
2021. 06. 24. 10:30
Megosztás:

Magyar animációt is díjaztak az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Mostoha Marcell Avant (Előre) című rövid, rajzos animációját is díjazták a szombaton zárult Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
2021. 06. 21. 02:00
Megosztás: