Nagyobb gazdaságfejlesztési támogatást kap a kárpátaljai magyarság

Elérte a 17 milliárd forintot a kárpátaljai magyarságnak a magyar kormány által az elmúlt két év során nyújtott gazdaságfejlesztési támogatások összege, de tekintettel a jelenlegi nehéz helyzetére a magyar közösség jövőre az eddiginél is nagyobb támogatásra számíthat - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Beregszászon.

Nagyobb gazdaságfejlesztési támogatást kap a kárpátaljai magyarság

Magyar Levente a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán részt vett a magyar kormány által támogatott Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program újabb mezőgazdasági pályázatkiírása közel 800 nyertesével közösen tartott szerződés-aláírási ünnepségen.
   
A nyertes magyar vállalkozókat köszöntő beszédében az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy többedik alkalommal írnak alá szerződést támogatásában részesülő kárpátaljai magyar vállalkozókkal. A szülőföldön maradást és a gazdasági életben való boldogulást a magyar állam forintmilliárdokkal támogatja Kárpátalján, így mostanra elérte a 17 milliárd forintot, ukrán pénznemben az 1,7 milliárd hrivnyát a kárpátaljai magyar vállalkozásoknak juttatott támogatások összege - tette hozzá. Hangsúlyozta, "tekintettel a kárpátaljai magyarság nehéz helyzetére, ez a program 2019-ben bővülni fog, az eddiginél is nagyobb támogatásra számíthat a közösség."
   
Magyar Levente sajnálatosnak nevezte, hogy az ukrán hatóságok támadást intéztek az Egán Ede gazdaságfejlesztési program ellen, olyan "valótlanságokat terjesztve, hogy itt valamiféle szeparatista törekvések finanszírozásáról van szó."
   
"Szeretnék mindenkit megnyugtatni, a programmal szemben több mint fél éve folyó vizsgálat odáig sem jutott, hogy akár egyetlen konkrét gyanút megfogalmazott volna, ami egyértelműen bizonyítja, a híresztelések teljességgel alaptalanok" - hangsúlyozta Magyar Levente. Emellett - folytatta - az elmúlt időszakban a kárpátaljai magyar közösségtől több szerzett jogot is megpróbáltak elvenni. "Szeretném arról biztosítani önöket, hogy az anyaország önök mögött áll a jogaikért folytatott küzdelmükben, és - hangsúlyozom - nem állhat elő olyan helyzet, amelyben a magyar kormány magukra hagyná önöket, vagy kihátrálna önök mögül, ez elképzelhetetlen" - szögezte le, megjegyezve: minél nagyobb a baj, annál nagyobb mértékű a támogatás.
       

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A külgazdasági és külügyi tárca államtitkára hangsúlyozta: "Ha van ország, ha van nép, amelyik érdekelt abban, hogy Ukrajna erős legyen, az Magyarország és a magyar nép, hiszen minél erősebb, gazdagabb, szuverénebb és függetlenebb Ukrajna, annál jobb Magyarországnak, annál jobb a kárpátaljai magyarságnak." Magyarország azt kívánja, hogy Ukrajnának sikerüljön legyőznie a nehézségeket, leküzdenie a kihívásokat, amihez továbbra is minden támogatást megad, és csak annyit kér, hogy a kárpátaljai magyarság békességben, jogait megtartva élhessen - húzta alá Magyar Levente.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője beszédében köszönetet mondott Magyarországnak, a magyar kormánynak, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak azért, hogy határozottan kiáll a kárpátaljai magyarság mellett. Hozzáfűzte, a kárpátaljai magyar közösség iránti bizalom jele volt, hogy a magyar kormány elindította a gazdaságfejlesztési programot Kárpátalján. Hogy ez a bizalom nem volt alaptalan, azt a kárpátaljai magyarság azzal bizonyította, hogy ebben a számára nehéz időszakban is élni tudott a felkínált lehetőséggel, illetve, hogy Kárpátalján van elegendő magyar vállalkozó, aki fejleszteni akarja vállalkozását a maga, családja, Kárpátalja és Ukrajna javára - mondta.
   
A KMKSZ elnöke megköszönte a pályázóknak a bátorságot, hogy részt vesznek a gazdaságfejlesztési programban annak ellenére, hogy az ukrán hatóságok igyekeznek megfélemlíteni a magyar vállalkozókat sajtótámadásokkal és sokuk beidézésével kihallgatásra. Úgy vélte, az ukrán hatalom téves utakon jár, amikor vegzálja a magyar vállalkozókat, hiszen az ő kötelessége lenne a kis- és középvállalkozások támogatása.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Macedónia kérte a kiadatást Magyarországtól

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kiadatását kérte Szkopje Budapesttől - közölte a szkopjei sajtó szerdán.
2018. 11. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen kezdtek a tőzsdék Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 11. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Csökkenésre számíthatunk?

Csökkenést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
2018. 11. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést az Élelmiszerbank

Több mint 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank péntektől vasárnapig.
2018. 11. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már pályázhatnak a nonprofit szervezetek a Tudatosan a pénzügyekben címmel meghirdetett felhívásra

Keddtől pályázhatnak a nonprofit szervezetek a Tudatosan a pénzügyekben címmel meghirdetett felhívásra, a pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló programok támogatására - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-vel.
2018. 11. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Skót miniszterelnök szerint egységes ellenzéki fellépés kellene a Brexit megállapodástervezet ellen

A skót miniszterelnök szerint a londoni alsóház ellenzéki frakcióinak egységesen kellene fellépniük a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, a brit kormány által a múlt héten jóváhagyott megállapodástervezet ellen.
2018. 11. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kimagaslóan teljesít az építőipar

Idén kimagaslóan teljesít az építőipar mind a keresleti, mind a kínálati oldalt tekintve - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) által szervezett VI. Ingatlanfejlesztési napon az MTI-nek kedden Budapesten.
2018. 11. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rajtunk is múlik, hogyan élünk majd nyugdíjasként

Napjainkban egyre többször merül fel jogosan a kérdés, hogy vajon elég lesz-e a pénzünk nyugdíjasként, fenn tudjuk-e tartani azt az életszínvonalat, amelyet fiatalon elképzeltünk. Az OVB Magyarország egyik korábbi felmérése szerint a hazai lakosság kevesebb mint harmada gondolja csupán, hogy a nyugdíjbiztosításokhoz jár állami támogatás adó-visszatérítés formájában, pedig a magyarok jelentős hányada életszínvonal csökkenést prognosztizál idősebb korára.
2018. 11. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ingatlanfejlesztési piac harmadik legerősebb éve lehet 2018

Magyarország felzárkózott a közép-európai régióban második helyezett cseh piachoz a befektetési ingatlanpiaci forgalom alapján.
2018. 11. 21. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A játékpiac az éves bevételének felét érheti el karácsonykor

A játékpiac 45 milliárd forintos éves forgalmának csaknem a felét érheti el az év végi ünnepi időszakban, idén a családok hagyományos áruházi vásárláskor átlagosan 6800 forintot, online vásárláskor átlagosan 8300 forintot szánnak játékokra - közölte friss kutatása alapján a Regio Játékkereskedelmi Kft. kedden.
2018. 11. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul Magyarország és Szlovénia kereskedelmi forgalma

Magyarország és Szlovénia kereskedelmi forgalma (2001-2017); behozatal; kivitel; milliárd forint
2018. 11. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eldurvultak az üzemanyagadó emelése elleni tüntetések Franciaországban

A francia kormány tagjai elítélték kedden az üzemanyagadó emelése ellen negyedik napja tartó tüntetések radikalizálódását, az útblokádok emelését és üzemanyagraktárak elfoglalását. Egy úttorlasznál megsérült motoros belehalt sérüléseibe, ő a második halálos áldozat - közölte az este Laurent Nunez belügyi államtitkár a BFM hírtévében.
2018. 11. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

46 szervezet csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz

Újabb 46 szervezet csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz (MI Koalíció), amely még ebben a hónapban megtartja első plenáris ülését is.
2018. 11. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óriáskerék épül advent idejére Szegeden

Tíz emelet magas óriáskerék épül advent idejére Szegeden, emellett szalmalabirintus, fényfestés és szabadtéri jégpálya is várja az ünnepekre készülődőket a Tisza-parti városban - tájékoztatta a Karácsonyi Hetek programsorozatát szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. az MTI-t.
2018. 11. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére

A kormány elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása esetén januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek - jelentették be kedden Budapesten.
2018. 11. 21. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdán rendkívüli nemzetbiztonsági ülés lesz

Rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hívott össze szerdára Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos elnöke.
2018. 11. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeretnének, de mégsem mernek vállalkozni a magyar fiatalok

A magyar fiatalok, bár nagyon szeretnének saját cégükben dolgozni, mégsem szívesen vállalkoznak – erősítette meg a Hiventures megbízásából a Pulzus 18-35 év közötti korosztályban készített reprezentatív kutatása. A magyar fiatalok 66 százaléka számára az lenne a legideálisabb, ha saját vagy családjuk vállalkozásában tevékenykedhetnének. Alkalmazottként mindössze 24 százalék képzeli el az életét. Jó hír, hogy ötletekből nincs hiány, hiszen a felmérésben részt vevők csaknem kétharmadának volt már egy vagy több olyan ötlete, amelyre jövedelmező vállalkozást lehetne alapítani. Ennek megfelelően 54 százalékuk családja vagy barátai körében néha beszélget is ilyen témákról. Csakhogy a vágyaik, ötleteik megvalósításába egyelőre csak kevesebben vágnak bele. A megkérdezettek 47 százaléka ugyanis azt vallotta, hogy a következő évtizedben valószínűleg nem indít saját vállalkozást. Mindössze 37 százalék tervez ilyesmit, 16 százalék pedig bizonytalan, azaz nem tudja vállalkozna-e vagy sem.
2018. 11. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Generációváltásra van szükség az agráriumban

Nagy szükség van a generációváltásra és a technológiai megújulásokra a mezőgazdaságban, amely kihívásaira a fiatalok tudása és ötletei jelenthetnek megoldást - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter kedden, a Fiatalok az agrár termékpályákon elnevezésű konferencián, Budapesten.
2018. 11. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre 4 százalék feletti GDP-növekedés várható

Varga Mihály szerint az idén 4,3-4,5 százalékkal nő a magyar bruttó hazai össztermék (GDP), és a kormány várakozása alapján jövőre is 4 százalék feletti mértékben bővül a gazdaság Magyarországon.
2018. 11. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz jövőre számítanak a mozaikcsaládokban élők

A mozaikcsaládban élők számára a legnehezebb a nyugdíjas évekről való gondoskodás, 91%-uk szerint lesznek anyagi gondjaik idős korukban. A klasszikus családmodell nagyobb biztonságot ad, és még az egyedülálló szülők is bizakodóbbak jövőjükkel kapcsolatban – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző családmodellek nyugdíjstratégiáit vizsgáló kutatásából.
2018. 11. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás