Nap végére elkalapálták a MOL árfolyamát
BUX index

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy a magyar piac egyelőre "parkolópályán van": míg a külföldi börzéken élénk forgalom volt a hét második kereskedési napján, a BÉT eseménytelen, alacsony forgalmú napot zárt.
OTP részvény

A szakértő kifejtette, hogy a magyar piacon a devizahiteles probléma megoldásáig az OTP-vel kapcsolatos befektetői hangulatot a kivárás jellemezheti, így volt ez kedden is. Német Sándor a hét fontos eseményei között említette a Fed-ülés jegyzőkönyvének publikálását, valamint a munkaerő-piaci adatok közzétételét az Egyesült Államokban, mivel ez határozhatja meg a Fed eszközvásárlásainak további ütemezését.
MOL részvény

A Mol értéke 175 forinttal (1,21 százalék) 14 305 forintra csökkent, 776,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 39 forinttal (0,94 százalék) 4210 forintra erősödött, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal (1,27 százalék) 312 forintra esett, forgalma 378,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal (1,64 százalék) 4350 forintra nőtt, a részvények forgalma 965,4 millió forintot ért el.