Zárásra megugrott a BUX
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint hétfőn "hinta-palinta" alakult ki a magyar piacon, de csak kis változásokra került sor, s ezek teljesen függetlenek voltak az európai mozgásoktól. Az Egyesült Államokból viszonylag vegyes adatok érkeztek délután, a Citigroup gyorsjelentése azonban jó volt, de ez sem hatotta meg a piacokat, mindenki külön utat járt - mondta.
BUX index
A magyar piac a pozitív tartományban kezdett, de aztán csökkenésnek indult, miközben Európa alapvetően a pozitívban tartózkodott. Délután egy óráig lefelé tartott a magyar piac, majd fölfelé, aztán ismét lefelé, majd zárásra erőteljes vételi érdeklődés mutatkozott, s a részvények többsége végül emelkedéssel tudott zárni. A forgalom nem volt magas, de a mostani időszakban elfogadható. A plusz 60 pont a nap eleji értéknek felel meg - tette hozzá.
MOL részvény
A Mol 55 forinttal, 0,30 százalékkal 18.510 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 31 forinttal, 0,73 százalékkal 4.293 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
OTP részvény
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 411 forintra emelkedett, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 85 forinttal, 0,22 százalékkal 39.400 forintra csökkent, forgalma 259,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis értéke 140,3 millió forintos forgalom mellett, 80 forinttal, 0,43 százalékkal 18.500 forintra nőtt.