Négy jégkorszak üledékén fúrtak át a Holt-tenger alatt

A Holt-tengernek csaknem a közepén dolgozik egy nemzetközi tudóscsapat, amely mélyen a fenék alá fúrva próbálja a felszínre hozni az éghajlat fél millió év előtti változásának és a földrengéseknek a nyomait.

A decemberben megkezdett 40 napra tervezett fúrás máris jelentős eredményeket hozott a The New York Times Ein Gediből, a Holt-tenger partjáról, a munkálatok helyszínétől mintegy 8 kilométerre fekvő településről keltezett tudósítása szerint. Így például felszínre került egy mintegy 400 ezer éves fatöredék, valamint egy 50-100 év előtti kavicsréteg. Az utóbbi arra utal, hogy a Holt-tengernek, ennek a hatalmas sóstónak a mai közepe valaha part volt, amelyet aztán újra elborított a víz. "Tudtuk, hogy a tó vízének szintje változott, hol magasabb volt, hol alacsonyabb, de nem sejtettük, hogy ennyire alacsony is volt" - mutatott rá Cvi Ben-Avraham, a projektet kezdeményező szakértő.

 

A professzor, az Izraeli Tudományos Akadémia tagja a tel-avivi Minerva Holt-tenger-kutató Központ vezetőjeként tíz éve sürgetett egy ilyen vizsgálatot. Elképzelése az, hogy a tenger alá fúrva kell kiemelni folyamatos geológiai mintákat, amelyek az egész világ számára fontos információt szolgáltathatnak az ott lezajlott természeti folyamatokról és környezeti változásokról. A Holt-tenger a világ legnagyobb és legalacsonyabb fekvésű medencéje. A tudósok azért kezdték a fúrást a közepén, mert feltételezték, hogy az ott található réteg mindig a víz alatt volt és mivel sohasem érintkezett a légkörrel, változatlan állapotban maradt meg. A Holt-tenger vizének különleges összetétele ugyancsak segítheti a kutatást. A tóban talált egyik fém segítségével sokkal pontosabban lehet jelölni a mélyből előkerülő tárgyak korát, mint a szokásos karbon-datálással.

 

A Holt-tenger felszíne jelenleg csaknem 420 méterrel a tengerszint alatt van, a vízmélység pedig több mint 400 méter, így ideális terepet nyújt a kutatáshoz, és annak eredményei növelhetik a világ ismereteit az ember kulturális fejlődéséről. Az izraeli vezetésű kutatásban 40 tudós vesz részt - a házigazdákon kívül német, svájci, norvég, japán és amerikai kutatók vannak közöttük. Az első fúrás során csaknem 500 méterrel a tengerfenék alá jutottak, mielőtt a fúrófej tönkrement volna. A folyamatos talajmintákkal megtöltött műanyag mintacsöveket Németországba, a Brémai Egyetemre küldik elemzés végett. Uli Harms, a nemzetközi fúrási program végrehajtó titkára elmondta: a fúrás során legalább négy jégkorszak üledékein hatoltak át.

 

A vállalkozás során számos technikai nehézséget kellett legyőzni. A tudósok naponta 12 órás műszakokban váltották egymást a fúrás fölötti platformon, ahová hajnalban érkeztek és naplementekor távoztak egy kis csónakon - az egyedülin, amely a Holt-tengeren közlekedik. A víz magas sótartalma és szokatlan örvénylése miatt a vízi járművet állandóan karban kell tartani. A kis fatöredéket, amely tudományos szempontból aranyat ér, egy iszaprétegben találták, ahová valószínűleg egy áradás sodorta. A kavics, amely hasonlít a Sinai-félsziget partjain ma található kövekhez, azt jelezheti, hogy a vízszint a medencében valamikor jóval alacsonyabbra süllyedt, mint ma gondolták.

 

Ez némi reményt nyújthat azoknak, akiket aggaszt a Holt-tenger szintjének az emberi tevékenységgel összefüggő folyamatos süllyedése - azt bizonyítja ugyanis, hogy előfordult már, hogy nőtt a tó vízszintje. Egy másik megfigyelés viszont tévesnek bizonyult, ugyanis a fúrócső hőmérséklete több mint 400 méter mélyben jóval magasabbra emelkedett, mint várták. Egyes kutatók már vulkánikus aktivitásra gyanakodtak, ami izgalmas felfedezés lett volna azon a helyen, ahol a Biblia szerint Szodoma és Gomorra állt, az a két város, amelyet Isten lakóik bűnei miatt tűzzel pusztított el. Egy későbbi ellenőrző mérés azonban a várt, alacsonyabb értéket mutatta. (MTI)

Közel másfél év után csökkent az alapkamat itthon

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően februárban 6,25%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB, a kamatfolyosó is 25 bázisponttal változott.
2026. 02. 25. 06:00
Megosztás:

Már csak kevés idő maradt a kata-bevallás benyújtására!

A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
2026. 02. 25. 05:30
Megosztás:

Magyar kutatók eredményei formálják az autonóm járművek és robotika jövőjét

Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely több mint négy éven keresztül az autonóm – emberi beavatkozás nélkül működő – járművek, robotok és drónok biztonságos, gyors és fenntartható működését vizsgálta. Az Európai Unió 6,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósult projekt célja az volt, hogy a jövő közlekedési és ipari rendszerei megbízhatóbbak, energiatakarékosabbak és mindenki számára biztonságosabbak legyenek.
2026. 02. 25. 05:00
Megosztás:

Kötelező felhasználói fiókok a webáruházakban: adatvédelmi kockázatok és lehetséges bírságok

Amikor egy ország felnőtt lakosságának több mint háromnegyede vásárol online, az e-kereskedelem már nem pusztán üzleti trend, hanem jogi kihívás is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2025-ben a 16-74 éves magyar lakosság 77,2%-a vásárolt online, és több mint felük (54,8%) az elmúlt három hónapban is élt ezzel a lehetőséggel. Ez a széles körű online jelenlét szükségszerűen fokozott hatósági figyelmet von maga után, és az illetékes szervek egyre aktívabban vizsgálják a webáruházak jogszerű működését.
2026. 02. 25. 04:30
Megosztás:

Megjöttek az árengedményes új lakások, most éri meg használtból költözni

Az elmúlt fél évben történelmi csúcsra emelkedett a használt lakások ára, miután az Otthon Start program kedvezményes hitele és a hozzá tartozó 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafon jelentősen erősítette a keresleti oldalt. Budapesten ennek nyomán a használt ingatlanok árszintje több helyen felzárkózott az új lakásokéhoz, ami azt is jelenti, hogy soha nem volt ilyen könnyű egy használt otthonból egy korszerű, energiatakarékos, új építésűbe váltani. Mindezt a Cordia kínálatában most komoly árkedvezmények is segítik.
2026. 02. 25. 04:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: felgyorsítják a magyar-szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait

Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
2026. 02. 25. 03:30
Megosztás:

Sikeres évet zárt a VGP Magyarországon: 65 000 négyzetméter új és bővített ipari ingatlant adtak át 2025-ben

Sikeres évet zárt tavaly a VGP, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója Magyarországon. A vállalat összesen 65 000 négyzetméter újonnan készült vagy bővített ipari és logisztikai épületet adott át, öt partner számára. A fejlesztések három új partner kiszolgálását, valamint két meglévő bérlő kapacitásbővítését tették lehetővé.
2026. 02. 25. 03:00
Megosztás:

Trump vámjait jogellenesnek minősítette a Bíróság – hogyan reagálhatnak a piacok?

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egyértelműen kimondta, hogy az elnök nem vethet ki vámokat a Nemzetközi Vészhelyzeti Gazdasági Hatáskörökről szóló törvényre (IEEPA) hivatkozva, mivel az adók és vámok kivetésének joga kizárólag a Kongresszust illeti meg. Ez azt jelenti, hogy az eddig bevezetett széles körű „válságvámok” elvesztették jogalapjukat, jelentősen korlátozva az elnök azon lehetőségét, hogy gyorsan és korlátlanul befolyásolja a globális vámszinteket. Akár 180 milliárd dollárnyi potenciális visszatérítés foroghat kockán – a fejlemény piaci hatásait a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták.
2026. 02. 25. 02:30
Megosztás:

Kutyaadó 2026 – Magyarországon is bevezették: mutatjuk, kinek kell fizetnie

Magyarországon a felelős állattartást nemcsak az állatvédelmi jogszabályok, hanem helyi szinten az önkormányzatok adópolitikája is befolyásolhatja. A köznyelvben kutyaadóként ismert ebrendészeti hozzájárulás egy választható helyi adónem, amely 2026-ban több településen is megjelent. Emiatt fontos tisztázni, kik érintettek, és kik mentesülnek a fizetés alól.
2026. 02. 25. 02:00
Megosztás:

Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja? Jogszabályi döntés

A nyugdíjba vonulás időpontja nem csupán egy dátum a naptárban: komolyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét, a későbbi emeléseket és még a 13. havi nyugdíjhoz való jogosultságot is.
2026. 02. 25. 01:00
Megosztás:

250 millió dollárnyi USDC-t bocsátottak ki – Intézményi tőke érkezhet a kriptopiacra?

Újabb jelentős stablecoin-kibocsátás rázta meg a piacot: 250 millió darab USDC (USD Coin) került frissen kibocsátásra az USDC Treasury címéről. Az esemény nem csupán egy nagyméretű tranzakció, hanem potenciális előjele a közelgő piaci mozgásoknak is, különösen az intézményi szereplők aktivitásának növekedése szempontjából.
2026. 02. 25. 00:30
Megosztás:

Vizsgálat indult a Telegram alapítója ellen

Vizsgálat indult Oroszországban a Telegram üzenetküldő szolgáltatás alapítója, Pavel Durov ellen terrorizmus támogatása címén egy büntetőügy keretében - közölte kedden a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylap az Szövetségi Nyomozó Bizottság (FSZB) nyilvános dokumentumaira hivatkozva.
2026. 02. 25. 00:05
Megosztás:

Ismét csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása

Ismét későbbre, ezúttal csütörtökre halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját - közölte a szlovák gazdasági minisztérium kedden a szlovák állami tranzittársaságnak, a Transpetrolnak küldött ukrán információra hivatkozva.
2026. 02. 24. 23:30
Megosztás:

Stratégiai fordulat az Ethereum Alapítványnál: 70 000 ETH stakingbe került

Új korszak kezdődhet az Ethereum ökoszisztémában: az Ethereum Foundation immár nem csupán fejlesztői és támogatói szerepet tölt be, hanem aktív validátorként is részt vesz a hálózat működésében. A szervezet treasury-stratégiájának átalakítása révén több tízezer ETH-t állított stakingbe, ami hosszú távon fenntarthatóbb pénzügyi modellt és erősebb hálózati biztonságot eredményezhet.
2026. 02. 24. 23:00
Megosztás:

Budapest Közút Zrt. azt kéri, hogy körültekintően helyezzék ki a választási plakátokat!

A Budapest Közút Zrt. arra kéri a választási kampányban részt vevő szervezeteket, hogy a közlekedés biztonságát szem előtt tartva helyezzék el hirdetményeiket.
2026. 02. 24. 22:30
Megosztás:

17 hónap tartás után jött a kamatvágás Magyarországon

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot. A jegybanki alapkamat így holnaptól 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle hasonló mértékben mérséklődött – 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 02. 24. 22:00
Megosztás:

50%-os zuhanás után: A bitcoin kereskedők további esésre készülnek

Tovább romlik a hangulat a kriptopiacon: a bitcoin árfolyama 50%-kal került történelmi csúcsa alá, miközben a makrogazdasági bizonytalanság és az amerikai vámháborús lépések újabb nyomást helyeznek a kockázatos eszközökre. A predikciós piacok szerint a befektetők többsége további lejtmenetre számít, mielőtt érdemi felpattanás következhetne.
2026. 02. 24. 21:30
Megosztás:

Kibertámadás érte a szlovén kormányfő Instagram-oldalát

Támadás érte Robert Golob szlovén miniszterelnök és pártja, a Szabadság Mozgalom hivatalos Instagram-oldalát, amelyet emiatt ideiglenesen felfüggesztettek. A döntés bírálatokat váltott ki, ezeket azonban a kormányfő kedden visszautasította.
2026. 02. 24. 21:00
Megosztás:

Erős a beruházási kedv, nagy az igény a növekedési tőkére a kkv-knál

A Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-k beruházási hajlandósága erős, több mint 3500 vállalkozás jelentkezett, közülük több mint ezer kapott pozitív előminősítést, a feldolgozott állomány alapján eddig 54,2 milliárd forint értékű beruházásról született döntés - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az MTI-vel kedden.
2026. 02. 24. 20:30
Megosztás:

Banki háttérinfrastruktúrára vált a Tether-támogatott Bit2Me

5,3 milliárd eurós forgalommal robbant az európai piacon - A spanyol kriptotőzsde látványos stratégiai fordulatot hajtott végre: a lakossági (retail) fókuszról a banki és hatósági háttérrendszerek kiépítésére állt át. Az eredmény? Nyolcszoros forgalomnövekedés, MiCA-engedély és agresszív európai terjeszkedés.
2026. 02. 24. 20:00
Megosztás: