Négy napi emelkedés után tartottak szünetet az USA piacok
A DJIA indexe 17,64 ponttal, vagyis 0,17 százalékkal 10 526,49 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 0,81 ponttal, azaz 0,07 százalékkal 1121,09 pontra mérséklődött. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 4,06 ponttal, azaz 0,18 százalékkal 2287,77 pontra emelkedett.
A befektetői hangulatot erősítette, hogy a vártnál jobban alakult az augusztusi amerikai kiskereskedelmi forgalom. Eközben a Best Buy vezető amerikai elektronikai kiskereskedelmi cég a vártnál magasabb profitról számolt be pénzügyi második negyedéve alapján, és feljavította éves eredményeivel kapcsolatos előrejelzését.
A kiskereskedelmi szektor szinte valamennyi cégének nőtt az árfolyama arra a kormányzati bejelentésre, hogy augusztusban 0,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi eladás, öt hónapon belül a legnagyobb mértékben. A kiskereskedelmi cégek Dow Jones indexe 0,7 százalékos pluszban állt.
A DJIA indexén belül a legnagyobb növekedést a technológiai papírok érték el, a HP 4 százalékkal, a Cisco Systems 3 százalékkal drágult. A részvények drágulásához hozzájárult a dollár gyengülése is, amit a szakértők technikai korrekcióra vezettek vissza. Visszafogta ugyanakkor a tőzsdemutatók növekedését a nagy súllyal rendelkező olajipari papírok gyengülése, amit a nyersolaj árának a csökkenése okozott.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára októberi szállításra 39 centtel, azaz 0,51 százalékkal 76,80 dollárra esett. Londonban az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára októberi szállításra 13 centtel, azaz 0,16 százalékkal 79,16 dollárra növekedett.