Államháztartás - Negyedév alatt sikerült elérni a hiánycél 90 százalékát

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya márciusban 230,9 milliárd forint volt, az első negyedévben a deficit 517,5 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Márciusban a központi költségvetés mintegy 235,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 3,6 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 8,2 milliárd forintos szufficittel zártak. A múlt év márciusában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 182,4 milliárd forint volt.

 

Az államháztartás központi alrendszerének 2012. március végi hiánya 517,5 milliárd forintra teljesült, ez az éves előirányzat 90 százaléka. Az Országgyűlés által elfogadott 2012. évi költségvetés pénzforgalmi hiánya 576,2 milliárd forint. Emellett az NGM az államháztartás korrekciós pénzügyi egyenlegét is közzétette, amely szerint az idei hiány különadók nélkül 342 milliárd forinttal nagyobb, 918,2 milliárd forint, s ennek megfelelően az első negyedévi tényszám is változik, a hiány 568,2 milliárd forint, az előirányzat 62 százaléka. 2011. március végén a deficit 742,1 milliárd forint volt.

 

Az NGM csütörtöki közleménye megjegyzi: a két év összehasonlításánál fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerült intézmények bér- és dologi kiadásai az idei évben a központi költségvetési szervek kiadásait növelik, ugyanakkor ezek a kiadások 2011-ben még az államháztartás helyi önkormányzati alrendszerénél jelentkeztek. A központi költségvetés idei március havi bevételi oldala 47 milliárd forinttal kisebb az előző év azonos hónapjának összegénél. A bevételek közül elsősorban a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei maradtak el a tavalyi összegtől, amelynek oka főként az uniós előirányzatokon belül egyes operatív programok alacsonyabb teljesülése.

 

A központi költségvetés március havi kiadásai 31,3 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos hónapjában. A kiadások esetében elsősorban a kamatkiadások alakultak nagyobb összegben a tavalyi év azonos hónapjánál. A kamatkiadások 2012 márciusában 90,2 milliárd forintot tettek ki, 36,7 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 11,2 milliárd forintos szintet értek el, 6,3 milliárddal többet az előző évinél. A nettó kamatkiadások (79 milliárd forint) összességében 30,4 milliárd forinttal haladják meg előző év márciusit - áll az NGM közleményében. (MTI)


Sikeresen elindult a Sencsou-23 űrhajó a kínai űrállomásra

Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média.
2026. 05. 24. 21:00
Megosztás:

Iráni konfliktus: Olyan megállapodásra van szükség, amely jelentősen enyhíti a feszültséget

Üdvözölte az Egyesült Államok és Irán közötti küszöbönálló megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap, és hangsúlyozta: olyan megállapodásra van szükség, amely valóban deeszkalálja a konfliktust.
2026. 05. 24. 20:00
Megosztás:

Pünkösd után két nagy volumenű vágányfelújítási munka kezdődik

A pünkösdi csúcsforgalom után megkezdődik a MÁV-nál a nyári vágányzárak időszaka, két nagy volumenű munkába kezdenek - közölte közösségi oldalán vasárnap a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 05. 24. 18:00
Megosztás:

Kánikulával indul a jövő hét, majd jön a lehúlés

Kánikulával indul május utolsó hete, a hőmérséklet csúcsértéke meghaladhatja a 30 Celsius-fokot. Szerdán azonban hidegfronttal lehűlés érkezik és visszaesik a hőmérséklet, de csapadék nem várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 24. 17:00
Megosztás:

A tokenizáció a kriptopiac valódi sztorija

A kriptovilág gyakran a Bitcoin árfolyamára, az Ethereum fejlesztési irányaira, az új mémcoinokra vagy a következő nagy ETF-sztorira figyel. Közben azonban a háttérben valami sokkal mélyebb történik: a világ legnagyobb pénzügyi intézményei csendben elkezdték blokklánc-alapokra helyezni a globális pénzügyi rendszer alapvető infrastruktúráját. A tokenizáció ma már nem látványos kísérlet, hanem egyre inkább intézményi valóság. BlackRock, Franklin Templeton, JPMorgan, Citadel Securities, Société Générale, NYSE, Nasdaq és a Bank of England: ezek a szereplők nem egyszerűen figyelik a digitális eszközök piacát, hanem aktívan építik annak következő korszakát.
2026. 05. 24. 16:00
Megosztás:

Magyarország záros határidőn belül elérheti az uniós fejlettségi átlagot

Záros határidőn belül elérheti Magyarország az európai uniós fejlettségi átlagot - mondta a miniszterelnök az RTL-nek szombaton adott interjújában.
2026. 05. 24. 15:00
Megosztás:

Magyar Péter javaslatára Sulyok Tamás a Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki

A Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölték vasárnap a kormany.hu oldalon, ahol az államtitkárok életrajzát is közzétették.
2026. 05. 24. 14:00
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizték a fővárosban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK a Police.hu-n.
2026. 05. 24. 13:00
Megosztás:

Grayscale: a Sui gasless stabilcoin-utalásai új lendületet adhatnak a kriptós fizetéseknek

A Grayscale szerint a Sui egyik legújabb fejlesztése komoly versenyelőnyt jelenthet a stabilcoin-piacon. A hálózat élesítette a gasless, vagyis tranzakciós díj nélküli stabilcoin-utalásokat, amelyekkel a felhasználók úgy küldhetnek digitális dollárhoz vagy más eszközhöz kötött tokeneket, hogy közben nem kell SUI-t tartaniuk a hálózati költségek fedezésére. Ez a lépés nemcsak a Sui ökoszisztémáját teheti vonzóbbá, hanem szélesebb körben is felgyorsíthatja a stabilcoinok hétköznapi pénzügyi használatát.
2026. 05. 24. 12:00
Megosztás:

Zöld gyertyák hajnalán: NEAR, Ondo és Hyperliquid vezette a kriptopiac 24 órás rohamát

A kriptopiac néha úgy mozdul, mint egy nagyvárosi tőzsdepadló vihar előtt: előbb csak halkul a beszélgetés, aztán valaki felkiált egy árfolyamot, és hirtelen mindenki ugyanarra a képernyőre néz. Az elmúlt 24 órában pontosan ez történt.
2026. 05. 24. 10:00
Megosztás:

A NATO-nak határozottságot kell mutatnia Oroszországgal szemben

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak "ki kell mutatnia a foga fehérjét", és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.
2026. 05. 24. 09:00
Megosztás:

Augusztustól százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok

Akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése, akár a százezer forintos iskolakezdési támogatás több százezer magyar családnak belátható időn belül a rendelkezésére áll - jelentette ki a miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. 05. 24. 08:00
Megosztás:

London akadálytalan áruforgalom megteremtését javasolta az EU-nak

A brit kormány az Európai Unió egységes belső piacához hasonló szabályozás teljes körű meghonosítását javasolta az EU-nak a kétoldalú áruforgalomban, a BBC brit közszolgálati médiatársaság és más brit médiaorgánumok egybehangzó szombati értesülései szerint azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutat lelkesedést az indítvány iránt.
2026. 05. 24. 07:00
Megosztás:

Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás: