Néhány éven belül élen járhatunk a biogazdálkodásban

Magyarország néhány éven belül élen járhat az ökológiai gazdálkodásban. Ez az optimizmus a jelenlegi adatokból nem következne, de jelentős erők mozdultak meg annak érdekében, hogy mégis lehetségessé váljon. Nemcsak uniós stratégia ugyanis az ökológiai gazdálkodás térnyerése, de Magyarország Kormánya is az ügy mellé állt úgy forrásokkal, mint a támogatásokhoz kapcsolódó jogszabályi környezet megteremtésével.

Néhány éven belül élen járhatunk a biogazdálkodásban

A célkitűzés erőteljesnek tűnik: 2030-ra az EU tagállamainak mezőgazdasági területei negyedén ökológiai gazdálkodás valósuljon meg; a perspektivikus célok mellé rendelt eszközök reményeink szerint a biokultúra felvirágzását és a termelők tömeges átállását hozhatják. Most jött el az a pillanat, amikor ehhez minden feltétel összeállt ‒ foglalta össze a helyzetet dr. Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke, a magyarországi ökológiai gazdálkodók 90%-át minősítő egyetlen hazai tulajdonú ellenőrző és tanúsító szervezet, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. (HU-ÖKO-01) ügyvezetője, címzetes egyetemi docens.

Az ágazat bővülésének finanszírozásáról jelenleg számos különböző pályázati forrás is gondoskodik, de további olyan felhívások várhatók, amelyeknél plusz pontot jelent, ha a pályázó már tanúsított ökológiai gazdálkodó vagy vállalja az ökológiai minősítés elérését. A kereslet mindig is adott volt, az öko- (bio-) termékekre akkor is van vevő, amikor egy-egy tőzsdei termény árfolyama éppen alacsonyabban jár.

A fent említett pályázatok most minden mező-, és élelmiszergazdasági szereplőt arra sarkallnak, hogy átgondolja, érdemes-e elmozdulni az ökológiai termelés és élelmiszerfeldolgozás irányába. A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. az összes érintett tevékenységre kidolgozta ellenőrzési és minősítési rendszerét, az átálláshoz pedig képzett szaktanácsadók adnak hatékony segítséget, tanácsot. Tény, hogy ehhez sokat kell tanulni, számos új kötelezettséget vállalni, sok régi beidegződést „át kell állítani”, de érdemes, és nemcsak a környezet védelme vagy az egészségesebb táplálkozás miatt ‒ mutatott rá a szakember. Ma Magyarországon ‒ ahogyan más uniós tagállamban is ‒ a növénytermesztés támogatások nélkül gyakorlatilag nem tud hasznot termelni. Ezzel szemben a biogazdaságok önmagukban is versenyképesebbek, bárhol a világon. Emellett a biogazdálkodók számára juttatott támogatások mértéke az EU-ban meghaladja a konvencionálisan művelt területekre fizetett összegeket, és ez a jövőben sem változik.

Tyúkudvar kvíz - Teszteld tudásod ITT!

Az ökológiai gazdálkodás minősítési rendszere egy nemzetközileg elfogadott sztenderdekre alapozott, komplex feltételrendszer. Megvannak a saját szabályai, felhasználható anyagai és eljárásai. A megfelelést minősítő tanúsítvány igazolja, amit a rendszeres ellenőrzések és az ezekre épülő tanúsítási folyamatok során meg is kell erősíteni. A technológiai fegyelem betartása esetén az eredmény sem termésátlagban, sem külsőre nem marad el más a konvencionális hozamoktól, tápértékét tekintve pedig felülmúlja azt, miközben növényvédőszer, antibiotikum, műtrágya és más káros maradványok nem kerülnek a tányérra. Az is nagyon fontos, hogy az ökológiai gazdálkodás környezetterhelése – beleértve a benne dolgozókra gyakorolt egészségügyi kockázatokat is – töredéke a konvencionális gazdálkodásénak.

Ezzel együtt a biogazdálkodásban éppúgy jelen vannak a kockázatok, mint a többi agrár-élelmiszeripari területen, ahogy persze a megoldások és biztosítékok is. Ezért is kell, hogy az ökológiai átállás szuverén döntés maradjon. Ugyanakkor tény, hogy talán soha nem voltak még ennyire kedvezőek a körülmények annak, aki váltani szeretne, bármi legyen is rá az oka ‒ zárta szavait dr. Roszík Péter.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: