Nem fordította meg a piacokat a Fed, lássuk az EKB-t és a BoE-et!

Áttekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeiről és a mai napon várható makrogazdasági adatokról. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank

Magyarország

A forint árfolyama viszonylag stabil maradt szerdán a keddi volatilis napon belüli mozgások után. A 276-279-es sáv volt irányadó az euróval szemben, a dollárral szemben pedig a 185-188-as range dominált. Nem került nyilvánosságra olyan makroadat vagy hír, ami akár 275 alá tudta volna visszatolni az euró/forint kurzust, vagy 280 irányába mozdította volna el az előbbi két napja kialakult holtpontról. A Fed kamatdöntő ülése nem okozott érdemi hangulatváltozást a piacokon, így a forint árfolyamát sem érte a nemzetközi oldalról új input. A mai EKB és BoE kamatdöntés és nyilatkozatok ugyanakkor még okozhatnak meglepetést, tehát érdemes lesz rájuk figyelni, azzal együtt, hogy a kamaton e két jegybank sem fog várhatóan változtatni. A legújabb román kabinetet a várakozásoknak megfelelően leszavazta a parlament szerdán, melynek hatására a lej némileg gyengült, de a többi régiós deviza árfolyamát nem befolyásolta a hír. További régiós piacbefolyásoló tényező lehet a mai cseh kamatdöntés. A legfrissebb várakozások szerint - a korábban megszellőztetettekkel szemben - mégsem lesz kamatcsökkentés, melynek hatására a cseh korona a hét eleji 26.40-ről 26-ig erősödött vissza az euróval szemben. Egyelőre a 275-278-as sávot tartjuk a legvalószínűbbnek az euró/forint tekintetében, amíg valamilyen új adat érdemi változást nem vált ki a piaci hangulatban. A vártnál jobb magyar szeptemberi ipari termelés adatok piacbefolyásoló hatása eddig limitált maradt. Késő délután az októberi magyar költségvetési hiány számait hozza nyilvánosságra a PM. 

 

Nemzetközi   

A szerdai nap során fellélegeztek a nyugat-európai részvénypiacok, az elmúlt 2 hétben tapasztalt viharos eladói nyomás után, de a növekmény nagyrészt csak technikai okoknak volt betudható, átütő fordulat nem történt a piaci hangulatban. Nagyjából 1.5 százalék körüli zöld tartományban végeztek az indexek. Kora délután kerültek nyilvánosságra az októberi amerikai magánszektorbeli foglalkoztatási adatok (ADP). A várakozásokat mindössze hajszálnyival felülmúlva, 203 ezer embert bocsátottak el a múlt hónapban a tengerentúlon, míg az elemzői konszenzus hozzávetőlegesen 190-200 ezres leépítést valószínűsített. Az adat alátámasztja a legutóbbi néhány, heti rendszerességgel mért, friss és folyamatos mn-i segélykérelmek tendenciáját, ott is stabilizálódást, sőt egyértelmű csökkenést fedezhettünk fel a leépítésekben. Igaz, a munkanélküliség továbbra is robosztus méreteket ölt, és további létszámcsökkentések várhatók a vállalatoknál, tehát trendforduló még nem történt az állástalansági rátában.

 

Érdekesség, hogy az amerikai építő iparban sorozatban 33 hónapja tapasztalhatunk elbocsátásokat, így az állami támogatások dacára is a szektor hathatós talpra állása még várat magára. A tegnapi számokból következtethetünk a pénteki októberi amerikai munkanélküliségi rátára és a teljes mezőgazdaságon kívüli (magánszektor + állami szektor együttesen) foglalkoztatási számokra (NFP). Várhatóan itt a csökkenő elbocsátási tendenciáról adnak majd tanúbizonyságot a mérések amellett, hogy tudhatjuk az NFP-ben nagy szerepet játszanak az állami közmunkaprogram felvételei is, tehát nem kizárt egy pozitív meglepetés sem.

 

FOMC ülés

Magyar idő szerint szerda este 8 óra után hirdette ki a Fed a 2 napos FOMC ülésen hozott határozatait. Mint az várható volt az irányadó 0-0.25 százalékos alapkamatot illetően nem történt változás és a Fed illetékesei a gazdaság rehabilitációjába vetett növekvő bizalmukat fejezték ki. Sok újat e téren nem mondtak, valamivel viszont optimistább hangneme volt az gazdasági értékelésnek, mint a múlt havi ülésen. Újból megerősítették, hogy meghosszabbított ideig fent fogják tartani a laza monetáris politikát, tehát a csaknem 1 éve változatlan alapkamatban még jó ideig nem lesz változás. Ennek okául a még továbbra is gyenge munkaerő-piaci helyzetet az inflációs nyomás hiányát és az alacsony kapacitás kihasználtságot jelölte meg.

 

Ami újdonság volt a mennyiségi lazítást illetően, hogy miután október végén befejezték az állampapír-vásárlásokat - ez az előzetes terveknek megfelelően alakult és komolyabb piaci reakció sem követte - a korábbi 200 mrd dollárról 175 mrd-ra csökkentették a szövetségi lakáspiaci ügynökségek - mind a Fannie Mae és a Freddie Mac - adósságának felvásárlására szánt összegeket. Ez utóbbi program arra szolgált, hogy ezen ügynökségek - melyek az egyéni lakáshitelek, jelzáloghitelek értékpapírosításával foglalkoztak - elegendő forráshoz jussanak, alacsony kamatlábon, hogy így a válság során is biztosítani tudják az amerikai ingatlanpiac működését. A vásárlások 25mrd dolláros megkurtítása elsősorban technikai jellegű volt, hiszen a Freddie Mac-nek és a Fannie Mae-nek csökkent a finanszírozási igénye az utóbbi időben, így valószínűleg az eredeti összeggel a program kihasználatlan maradt volna. A lépés ugyanakkor mindössze hangyányinak tekinthető az exit stratégiák várhatóan hosszadalmas és rögös útjának egészében viszont azzal az üzenettel bírt a piacok felé, hogy a likviditás kiszívása kellőképpen óvatos és fokozatos lesz.

 

Tőzsdék

A Wall-Streeten tegnap szintén mérsékelt rally valósult meg, de a kereskedés végére csökkent az optimizmus és a növekmények egy részét visszaadták az indexek. A Fed-nek úgy tűnik nem sikerült - lehet nem is állt szándékában - „felbeszélni" a piacokat, befektetők továbbra is túlzottnak ítélik meg még a jelenlegi szinteket is a reálgazdaság fundamentumaihoz képest. Ilyenkor felerősödik a profitrealizálás, valamint csökkennek a rally tovább folytatódása irányában elhelyezett ajánlatok. Így mindössze 0.1-0.3 százalékos zöld tartományban zártak a piacok, és Ázsiában már konkrétan 0.5-1.5 százalékos eséseket láthattunk csütörtök reggel, kivéve a kínai indexeket. Természetesen mondhatnánk, hogy a Fed a lassú gazdasági felíveléssel kapcsolatban tett nyilatkozatai okozták a mínuszokat, de ezt már mindenki tudta eddig is, kicsit messzebbről nézve inkább a már 2 hete irányadó bizonytalanság, és egy esetleges 10-15 százalékos korrekció árnyéka fedi be a piacokat.

 

Nyugat-Európában csütörtök reggel újra 1 százalék felett mínuszokat láthatunk, főleg a bankszektorbeli papírok kerültek eladói nyomás alá, annak ellenére, hogy a francia BNP Paribas a várakozásoknál magasabb eredményt jelentett a harmadik negyedévet illetően. Az amerikai futuresek is 0.4-0.5 százalékkal lentebb járnak. A mai nap is sűrű lesz makro szempontból, kora délután jön a BoE és az EKB kamatdöntő ülés. Itt sem várunk változást az alapkamatot illetően, viszont a monetáris és mennyiségi stimulusokkal kapcsolatban lehetnek újdonságok.

 

Devizák

Az euró/dollár 1.4850-ig emelkedett vissza csütörtök reggelre elsősorban a laza amerikai monetáris politika kibővített ideig való fenntartásának hírére. Most nem a kockázatvállalási kedv növekedése volt az, ami felfelé hajtotta a keresztet. Közép távon továbbra is a dollár gyengülésére számítunk, de a jelenlegi borús befektetői hangulat ezt hátráltathatja. Elsősorban ennek hatására emelkedett a nyersolaj ára is 80 dollárig. A VIX index némileg stabilizálódott ugyanakkor és 27 környékére tért vissza a korábbi 30-as értékekről.

Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség

Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
2025. 11. 15. 23:59
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt

Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
2025. 11. 15. 23:00
Megosztás:

Okos befektetők ADA-t, TRX-et és $TAP-et vásárolnak, miután Trump bejelentette az osztalékfizetést az amerikaiak számára – Foglalj pozíciót most!

A legutóbbi altcoin-szezont több kulcsfontosságú katalizátor hajtotta, köztük a Covid-19 ösztönzőcsomag. Idén Trump bejelentette, hogy <a href="https://abcnews.go.com/Business/trumps-promise-2000-tariff-dividend-payments/story?id=127373376" target="_blank">az amerikaiak legalább 2 000 dolláros osztalékot kapnak a vámbevételekből</a>, ami jelentős keresletet generál bizonyos tokenek iránt.
2025. 11. 15. 22:00
Megosztás:

50 millió dolláros ZEC-fogadás 300%-os emelkedést vált ki, miközben az elemzők meredek összeomlást jósolnak

A Zcash hónapokig dolgozott a magánéletet védő kriptovaluták forgatókönyvének átírásán, majd 1500%-os emelkedéssel 750 dollárig szökött, mielőtt lehűlt. Most a tokennek új katalizátora van – de új figyelmeztetések is érkeznek.
2025. 11. 15. 21:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esett. Egy vezető kriptovaluta-vállalat ingyenes bányászszolgáltatást indított, amely a stabilitásra és a zöld energiára összpontosít

A kriptovaluta-piac közelmúltbeli volatilitása és a Bitcoin (BTC) árfolyamának folyamatos csökkenése közepette a PEPPER Mining, egy vezető globális felhőbányászati platform, bejelentette egy új, ingyenes bányászati szolgáltatás elindítását. A kezdeményezés célja, hogy stabil és fenntartható bevételi modellt biztosítson a felhasználóknak, miközben a blokklánc-ipart a környezetvédelem és az energiahatékonyság felé tereli.
2025. 11. 15. 19:15
Megosztás:

Rosszul teljesített Horvátország a tavalyi ESPAD felmérésben

Horvátországban pénteken mutatták be hivatalosan a 2024-es európai iskolai alkohol- és drogfogyasztási felmérést (ESPAD), amely szerint a kontinensen tavaly az aktuális cigarettahasználat terén Horvátország volt az egyik legsúlyosabb helyzetben, de az ország számos más mutatóban is az átlagosnál rosszabbul teljesített.
2025. 11. 15. 19:00
Megosztás:

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzése terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2025. 11. 15. 18:00
Megosztás:

Minden eddiginél többen csatlakoztak idén a Modern Gyárak Éjszakájához

Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üzemében.
2025. 11. 15. 17:00
Megosztás:

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül

Amikor azt mondjuk: <a href="https://www.creativeknittingmagazine.com/hu-hu/" target="_blank">külföldi casino</a>, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy online platformok használata gyakran „szürke zónának” számít.
2025. 11. 15. 07:59
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás:

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat.
2025. 11. 15. 06:00
Megosztás: