Nem javította a magyar adósbesorolást az S&P

Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságának "BB/B" szintű adósosztályzatait pénteken a Standard & Poor's, az eddigi stabil kilátással.

A nemzetközi hitelminősítő a lépéshez fűzött londoni elemzésében közölte: úgy látja, hogy több évnyi "heveny" magánszektorbeli mérlegalkalmazkodási folyamat és költségvetési szigor után a magyar gazdaságban megkezdődött a kilábalás.


 Az S&P elemzőinek előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén reálértéken 3 százalékot meghaladó ütemben növekszik. A Standard & Poor's várakozása szerint a magyar gazdaság teljesítménye 2015 végére már valamivel túllépi a 2007-ben - a pénzügyi válság elhatalmasodása előtt - mért szintet. A magyar gazdaság növekedési potenciálja viszont a későbbiekben alacsonyabb szintre áll be - jósolta a hitelminősítő.


Az S&P szakértői szerint a magyar gazdaság jelenlegi növekedési lendületének erősödését részben a beruházások és a fogyasztás korábbi nyomott szintjéből eredő bázishatások, részben a "nagyvonalú" EU-folyósítások, részben pedig olyan kormányzati gazdaságpolitikai intézkedések okozzák, amelyek rövid távon segíthetik, középtávon viszont hátráltathatják a növekedést.


Amint az intézkedések hatásai kifutnak, a Standard & Poor's várakozása szerint a magyar gazdaság potenciális növekedési rátája 1-1,5 százalékra esik vissza. A kiszámíthatatlan gazdaságpolitikai döntéshozatal, a terjeszkedő közszféra, a regresszív és túlbonyolított adókörnyezet, a nem nyereséges bankrendszer és a csökkenő népesség visszahúzó erővel hat a magyar gazdaságra - áll az S&P pénteki elemzésében.


Ezt a felívelő, később ismét lefelé tartó növekedési pályát más nagy londoni házak is jósolják Magyarország esetében, bár elsősorban külső okok - mindenekelőtt a gyenge euróövezeti növekedés és az ukrajnai válság hatásainak átgyűrűzése miatt.


A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai új előrejelzésükben az első félévi erőteljes teljesítmény alapján 3 százalékos magyar GDP-növekedést valószínűsítettek 2014 egészére, de a ház szerint az orosz-ukrán konfliktus ellenszele 2015-ben akár 1 teljes százalékponttal is lassíthatja a magyar gazdasági növekedést.


A Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai legutóbbi felülvizsgált előrejelzésükben közölték, hogy a hazai kereslet élénkülése és a devizahitelesek terheinek enyhítése alapján "könnyen elképzelhetőnek" tartanak akár 3,5 százalékos idei egész éves GDP-növekedést is a magyar gazdaságban. A ház londoni elemzői közölték ugyanakkor azt is, hogy véleményük szerint ezt az ütemet nehéz lesz fenntartani hosszabb távon. A cég ezért 2016-ban 2,3 százalékos egész éves növekedést vár Magyarországon.


A Standard & Poor's pénteki elemzése szerint 2009 óta - a külföldi anyabankok nagy tőkeinjekcióitól és egyes jelentős feldolgozóipari beruházásoktól eltekintve - gyenge a működőtőke-beáramlás a magyar gazdaságban. A cég számításai szerint a közvetlen külföldi befektetések értékének éves átlaga a 2009 óta eltelt időszakban nem éri el a GDP 1 százalékát, jóllehet 2001 és 2008 között évente átlagosan 3,1 százalék volt.


Az S&P londoni elemzői hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy ez a folyamat az egész térségre jellemző.
A hitelminősítő közölte: nem számol azzal, hogy a devizahitelesek törlesztési terheinek enyhítését célzó intézkedések a magyar bankszektor átlagos tőkemegfelelési rátáját a 8 százalékos szabályozási minimum alá csökkentenék, de várakozása szerint ezek az intézkedések a magyar gazdaság hitelellátásnak további szűkítésére késztetik a bankokat.


A Standard & Poor's elemzői ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a háztartások devizahitel-állományának csökkentése kedvező hatással lesz a magyar monetáris politika rugalmasságára.
Az S&P szerint várhatóan teljesül a hazai össztermékhez (GDP) mért 2,9 százalékos idei magyar államháztartási hiánycél, bár van néhány kockázat; a cég ezek közé sorolja a vártnál alacsonyabb inflációt.
A Standard & Poor's menetrendjében az idei évre a pénteken ismertetett értékelés után már nem szerepel több dátum Magyarország adósosztályzatának felülvizsgálatára.


Az S&P március végén hajtotta végre idei előző magyar felülvizsgálatát; akkor stabilra javította a magyar besorolás kilátását a leminősítés lehetőségére utaló addigi negatívról.


Magyarországra a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül jelenleg a Standard & Poor's tartja érvényben a leggyengébb besorolást: a "BB" hosszú futamidejű magyar osztályzat az S&P listáján a befektetési ajánlású sáv aljától két fokozattal elmarad.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Moody's Investors Service hosszú távú magyar szuverén osztályzata ennél egy fokozattal jobb, "Ba1", amely e cég besorolási módszertana alapján azonos a Fitch Ratings "BB plusz" hosszú futamú magyar szuverén devizaadós-minősítésével. E két cég magyar osztályzatai is azonban még egy fokozattal elmaradnak a befektetésre ajánlott kategória alapszintjétől, a "Baa1/BBB mínusz" besorolástól.


Magyarország államadós-osztályzatainak kilátása a három cég közül azonban kettőnél már stabil; a Standard & Poor's március vége, a Fitch 2012 decembere óta stabil kilátást tart érvényben a magyar besorolásokra. A Moody's magyar adósosztályzatának kilátása továbbra is negatív. (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: