Nem sokat csökkent az államadósság a III. negyedévben

A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2012 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP -3,2 százalékát érte el - olvasható az MNB legfrissebb közleményében.

Az államháztartás nettó finanszírozási képessége a 2012 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP -3,2 százaléka (-892 milliárd forint) volt. 2012 harmadik negyedévében az államháztartás nettó finanszírozási képessége a negyedéves GDP -1,1 százalékát tette ki, ez -77 milliárd forintnak felel meg. Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2012 harmadik negyedévének végén a GDP 78,6 százaléka volt (22204 milliárd forint). A november 19-én közölt előzetes jelentésében a GDP 77,1 százalékára tette az államadósságot a jegybank, de az összegét alig 5 milliárddal kevesebbre, 22 199 milliárd forintra jelezte. A második negyedév végén 78,9 százalék volt az államháztartás adósságállománya, míg egy évvel korábban 83,4 százalék. Az adósságállomány növekedéséhez a harmadik negyedévben 182 milliárd forinttal járult hozzá a nettó adósságfelvétel, a forint erősödésének adósságcsökkentő hatása 148 milliárd forint volt. Az államháztartás nettó tartozása (16301 milliárd forint) a GDP 57,7 százalékát tette ki 2012 harmadik negyedévének végén.

 

2012 harmadik negyedévében a központi kormányzat nettó finanszírozási igénye 105 milliárd forint volt. A központi kormányzat pénzügyi eszközeinek tranzakcióból fakadó állománynövekedése mögött elsősorban a betétállomány és a vállalatokkal szembeni adókövetelések növekedése áll, ezt részben ellensúlyozza a rövid lejáratú értékpapírok és a tulajdonosi részesedések (elsősorban befektetési jegyek) állományának tranzakcióból fakadó csökkenése. A kötelezettségek tranzakcióból eredő állományváltozása is növekedést mutat, amiben elsősorban a külföldiek államkötvény vásárlásai játszottak jelentős szerepet, miközben a külföldről felvett hosszú lejáratú hitelek esetében nagymértékű állománycsökkenés mutatkozik tranzakcióból eredően. A helyi önkormányzatok nettó finanszírozási képessége 64 milliárd forint volt, ami mögött eszközoldalon a betétállomány tranzakcióból eredő növekedése áll, ezt némileg ellensúlyozza egyéb adójellegű kötelezettségeinek növekedése. A társadalombiztosítási alapok nettó finanszírozási igénye 37 milliárd forint volt. Eszközeik közül az adójellegű követelések csökkentek, miközben kötelezettségeik növekedést mutatnak, elsősorban a rövid lejáratú hitelek tranzakcióból fakadó emelkedése révén.

 

A háztartások nettó finanszírozási képessége a 2012 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 5,7 százaléka (1610 milliárd forint) volt. 2012 harmadik negyedévében a háztartások nettó finanszírozási képessége (320 milliárd forint) a negyedéves GDP 4,4 százalékát tette ki. 2012 harmadik negyedévében a pénzügyi eszközök közül nagyarányú növekedés volt tapasztalható a központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok, a befektetési jegyek, a valuta és a devizabetétek esetében. Ugyanakkor számottevő csökkenés mutatkozott a forint készpénz és – betétek, a hitelek, valamint a tőzsdei részvények esetében tranzakcióból fakadóan. A háztartási kötelezettségek csökkenése mögött elsősorban a deviza hitelek törlesztése áll, amit részben a forinthitelek tranzakcióból eredő növekedése ellensúlyozott. A forinthitelek állományának emelkedése nagyobb részben a deviza hitelek átváltásanak eredménye volt.

 

A nem pénzügyi vállalatok nettó finanszírozási képessége a pénzügyi számlák adatai szerint 2012 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 2,3 százaléka volt (655 milliárd forint). A harmadik negyedéves finanszírozási képesség a negyedéves GDP 2,7 százalékát érte el (196 milliárd forint). A harmadik negyedévben a nem pénzügyi vállalatok eszköz oldalon betéteiket, tulajdonosi és egyéb követeléseiket növelték, míg külföldre nyújtott hiteleiket számottevő mértékben csökkentették. A kötelezettségek tranzakcióból eredő állományváltozása csökkenést mutat, ennek hátterében elsősorban a külföldről felvett hitelek csökkenése áll, amit részben a tulajdonosi és egyéb tartozások növekedése ellensúlyoz.


A külföld nettó finanszírozási képessége (lényegében a nemzetgazdaság finanszírozási igénye) 2012 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a pénzügyi számlák adatai szerint a GDP -4,2 százalékát tette ki (-1183 milliárd forint). A harmadik negyedévben a külföld finanszírozási képessége a negyedéves GDP -6,2 százaléka volt (-449 milliárd forint). A külföldiek a pénzügyi eszközeik közül nem részvény értékpapírjaikat, tulajdonosi és egyéb követeléseiket növelték, ugyanakkor tranzakcióból eredően meghatározó csökkenés mutatkozik a hitelintézeteknél tartott betéteik és nyújtott hiteleik tekintetében. A tartozások közül tranzakcióból eredően a betétek, tulajdonosi és egyéb tartozások növekedtek, miközben a felvett hitelek és nem részvény értékpapírok csökkentek.


Webshopok GVH-ellenőrzése: Milliárdok a költségvetésnek és a magyar fogyasztóknak

Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az eMAG-ra összesen már több mint 700 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki GVH Versenytanácsa, csak 2026-ban 460 millió forintot. A Temu és az About You összesen több mint 2,3 milliárd forintot fizetett a magyaroknak a GVH közelmúltban lezárt eljárásainak köszönhetően. A Wish mintegy 100-150 ezer magyar fogyasztó pénzügyi kompenzálását vállalta, több mint 200 millió forint értékben. Az Answear és a CCC a bírságot megúszták, de vállalták, hogy a jövőben átláthatóbban fognak akciózni.
2026. 08. 14. 19:00
Megosztás:

Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok

Több mint 42 ezer személyi kölcsönt vettek fel a magyarokjúniusban, amihez még csak hasonlóra sem volt példa korábban – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A rekordszámú szerződéshez eddig soha nem látott szerződéses összeg is társult, egy átlagos hitel összege már 3,6 millió forint fölé emelkedett. Az óriási kereslethez az egyre alacsonyabb, sok esetben már 10 százalék alatti kamatok mellett hozzájárul az online értékesítés térnyerése is.
2026. 08. 14. 18:00
Megosztás:

Vidéken fordult a kocka: a panellakás gyorsabban drágul, mint a tégla

Miközben Budapesten hónapok óta nyílik a két szegmens közti árrés, a nagy lakótelepes vidéki városokban a panel egy év alatt jóval nagyobbat drágult, mint a tégla. Sőt, van ahol már a panel a drágább.
2026. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén megkezdte az alapkamat mérséklését, így joggal feltételezhetnénk, hogy ezzel párhuzamosan a betéti kamatok is csökkenésnek indultak. A piacon azonban továbbra is elérhetők kifejezetten magas, akár 8%-os kamatot biztosító megtakarítási konstrukciók. Ezek igénybevételéhez különböző feltételeket kell teljesíteni, ezért a megtakarítás lekötése előtt célszerű részletesen áttekinteni az ajánlatokat. A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
2026. 08. 14. 16:00
Megosztás:

Felgyorsult a globális stabilcoin-verseny: így reagálnak a világ jegybankjai

A stabilcoinok 2026-ra végleg kiléptek a kriptovilág szűkebb keretei közül. A nagy jegybankok ma már nem azt mérlegelik, hogy érdemes-e foglalkozni velük, hanem azt, hogyan illesszék be őket a pénzügyi rendszerbe, kik bocsáthassák ki ezeket az eszközöket, és milyen szerepet kaphatnak a jegybankpénz mellett. Az Egyesült Királyság, az eurózóna és Hongkong három látványosan eltérő modellt követ: London szabályozott integrációra, Frankfurt óvatosságra, Hongkong pedig piaci kísérletezésre épít.
2026. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Miért választanak egyre többen elektromos kazánt?

Amikor a fűtési rendszerünket tervezzük, az energia ára mellett már az is egy fontos tényező, hogy a beruházásnak milyen költségei vannak, a telepítés mennyire egyszerű vagy épp összetett, illetve az adott eszköznek milyen a karbantartási igénye és szabályozhatósága.
2026. 08. 14. 14:30
Megosztás:

Megemelte árait a kínai SMIC a növekvő chipkereslet miatt

Megemelte egyes gyártókapacitásainak árait a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC), Kína legnagyobb szerződéses chipgyártója a növekvő kereslet miatt - közölte a vállalat második negyedéves eredményeinek ismertetésekor.
2026. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására csökkentek a fejlett piaci kötvényhozamok

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására mérséklődtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
2026. 08. 14. 12:00
Megosztás:

A kamatvárakozások lefelé tolódása segítette a tengerentúli részvényindexeke

Csütörtökön tovább kapaszkodtak felfelé a Wall Street-i indexek, fűtve a kamatvárakozások csökkenése által. Az S&P 500 0,7%-os emelkedéssel új történelmi zárócsúcsot ért el. A Dow Jones 0,1%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 0,8%-kal emelkedett.
2026. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Mérsékelten mozdultak csak el az európai részvényindexek csütörtökön

Csütörtökön közel stagnált a STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 0,3%-kal, míg az FTSE 100 0,6%-kal csökkent.
2026. 08. 14. 10:00
Megosztás:

Hogyan változtatják meg a digitális fizetési elvárások az olyan platformokat, mint a CrazyTower Casino Online?

A szerencsejáték-platformok világa gyorsan alkalmazkodik ahhoz, ahogyan az emberek ma pénzt kezelnek. A játékosok már nem fogadják el a lassú bankátutalásokat vagy a korlátozott fizetési lehetőségeket, elvárják, hogy a befizetés és a kifizetés ugyanolyan egyszerű legyen, mint bármely más online vásárlásnál.
2026. 08. 14. 09:59
Megosztás:

Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás:

Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás: