Nem tétlenkedik a GM új vezére

A General Motors a jövő év elején többmilliárd dollárt fizet vissza az amerikai államnak - közölte szerdán Edward Whitacre elnök-vezérigazgató.

Whitacre - aki mindössze két hete vette át a detroiti cég irányítását - újságírók előtt kijelentette, hogy június végéig maradéktalanul megtérítik az állami támogatásból fennmaradó 6,7 milliárd dollárt. A törlesztés eredetileg később lett volna esedékes; az előző elnök, Fritz Henderson csak 2011-re tervezte a visszafizetést. Meg kell győznünk az észak-amerikai fogyasztókat arról, hogy nekünk vannak a legjobb (termékeink); és eltökéltek vagyunk, hogy ezt megtegyük" - mondta újságíróknak a csődeljárás nyomán idén átszervezett autógyártó cég újdonsült vezetője, hozzátéve, nem lesz egyszerű feladat az elveszett tekintély visszaszerzése.

 

A GM-ben - amelyet 52 milliárd dolláros támogatással mentettek meg az összeomlástól - az amerikai kormány 61 százalékos csomagot szerzett, miután a segélyösszegből 45,3 milliárd dollárt tőkerészre váltottak át. A kormány egy későbbi időpontban tőzsdei kibocsátással kíván kiszállni a részvényesi körből, ennek időpontja azonban még nyitott kérdés. A General Motors a csődeljárást megelőző négy év folyamán több mint 80 milliárd dollár veszteséget halmozott fel, piaci részesedése pedig 20 százalékra esett vissza az Egyesült Államokban.

 

A hatvanas években - a Toyota és a Honda piaci inváziója előtt - a GM részesedése még meghaladta az 50 százalékot. Edward Whitacre, az AT&T korábbi vezérigazgatója, aki saját bevallása szerint "semmit nem tud az autóiparról", tevékenységének két hete alatt már Kínába helyezte át a pénzügyi igazgatót, eltávolította a Chevrolet és a Buick márkaigazgatóit, összevonta az értékesítési és marketing tevékenységeket, valamint egyetlen igazgató irányítása alá konszolidálta az amerikai piacot.

 

Whitacre pezsgést akar vinni a GM "dagonyázó" vállalati kultúrájába, ahol szerinte eluralkodott a kockázatkerülő bizottságosdi és az elszigetelt felső vezetés a felelős a "közepes" autókért. Célja a piaci részesedés növelése, valamint a gyártás súlypontjának áthelyezése a pickup és SUV modellekről a személygépkocsikra. A cég előző vezetője, Fritz Henderson váratlanul, nyolc hónapi regnálás után mondott le a vállalat irányításáról, állítólag másképpen képzelte el a cég jövőjét, mint az igazgatótanács.

 

Whitacre azt mondta, először el akarta utasítani, amikor a pénzügyminisztérium megkereste, hogy álljon a GM élére, de aztán meggondolta magát, mondván, segít, ha tud. Whitacre közölte, a tervek szerint havi 1,2 milliárd dolláros részletekben fizetik vissza a kölcsönöket, s ha nem romlik a gazdasági helyzet, már nyár előtt kiegyenlíthetik a tartozást. Azt is elmondta, nem biztos, hogy hosszú ideig a GM élén marad, és hogy a vezetői juttatásokkal kapcsolatos kormányzati korlátozás miatt nehéz lesz új vezérigazgatót találni.

Hogyan lehet hatékonyan új autót vásárolni?

Napjainkban ez a kérdés egyre többször kerül elő a magánszemélyek, vállalkozások körében. Az elmúlt években az autóipar hatalmas változáson, fejlődésen ment keresztül. Az elektromos autók kerültek egyértelműen reflektorfénybe, így mindenki keresi azt a lehetőséget, hogy hogyan lehetne lecserélni a meglévő autót.
2025. 11. 14. 14:30
Megosztás:

Újabb Otthon Start változások lépnek életbe november 15-től

Egy éjszaka megjelent kormányrendelet alapján újra módosítják az Otthon Start program feltétételeit. Többek között ettől a dátumtól már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Ezek a változások is november 15-től lépnek életbe.
2025. 11. 14. 13:30
Megosztás:

Magyarország a paprikára épít: 10. hely Európában a friss paprika exportjában, 5. a szárítottban

A paprika az a termék, amely világszerte összefonódik Magyarországgal. Helyet kap a hagyományos gulyásban, lecsóban vagy paprikás ételekben, szárított formája pedig a nemzeti konyha szimbóluma.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Fejleszti hálózatát az E.ON elektromos töltőállomás üzemeltető cége

Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új funkcióval bővíti az állomásokat elektromos töltőhálózatán, az automatikus Plug&Charge töltésindítással egyszerűsödik az elektromos járművek töltési folyamata.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Mesés cicás ajándéktippek macskakedvelők részére

Sokan szeretik a cicákat, így egy macskás meglepetés biztosan könnyen elnyeri bárki tetszését. Legyen szó bármilyen alkalomról, az alábbi ötletek segítenek megtalálni a megfelelő ajándékot.
2025. 11. 14. 12:30
Megosztás:

A Visa Direct új stabilcoin-kifizetési pilotjával gyorsabban juthatnak pénzhez a tartalomgyártók és a szabadúszók

A Visa új pilotprogramja lehetővé teszi, hogy a kifizetések közvetlenül USD-alapú stabilcoin tárcákba érkezzenek, így a tartalomkészítők és szabadúszók gyorsabban férhetnek hozzá a pénzükhöz.
2025. 11. 14. 12:00
Megosztás:

Rekordméretű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Közel 870 millió dollárt vontak ki egyetlen nap alatt

A kriptopiac egyik legviharosabb hetét éli, miután az amerikai tőzsdén jegyzett Bitcoin ETF-ekből csak csütörtökön több mint 869 millió dollárt vontak ki a befektetők. Az eladási hullám nemcsak az árfolyamokat nyomta le, hanem komoly kérdéseket is felvet a piaci hangulatról és a befektetői bizalom jövőjéről. De mi áll a háttérben, és vajon csak egy korrekcióról van szó, vagy egy mélyebb átrendeződés kezdetéről? Mutatjuk a részleteket.
2025. 11. 14. 11:30
Megosztás:

Kisvállalkozások nagy fegyvere: Hogyan építhet arculatot egy kis cég hatalmas költségek nélkül?

A kisvállalkozások ma kemény versenyben próbálnak láthatóvá válni. A digitális hirdetések ára emelkedik, az algoritmusok folyamatosan változnak, az online jelenlét fenntartása pedig egyre nagyobb idő- és pénzbefektetést igényel. A fizikai megjelenés viszont továbbra is a legegyszerűbb és legstabilabb módja annak, hogy egy vállalkozás megragadja a figyelmet – különösen akkor, ha igényesen, tudatosan tervezett vizuális eszközöket vesz igénybe.
2025. 11. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

A záráshoz közeledve a japán és koreai piacok meredek esésben vannak.
2025. 11. 14. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai indexek

Az európainál is nagyobb, meredek esést mutattak az amerikai indexek. Az S&P 500 és a Dow Jones 1,7%-kal, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2,3%-kal került lejjebb.
2025. 11. 14. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,6%-kal, a DAX 1,4%-kal, a CAC 40 0,1%-kal, az FTSE 100 1%-kal zárt alacsonyabban.
2025. 11. 14. 09:00
Megosztás:

Következő 100x-es kriptó? Elemzők a Digitap ($TAP), a Hedera (HBAR) és a Kaspa (KAS) tokeneket emelik ki november legjobb befektetéseiként

Ahogy az altcoinok elkezdtek visszakapaszkodni, a befektetők november legjobb altcoinjait keresik. Olyan tokeneket keresnek, amelyek valós felhasználási esettel, erős fundamentumokkal és alacsony belépési árral rendelkeznek.
2025. 11. 14. 08:30
Megosztás:

Van élet a mesterséges intelligencia mellett

A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is.
2025. 11. 14. 08:00
Megosztás:

Egy új 1 millió dolláros fogadás: Nem a 100 dolláros XRP-re, hanem arra, hogy a Digitap ($TAP) túlszárnyalja a Ripple-t 2026-ra

Egy 1 millió dolláros fogadás lett a kriptovilág beszédtémája, miután egy elemző kijelentette: kifizetne 1 millió dollárt, ha az XRP idén elérné a 100 dollárt.
2025. 11. 14. 07:30
Megosztás:

A Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

A Kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért a Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget. A keret több mint 80%-a, 482 milliárd forint már leszerződésre került, 285 milliárd forintot pedig már folyósítottak a vállalkozások számára. A kibővített beruházási hitel és lízing keretet egyaránt igénybe vehetik a már eddig is részben külpiacra termelő/értékesítő vállalkozások, valamint a jövőben újonnan exportpiacra lépő kkv-k is, ezáltal erősítve nemzetközi versenyképességüket.
2025. 11. 14. 07:05
Megosztás:

Magyarország barátja és stratégiai partnere Izraelnek az agrárium területén is

A tiszteletre, a tanulásra és a gazdasági együttműködésre építjük agrárkapcsolatainkat Izraellel - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön Tel-Avivban egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárcájának vezetőjével az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
2025. 11. 14. 06:00
Megosztás:

Még mindig a németek uralják a magyar lakáspiacot, de olyanok is vásárolnak, akikre nem is gondolnánk

2024-ben több mint 5%-kal bővült a külföldi lakásvásárlók száma a magyar piacon, bár a 2022-es 8000-től még mindig jelentősen elmaradt a 6600-as szám – mutat rá a KSH. A nem magyar állampolgárok összesen 309 milliárd forintot költöttek el a magyar lakáspiacon tavaly, ezzel a teljes forgalom 6,4%-át generálták.
2025. 11. 14. 05:30
Megosztás:

ENSZ: Egyre nagyobb kihívás a tartós éhezés felszámolása az éhezési válsággócokban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) közös jelentésében az éhezés súlyosbodására figyelmeztetnek 16 élelmezési válsággócban, ami azzal fenyeget, hogy további milliókat sodródhatnak éhínségbe vagy annak küszöbére.
2025. 11. 14. 05:00
Megosztás:

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására

Egymilliárd forintból megújul a Hungaroringet övező 3365 méternyi út - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön Mogyoródon.
2025. 11. 14. 04:30
Megosztás:

Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát

Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
2025. 11. 14. 04:00
Megosztás: