Nem túl optimisták a magyar vállalatok a fellendülést tekintve

Legkorábban 2010 második félévében indulhat meg a gazdasági fellendülés, állítják a Coface Hungary Hitelbiztosító legutóbbi felmérésében magyar vállalkozások vezetői, akik növekvő kintlévőség-állománnyal és csökkenő árbevétellel szembesülnek.

A Coface Hungary keddi közleménye szerint a megkérdezett több száz magyar vállalatvezető 41,6 százaléka nem reménykedik a közeli gazdasági fellendülésben, hanem legkorábban csak 2010 második felében számít biztató jelekre.

 

Dercze Zoltán, a Coface országigazgatója úgy vélekedik, hogy a magyar vállalkozások jó irányban keresgéltek a túléléshez. A legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy új piacokat kerestek, ami az országigazgató szerint jó reakcióképességet mutat. A felmérés szerint a válság kezelésére a kintlévőségek áttekintése, valamint a finanszírozási struktúra átalakítása volt a másik két legnépszerűbb megoldás a cégek körében.

 

A Coface szerint a lassított kifizetések valamint a hatékonyabb követeléskezelések miatt 2008 első kilenc hónapjához képest több mint 30 százalékkal nőtt 2009 első háromnegyedévében a felszámolási eljárások száma, pedig 2008 is rekordévnek számított a rendszerváltozás óta eltelt időszakban. A felmérés rámutat arra, hogy a válság legszembetűnőbb jele az árbevétel visszaesése volt: a megkérdezettek 42,48 százaléka 10 százalék feletti visszaesésről számolt be, 18,38 százaléknál 5 és 10 százalék között, míg 14,32 százaléknál 5 százaléknál kisebb mértékű volt a csökkenés.

 

A cégek 78,69 százalékának van rendszeresen lejárt követelése. A cégek bevallása szerint 57,63 százalékuknál nőtt a lejárt kintlévőség állománya. Az év elején a cégek 34 százalékának volt 50 millió forint felett a kintlévősége, mára ez az arány meghaladta a 40 százalékot, azaz a nagyobb cégeknél is negatívan hat a kintlévőség-állományra a válság.

 

A Coface szerint a hazai csődarány drasztikus magasságba ugrásának az egyik oka, hogy túl sok cég van a piac méretéhez képest, ebből következően alultőkésítettek. A cégek 92-94 százalékának az árbevétele nem éri el az éves 20 millió forintot. A Coface a világ legnagyobb exporthitel-biztosítója, amelynek több mint 90 ezer ügyfele van világszerte. Magyarországi irodáját 1990-ben nyitotta meg, és egészen 2005-ig a magyar cégek hitelminősítésével, valamint követeléskezeléssel foglalkozott.

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül

Amikor azt mondjuk: külföldi casino, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy online platformok használata gyakran „szürke zónának” számít.
2025. 11. 15. 07:59
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás:

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat.
2025. 11. 15. 06:00
Megosztás:

A Kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A Kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben! A Kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést.
2025. 11. 15. 05:00
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását. A kiskereskedelmi lánc komplex vállaláscsomaggal élt a GVH irányába, melynek eredményeként tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza. A vállalások eredményeként élénkülhet az árverseny a kiskereskedelmi piacon, ami elősegítheti az árak csökkenését, illetve erősödhetnek az Árfigyelő rendszer ármérséklő hatásai is.
2025. 11. 15. 04:00
Megosztás:

Elindult a VOSZ MultiMentor program

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elindította a VOSZ MultiMentor programot, amelynek célja, hogy összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel, és segítse őket, hogy beléphessenek a nemzetközi beszállítói láncokba - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 11. 15. 03:00
Megosztás:

A szlovén GDP 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Szlovénia hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben a harmadik negyedévben, ami érezhető gyorsulást jelent az év első feléhez képest - közölte pénteken a szlovén statisztikai hivatal első gyorsbecslése alapján. A naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos éves és 0,8 százalékos negyedéves növekedést mutatnak.
2025. 11. 15. 02:00
Megosztás:

Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre

Egyre több magyar exportőrt és importőrt érint a világgazdaságban erősödő és gyorsuló protekcionizmus. Az egyes országok által egyoldalúan bevezetett többletvámok, kereskedelempolitikai intézkedések (például antidömping intézkedések) és egyéb lépések (mint például a karbonvám bevezetése) alapjaiban változtatják meg a nemzetközi kereskedelem feltételeit. Ezért a magyar vállalatoknak a versenyképességük megtartása érdekében növelni kell alkalmazkodó képességüket és rugalmasságukat, hogy megfelelően és gyorsan tudjanak reagálni a világgazdasági kihívásokra – figyelmeztetnek az EY szakértői.
2025. 11. 15. 01:00
Megosztás:

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak - jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a XI. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Siófokon.
2025. 11. 15. 00:05
Megosztás:

10 122 134 dollárnyi XRP letétmozgás spekulációt váltott ki: a Ripple nem érintett?

Újabb zavart keltett az XRP közösségben egy sor <a href="https://x.com/alxwilkerson/status/1987914101889311100" target="_blank">szokatlan letéti tranzakció</a>, amely a héten jelent meg a főkönyvben.
2025. 11. 14. 23:30
Megosztás:

Ha az XRP is 1775%-kal emelkedne, mint a Zcash — Íme, hová kerülhetne az ára

Az XRP rajongókban felmerült a kérdés, vajon a token képes lehet-e hasonló parabolikus emelkedésre, mint amit nemrég a <a href="https://coinmarketcap.com/currencies/zcash/" target="_blank">Zcash (ZEC)</a> produkált. Míg az XRP ára az elmúlt hónapban közel 20%-ot esett, addig a ZEC szembement a szélesebb piaci trenddel, és az év egyik leglátványosabb raliját mutatta be.
2025. 11. 14. 23:00
Megosztás:

A legjobb kriptók 500 dolláros beszállóval: Felejtsd el a BlockchainFX-et – a Digitap ($TAP) a valódi 100-szorozó lehetőség

A nagy kapitalizációjú érmék régóta a befektetők kedvencei közé tartoznak. Azonban miután a vezető kriptovaluták nem tudták lenyűgözni a piacot, a figyelem egyre inkább a kis kapitalizációjú tokenekre irányul.
2025. 11. 14. 22:30
Megosztás: