Német lapok a magyarországi választásokról

(MTI) - Kétharmados többség a jobboldalnak Magyarországon címmel budapesti keltezésű kommentárban foglalkozott a parlamenti választásokkal hétfőn a liberális Der Tagesspiegel.

Knut Krohn, a berlini újság munkatársa hangsúlyozta: a magyar nép azt várja Orbán Viktortól, hogy kivezesse az országot a súlyos gazdasági válságból. Magyarország hosszú éveken keresztül mintaországnak számított Kelet-Európa átalakuló államai között.

 

Később azonban lelassult a reformok üteme, és a politikai elit bénító hatalmi harcokba süllyedt. Magyarországot magas munkanélküliség sújtja, az ország erősen eladósodott, és az elmúlt évben csak a Nemzetközi Valutaalap több milliárdos hitele mentette meg az államcsődtől - írta a lap, utalva arra, hogy a gazdaság teljesítménye tavaly 6,3 százalékkal csökkent.

 

A Bajnai-kormány által alkalmazott szigorú takarékossági politika következtében a költségvetési hiány 2009-ben a bruttó nemzeti termék 3,9 százalékára mérséklődött, az államadósság azonban a GDP 80 százalékával a legmagasabbnak számít Közép-Európában. A liberális újság kiemelte: a miniszterelnök-jelölt Orbán Viktor adócsökkentésekkel kíván új lendületet adni a recesszió sújtotta gazdaságnak. Ezen kívül a 46 éves politikus hadat üzent a korrupciónak, és az ország versenyképességének támogatását, a bürokrácia drasztikus leépítését, továbbá munkahelyek százezreinek teremtését ígérte.

 

A Der Tagesspiegel szerint a bírálók arra figyelmeztetnek, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti többségével tetszés szerint változtathatja meg az alkotmányt. Ennek kapcsán a tudósító utalt arra, hogy Orbán csökkenteni akarja a parlamenti képviselők számát, minisztériumokat akar összevonni, és meg akarja szüntetni a parlamenti képviselők mentelmi jogát.

 

Feszült várakozás előzi meg, vajon a jövőbeni kormányfő előhúzza-e a fiókból ismét az úgynevezett státustörvényt - írta a lap, emlékeztetve arra: 1998 és 2002 közötti első hivatali ideje alatt Orbán magyar állampolgárságot akart adni a szomszédos országokban élő magyar kisebbségeknek. "Ez a törvény, amelyet a szocialisták megtorpedóztak, Magyarországnak csaknem európai uniós tagságába került" - hangoztatta a liberális német újság.

 

A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung rövid bécsi tudósításban számolt be a választásokról, a címben kiemelve, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerzett. Az írás az eredmények ismertetésén túl rámutatott arra, hogy a parlamentbe első ízben került be a szélsőjobboldali Jobbik, továbbá az LMP is.

 

A német üzleti körök lapja, a Handelsblatt budapesti keltezésű tudósításában kiemelte, hogy a jobboldali konzervatív Fidesz tovább fokozta első fordulós választási sikerét, a szocialisták pedig súlyos vereséget szenvedtek. Az újság Orbán beszédéből kiemelte, hogy a magyar választók az oligarchák uralma helyett a nemzeti együttműködés rendszerét hozták létre.

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás:

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat.
2025. 11. 15. 06:00
Megosztás:

A Kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A Kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben! A Kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést.
2025. 11. 15. 05:00
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását. A kiskereskedelmi lánc komplex vállaláscsomaggal élt a GVH irányába, melynek eredményeként tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza. A vállalások eredményeként élénkülhet az árverseny a kiskereskedelmi piacon, ami elősegítheti az árak csökkenését, illetve erősödhetnek az Árfigyelő rendszer ármérséklő hatásai is.
2025. 11. 15. 04:00
Megosztás:

Elindult a VOSZ MultiMentor program

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elindította a VOSZ MultiMentor programot, amelynek célja, hogy összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel, és segítse őket, hogy beléphessenek a nemzetközi beszállítói láncokba - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 11. 15. 03:00
Megosztás:

A szlovén GDP 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Szlovénia hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben a harmadik negyedévben, ami érezhető gyorsulást jelent az év első feléhez képest - közölte pénteken a szlovén statisztikai hivatal első gyorsbecslése alapján. A naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos éves és 0,8 százalékos negyedéves növekedést mutatnak.
2025. 11. 15. 02:00
Megosztás:

Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre

Egyre több magyar exportőrt és importőrt érint a világgazdaságban erősödő és gyorsuló protekcionizmus. Az egyes országok által egyoldalúan bevezetett többletvámok, kereskedelempolitikai intézkedések (például antidömping intézkedések) és egyéb lépések (mint például a karbonvám bevezetése) alapjaiban változtatják meg a nemzetközi kereskedelem feltételeit. Ezért a magyar vállalatoknak a versenyképességük megtartása érdekében növelni kell alkalmazkodó képességüket és rugalmasságukat, hogy megfelelően és gyorsan tudjanak reagálni a világgazdasági kihívásokra – figyelmeztetnek az EY szakértői.
2025. 11. 15. 01:00
Megosztás:

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak - jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a XI. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Siófokon.
2025. 11. 15. 00:05
Megosztás:

10 122 134 dollárnyi XRP letétmozgás spekulációt váltott ki: a Ripple nem érintett?

Újabb zavart keltett az XRP közösségben egy sor <a href="https://x.com/alxwilkerson/status/1987914101889311100" target="_blank">szokatlan letéti tranzakció</a>, amely a héten jelent meg a főkönyvben.
2025. 11. 14. 23:30
Megosztás:

Ha az XRP is 1775%-kal emelkedne, mint a Zcash — Íme, hová kerülhetne az ára

Az XRP rajongókban felmerült a kérdés, vajon a token képes lehet-e hasonló parabolikus emelkedésre, mint amit nemrég a <a href="https://coinmarketcap.com/currencies/zcash/" target="_blank">Zcash (ZEC)</a> produkált. Míg az XRP ára az elmúlt hónapban közel 20%-ot esett, addig a ZEC szembement a szélesebb piaci trenddel, és az év egyik leglátványosabb raliját mutatta be.
2025. 11. 14. 23:00
Megosztás:

A legjobb kriptók 500 dolláros beszállóval: Felejtsd el a BlockchainFX-et – a Digitap ($TAP) a valódi 100-szorozó lehetőség

A nagy kapitalizációjú érmék régóta a befektetők kedvencei közé tartoznak. Azonban miután a vezető kriptovaluták nem tudták lenyűgözni a piacot, a figyelem egyre inkább a kis kapitalizációjú tokenekre irányul.
2025. 11. 14. 22:30
Megosztás:

Külföldi online játék: Megbízható választás és okos döntések magyar játékosoknak

Ha a hazai kínálat helyett tágabb lehetőségeket keresel, felmerül a kérdés, melyik külföldi online kaszinó jelent valódi értéket és biztonságot.
2025. 11. 14. 21:23
Megosztás:

Legjobb kripto előértékesítések 2025-ben: Fedezd fel a következő banki óriást – Digitap ($TAP)

A Snorter és a Bitcoin Hyper a 2025-ös előértékesítési piac új kihívóiként tűnnek fel, mindkettő egyedi megközelítéssel próbálja megszólítani azokat a befektetőket, akik a legjobb altcoinokat keresik.
2025. 11. 14. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is vegyes eredménnyel fejezte be.
2025. 11. 14. 20:00
Megosztás:

Black Friday előtt: részletfizetés formálja át a vásárlási szokásokat

A közelgő Black Friday-időszak előtt a szakértők a tudatos költekezésre hívják fel a figyelmet. A 2024-es akciószezonban a forgalom elérte a 160 milliárd forintot, az online vásárlások 70 százaléka mobilról érkezett. Bár a magyarok többsége még utánvéttel fizet, egyre többen választják a „Buy Now, Pay Later” (BNPL) típusú kamatmentes részletfizetést.
2025. 11. 14. 19:00
Megosztás:

Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, de csak átmenetileg

A rendelkezésre álló adatok szerint az adásvételek száma országosan több mint 14 százalékkal csökkent októberben szeptemberhez képest, miközben a lakáshirdetések száma négyéves rekordot döntött. Gadanecz Zoltán ingatlanpiaci szakértő szerint a mostani lassulás természetes, és inkább a piac egészséges korrekcióját, mintsem gyengülését jelzi.
2025. 11. 14. 18:00
Megosztás:

Minőségi magánklinikai szolgáltatások elérhető közelségben

Egyre több közép-európai, köztük magyar páciens választja a szlovákiai magánklinikákat plasztikai beavatkozásokhoz és kisebb műtétekhez – nem véletlenül.
2025. 11. 14. 17:30
Megosztás:

Továbbra is elkötelezett a kormány a bortermelők támogatása mellett

Közös érdekünk, hogy történelmi borvidékeink minőségi borokat állítsanak elő, megélhetést nyújtva a gazdáknak, ezért számos eszközzel támogatja az Agrárminisztérium (AM) a szőlő-borágazat piaci szereplőit a kihívások közepette is - hangsúlyozta Hubai Imre mezőgazdaságért felelős államtitkár a XVI. Márton-napi szakmai rendezvényen, Soltvadkerten az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 17:00
Megosztás:

Okos otthon, okos döntések – hogyan spórolhatunk a rezsin technológiával?

Az energiaárak ingadozása és a környezettudatos szemlélet előtérbe kerülése miatt egyre többen keresnek olyan megoldásokat, amelyekkel hosszú távon csökkenthetik otthonuk rezsiköltségét. Az okosotthon-technológiák fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy a komfortérzet csökkenése nélkül használjunk kevesebb energiát. A kulcs nem a lemondásban, hanem az irányításban rejlik: abban, hogy tudatosan szabályozzuk, mikor, mennyit és mire fogyasztunk.
2025. 11. 14. 16:30
Megosztás: