Német, osztrák, szlovák és belga sajtó Magyarországról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap az Európai Bizottság által Magyarországgal kapcsolatban mérlegelt eljárásokról számolt be, az ARD közszolgálati műsorszóró társaság pedig az Európai Parlamentben Magyarországról folytatott vitával kapcsolatban közölt összeállítást a Tagesschau.de című hírportálján. Több osztrák lap az Európai Néppárt frakciójának ülése és a strasbourgi EP-vita kapcsán foglalkozott Magyarországgal, a pozsonyi Új Szó a Fidesz "szélsőbalos gazdaságpolitikájáról" írt, a La Libre Belgique belga napilap pedig az alkotmányos ellensúlyok megszüntetésének következményeit elemezte.

A FAZ a címoldalán Az Európai Bizottság be akarja perelni Magyarországot címmel közölt beszámolót, amelyben saját értesülésekre hivatkozva azt írták, a brüsszeli testület három kötelezettségszegési eljárás mellett azt is fontolgatja, hogy kezdeményezi az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárás megindítását. A lap brüsszeli tudósítója kiemelte: uniós biztosok "növekvő többsége" véli úgy, kezdeményezni kell a nem jogi, hanem politikai természetű eljárás megindítását, amelynek során a tagállamok azt vizsgálják, hogy demokratikusan működik-e az érintett tagország.


A FAZ szerint a bizottságban egyre inkább teret nyer az a vélemény, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás alkalmas eszköz az Orbán-kormány reformjaira vonatkozó "elvi bírálat" kifejezésére, amelyet a specifikus jogi kérdésekkel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásokban nem lehet kifejezésre juttatni.


A Tagesschau.de "Fogpiszkálóval vagy atombombával Magyarország ellen?" címmel közölt beszámolót. A szerző kiemelte: a magyar kormány tevékenységével kapcsolatban az Európai Parlamentben "lassan a konzervatívok türelme is elfogy". Egyebek között megjegyezte: "Angela Merkel későn kezdett kritikus hangon beszélni Orbánnal". Hozzátette: a konzervatívoknak észrevehetően egyre nehezebbre esik Orbán támogatása, és már az is valószínűnek tűnik, hogy a Fideszt kizárják a frakcióból. Ugyanakkor ezzel a lépéssel "a beszélgetés fonalát is elvágnák", és lehetőséget adnának Orbánnak, hogy azt mondhassa honfitársainak: Európa nem akar minket, ezért aztán mostantól tényleg a saját utunkat járjuk - fejtette ki.


Véletlen egybeesés, hogy Margaret Thatcher temetését ugyanazon a napon rendezik, mint az Európai Parlament vitáját a magyar kormány "alapjogi jogsértéseiről" - írta a Der Standard. A liberális osztrák napilap úgy véli, Londonban a jobboldali gazdasági liberalizmus és a minden politikai integrációt elutasító, feltüzelt nacionalizmus egyik ikonját temetik ezen a napon. Strasbourgban az "excesszív, az alapvető jogok, a demokrácia és az alkotmány alapvető szabályai elleni vétségtől vissza nem riadó nacionalizmust fogják perbe" - írja a lap.


A Der Standard másik írásában, Orbán macska-egér játéka című tudósításában úgy vélekedett, Orbán "játéka" a jelek szerint ismét jól működött. A kormányfő megígérte, hogy két kérdésben engedni fog. Néppárti képviselők közlése szerint Orbán jól érvelt, hasonló esetekre utalt más tagállamokban. Az Európai Néppárt (EPP) ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Bizottság "tényeket tegyen az asztalra", s ha "valami nincs rendben, arra ott van az Európai Bíróság" - mondta Joseph Daul frakcióvezető a lapnak. Daul közölte, a kizárás egyáltalán nem volt napirenden.


Az Európai Néppárt fokozza a Magyarországra gyakorolt nyomást - írta rövid tudósításában a Die Presse című konzervatív osztrák napilap. Orbán egyre inkább nyomás alatt áll vitatott alkotmányreformja miatt - fogalmazott a Presse. Kedden "erős kritikát" kellett elviselnie az Európai Néppárt frakcióülésén. Mégis, a frakciónak jelenleg egyáltalán nem áll szándékában a Fideszt kizárni - írta a lap, Othmas Karas osztrák néppárti képviselőt idézve. A cikkben úgy fogalmaztak: Orbán a bizottság szerződésszegési eljárással való fenyegetésére a reform módosításával válaszolt.


A magyar kormány gazdaságpolitikájáról és a Fidesz állítólagos politikai irányultságáról közölt kommentárt szerdán a pozsonyi Új Szó. "Orbán Viktornak semmi keresnivalója nem lenne Margaret Thatcher temetésén, és a Fideszt már rég ki kellett volna paterolni az Európai Néppártból", mivel "már csak nevében jobboldali és demokrata, gazdaságpolitikája leginkább szélsőbalosként jellemezhető" - írta a magyar nyelvű szlovákiai lap, "Ezért komcsik Orbánék" című cikkében. A cikk szerzője Gál Zsolt, a Most-Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója szerint elgondolkodtató, hogy miként viszonyulna "a szinte mindent privatizáló Margaret Thatcher" a temetésén részt vevő, "a privatizációt vadul ellenző Orbán" politikájához. Hozzáteszi: "valószínűleg hangos egyet nem értését fejezné ki."
   

A La Libre Belgique című belga lap honlapján az "Irányított demokrácia vagy alakuló diktatúra?" című budapesti tudósítás azt taglalja, hogy Magyarországon az alkotmányos ellensúlyok megszüntetése egy új rendszert hoz létre. "A Fidesz bármilyen törvényt megszavaztathat. A parlament már eddig is elfogadott visszaható hatású törvényeket, amelyek a multinacionális cégeket megfosztják attól a jogtól, hogy szabadon emelhessék az energia árát. S az "öreg", 62 éves korukban nyugdíjba küldött bírákat olyan emberek váltják fel, akiket a hatalomtól nagyon függő hierarchia nevezett ki" - olvasható. (MTI)


Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Nem erősödtek tovább számottevően a kamatemelési várakozások, a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon pénteki szintjük közelében maradtak

Jelentős emelkedéssel kezdtek hétfőn az olajárak, ugyanakkor számottevő volatilitás jellemezte a kereskedést a nyersolaj piacán.
2026. 05. 19. 11:00
Megosztás:

Tovább esik a Nasdaq, számottevő nyomás a technológiai szektoron az emelkedő hozamkörnyezetben

Az iráni helyzettel kapcsolatban nem történt előrelépés, a pénteki lefordulás után továbbra is többnyire nyomott volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. A Dow 0,3%-ot emelkedett, az S&P500 néhány pontot veszített, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os mínuszban zárt.
2026. 05. 19. 10:30
Megosztás:

Tokenizált részvény jelentése, fogalma és értelmezése: hogyan kapcsolódik össze a tőzsde és a blokklánc világa?

A tokenizált részvény az egyik legizgalmasabb híd a hagyományos pénzügyi piacok és a kriptovaluták világa között. Egyszerűen fogalmazva: egy részvényhez kapcsolódó digitális tokenről van szó, amely blokkláncon létezik, és valamilyen módon egy valódi tőzsdei részvény árfolyamát vagy gazdasági értékét követi.
2026. 05. 19. 10:00
Megosztás:

Kedvező hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken

A pénteki visszaesést követően kisebb emelkedéssel indult a hét a vezető nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 0,5%-kal kúszott feljebb, a DAX 1,3, a FTSE100 1,0, a CAC40 pedig 0,6%-os pluszban zárt a volatilis hétfői kereskedést követően. Ezúttal az olasz benchmark lógott ki a sorból, mely 0,9%-os csökkenéssel alulteljesítő volt.
2026. 05. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 19. 09:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést

A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát - tartalmazza a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent kormányhatározat.
2026. 05. 19. 08:00
Megosztás:

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
2026. 05. 19. 07:30
Megosztás:

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Az Otthon Start program még életben tartja az ingatlanpiacot, de a korábbi lendület már eltűnt, és a túlárazott lakások gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. Változás legkorábban csak őszre várható a szakértő szerint.
2026. 05. 19. 06:30
Megosztás:

Ami nem öl meg, exportképessé tesz? Miért lehetnek versenyképesebbek külföldön a magyar webshopok

A magyar e-kereskedők régiós versenytársaiknál jóval nehezebb szabályozási és költségkörnyezetben működnek, mégis éppen ez teheti őket nemzetközileg is versenyképessé. A Shoprenter szerint a sikeres hazai webshopok számára a külföldi terjeszkedés egyre inkább stratégiai szükségszerűséggé válik.
2026. 05. 19. 06:00
Megosztás:

Hogyan lehet összehasonlítani a különböző munkák értékét?

Bár sokan hallottak már az elvileg 2026. június 7-étől alkalmazandó Bértranszparencia irányelvről, érdemes megismerkedni azokkal a gyakorlati módszerekkel is, amelyek valóban összehasonlíthatóvá teszik a különböző munkaköröket.
2026. 05. 19. 05:30
Megosztás:

150 millió forintért kelt el Vaszary János színpompás remekműve

Száguldottak a tételek a Virág Judit Galéria árverésén, úgy tűnt, hogy a gyűjtők csak erre az estére vártak. Egyes művek valósággal szárnyakat kaptak, sorra érkeztek a becsérték feletti licitek a festményekre és a Zsolnay remekművekre. Az aukció legjobban várt tétele, Vaszary János tengerparti képe a kikiáltási árat megduplázva, 150 millió forintért kelt el, egy Zsolnay váza pedig világrekordhoz közeli összegen, 26 millió forintért talált új tulajdonosra. A “magyar Picasso”, Szobotka Imre egyik korai festményéért 44 millió forintot fizettek.
2026. 05. 19. 05:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 19. 04:00
Megosztás: