Nézzük, hogyan jártak a magyar tőzsdések!

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 39 384,56 pont zárt pénteken, 724,81 ponttal, 1,81 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

Nézzük, hogyan jártak a magyar tőzsdések!

A részvénypiac heti forgalma 67,83 milliárd forint volt, szemben az előző heti 72,54 milliárd forinttal. A vezető részvények gyengültek a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében kifejti: a magyar tőzsde szépen tartotta magát a hét elején, a blue chip részvények dinamikusan emelkedtek az első napokban.

Példaként az OTP-t említették, amelynek árfolyama 11 850 forintos szerdai záróárával új csúcsra ért.

Kedden a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság meghosszabbította a Magyar Telekom frekvenciahasználati jogosultságát a 2100 MHz-es frekvenciára 2027. június 27-ig. A hosszabbítás egyszeri díja 11 milliárd forint, amelyet a vállalat 2019 első negyedévében fog megfizetni.

Az elemzésben beszámoltak még a Masterplast által csütörtökön tartott befektetői tájékoztatóról is, amelyen a szigetelőanyagokat gyártó vállalat menedzsmentje ambiciózus árbevételi, eredmény- és osztalék-előrejelzést közölt a 2019-2021-es periódusra. Ha minden jól megy, a vezetés szerint 2021-re 66 forintos egy részvényre jutó osztalék is elképzelhető, amely a jelenlegi 600 forint körüli részvényárfolyam mellett kecsegtető - írták. A menedzsment a profit felét szeretné akvizícióra és automatizációra fordítani, így akarják enyhíteni a munkaerőpiaci szűkülés okozta problémákat. Az Equilor megjegyezte, hogy a papírnak relatív alacsony, 27,74 százalékos a közkézhányada, illetve tőzsdei forgalma is rendkívül csekély, az 5 millió forintot sem éri el a napi átlag.

Nemzetközi piaci hatások

A nemzetközi piacok mozgásáról megjegyezték, hogy a hét mozgalmas volt a világ tőzsdéin: hétfőn még érződött a Donald Trump amerikai elnök és Hszi-Csin-ping kínai elnök múlt hétvégi találkozója felett érzett öröm, a találkozó valós eredményeit illetően azonban kétségek merültek fel, ezért negatív irányt vett a nemzetközi piaci hangulat.

Európában pedig a Brexit bizonytalansága, és az európai gazdaság mérsékelt teljesítménye fokozta a rossz hangulatot. Csütörtökön jelentősen estek az európai részvénypiacok, mivel a Huawei-ügy miatt a világ befektetői a kereskedelmi háború gyors eszkalálódásától tartottak. A negatív hullámot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed tudta megtörni, ugyanis olyan hírek érkeztek a pénzintézettől, hogy a Fed lehetőséget lát a jövő évi kamatelemelési ütem mérséklésére. Ez segítette a részvénypiacot az Amerikai Egyesült Államokban, majd pénteken Ázsiában, Nyugat-Európában és Magyarországon is.

Nézzük a vezető részvények teljesítményét!

A héten a legkisebb mértékben, 0,71 százalékkal a Richter árfolyama esett, pénteken 5585 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 13 milliárd forintot.

Az OTP részvények heti árfolyam alakulása

otp részvény ára grafikon

Kattints a grafikonra, hogy minden részvényt láss!

Az OTP részvények árfolyama 1,49 százalékkal csökkent, pénteken 11 270 forinton zárt, heti forgalma közel 30,93 milliárd forint volt. A Magyar Telekom részvényei 2,22 százalékkal lettek olcsóbbak a héten, pénteken 440 forinton fejezték be a kereskedést, heti forgalmuk 3,08 milliárd forint volt. A Mol részvények árfolyama 2,53 százalékot esett a héten, a papír pénteken 3084 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 13,21 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3830,51 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 156,73 ponttal, 3,93 százalékkal gyengült.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: