Nincs ami megállítaná az európai piacokat

A nagy nyugat-európai részvénypiacok szerda délután újult erővel törtek fölfelé. A nap jórésze bizonytalankodással telt, különösen, hogy a New York-i piacok is veszteséggel kezdtek, de később a New Yorkban újrakezdődött fellendülés a nyugat-európai piacokat is magával ragadta.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékos veszteséggel kezdte a napot, és előzetes adat szerint 1,0 százalékos nyereséggel 986,99 ponton, új tizenegy havi csúcson végzett, 18,63 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. 

 

A nyugat-európai piacokon szerdán inkább csak a hagyományos menedékrészvények, a gyógyszer- és az élelmiszeripari papírok gyengélkedtek, a drágulás élén haladtak viszont a kockázatosabb, konjunktúrához kötött részvények, mindenekelőtt az olaj- és az energiaipari papírok és a bankok, ez utóbbiak nagyrészt 1-3,4 százalék között drágulva. Kiugróan, 11,6 százalékkal drágult a német Commerzbank, miután bejelentette, hogy megkezdi a lehívott állami garanciák visszafizetését, de ez nem érinti profitcélját. Segített az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner beszéde az egyik New York-i egyetemen: azt mondta, hogy az amerikai "gazdaság már újra nő", és arra is utalt, hogy a kormány gazdaságpolitikája változatlan marad mindaddig, amíg minden vissza nem tér a rendes kerékvágásba.

 

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a DJIA 0,66 százalékos, az S and P-500 0,84 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,20 százalékos nyereségben volt.  Szerdán a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 56,96 pontos, 1,15 százalékos nyereséggel 5004,30 ponton zárt, 12,81 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.  A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 92,53 pontos, 1,69 százalékos nyereséggel 5574,26 ponton végzett, 15,88 százalékkal az év végi értéke fölött. Párizsban a CAC-40 46,73 ponttal, 1,28 százalékkal 3707,69 pontra emelkedett, 15,11 százalékkal meghaladva az év végit.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj a legközelebbi határidőre szerda reggel 21 centtel drágább, a nyugat-európai értéktőzsdék zárása után, hordónként 70,58 dolláron, 1,16 dollárral drágább volt a keddi zárónál. Kedden 2,89 dollárral drágult. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 72,20 dollár volt New Yorkban, 1,10 dollárral drágább a keddi zárónál. Kedden 3,08 dollárral drágult. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó londoni gázolajjegyzés tonnánként 571,00 dollár volt Londonban, 2,50 dollárral drágább a keddi zárónál. Kedden 21,25 dollárral drágult. Az olaj árának szerdai alakulását a részvénypiaci fellendülés és a dollár további leértékelődése vezérelte. Az OPEC miniszteri értekezletéről csak később adnak ki közleményt, de a résztvevők már előre jelezték, hogy nem szándékoznak változtatni a kitermelési kvótákon, viszont ezentúl is őrködni akarnak a legalább 70 dollár körüli árszint stabilitásán.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4487 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4582 dollárnál tartott, 0,0096 dollárral drágábban a keddi későinél, 4,32 százalékkal erősebben a dollárhoz képest, mint tavaly év végén. A euró napközben, 1,4600 dolláron, új idei csúcsra emelkedett. Eddigi rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár, ezt tavaly július 15-én érte el. A hét végén a Húszak (G20) állást foglaltak amellett, hogy még nem jött el a válságellenes gazdasági ösztönzők visszavonásának ideje. Ettől feltámadt a kockázatkereső kedv a nemzetközi devizapiacon is: a dollár esik, és szinte minden más javul. A dollár ellen hat az arany és a nyersanyagok, köztük a kőolaj drágulása, és az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési ügynökségének (UNCTAD) egy hétfőn megjelent tanulmánya is, amely újraindította a vitát arról, hogy nem kellene-e másfajta tartalékrendszerrel helyettesíteni a dollárt mint nemzetközi tartalékvalutát. Az euró tavaly 4,27 százalékkal olcsóbbodott a dollárhoz képest.


Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás:

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
2026. 07. 25. 04:00
Megosztás:

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt így több, mint 8 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, tavaly júniushoz képest ez több, mint 30 ezer fős visszaesést jelent. A munkanélküliek száma több, mint 5 ezer fővel 214 ezerre nőtt, a havi munkanélküliségi ráta 4,4%-ra emelkedett, amely magasabb az általunk és a konszenzus által is várt 4,3%-nál. A munkanélküliségi ráta április-június között 4,5%-on alakult.
2026. 07. 25. 03:00
Megosztás:

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási gép is komoly válsághelyzetet okozhat.
2026. 07. 25. 02:00
Megosztás:

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel!

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer nélkül térjen haza a patikából. Pedig a legtöbb készítmény kiváltásához már nincs szükség hagyományos receptre: az eRecept gyorsabb, biztonságosabb és sok esetben egyszerűbb megoldást kínál.
2026. 07. 25. 01:00
Megosztás:

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.
2026. 07. 25. 00:05
Megosztás:

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 07. 24. 23:00
Megosztás:

Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen

A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható költségvetési bevételekről jelentős eltérés mutatkozik: egyes szakértői számítások 150–200-, míg kormányzati várakozások akár 600 milliárd forintos éves adóbevétellel számolnak. A Niveus szerint az eltérés egyik meghatározó tényezője lehet, hogy milyen eszközöket vonnak be az adóztatás alá, illetve, hogy a szabályozásban milyen értékelési módszertant alkalmaznak a különböző vagyonelemek – különösen a nem tőzsdei vállalkozásokban lévő részesedések esetében.
2026. 07. 24. 22:00
Megosztás:

Indul a harc az új egyetemistákért: ennyit ér meg a bankoknak, ha náluk nyitnak számlát

A ponthatárok kihirdetésével rögtön elkezdődött a bankok harca azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját számlájukat. Több tízezer forintot hajlandóak ezért adni nekik. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes ezt kihasználni, de nem csak az egyszeri kedvezményekre, jóváírásokra kell figyelni, hiszen sok évig lehet használni egy diákszámlát. A családok az induló kiadásokhoz olyan helyről is tudnak pénzt szerezni, ahonnan sokan nem is gondolnák.
2026. 07. 24. 21:00
Megosztás:

Az elektromos autósok segítségével keresi új ultragyors töltőinek helyszíneit az E.ON Drive Infrastructure Hungary

Az elektromobilitás további terjedését és a hazai vállalkozások versenyképességét támogató, országos kezdeményezést indít az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). A töltőállomás-üzemeltető vállalat célja, hogy az elektromos autósok segítségével azonosítsa azokat a magyarországi helyszíneket, ahol egyszerűbbé tehetik számukra a töltést új ultragyors (HPC) töltőpontok telepítésével, miközben új üzleti lehetőségeket teremtenek a töltést biztosító lokációs partnereknek.
2026. 07. 24. 20:00
Megosztás: