Nőttek a mediterrán erdőterületek, de a területükkel együtt a veszélyeztetettségük is

A mediterrán erdőterületek 2%-kal nőttek 2010 és 2015 között, a nagyságrendileg Szlovénia területével megegyező, 1,8 millió hektáros bővülésről az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Plan bleu – Kék terv a mediterrán erdők helyzetéről szóló közös jelentésében olvashatunk.

Nőttek a mediterrán erdőterületek, de a területükkel együtt a veszélyeztetettségük is

Az öröm nem teljesen felhőtlen, mivel a kiadvány jelentős erdőpusztulásról, illetve az éghajlatváltozás, a lakosságszám növekedés, az erdőtüzek és a szárazság negatív hatásairól is beszámol.

„A mediterrán erdők emberemlékezet óta jól reagáltak az emberi tevékenységből fakadó külső behatásokra, de ezek mértéke még sosem volt ekkora,” – mondta Hiroto Mitsugi, a FAO erdészeti ügyekért felelős főigazgató helyettese.


„Ha nem teszünk lépéseket az erdőpusztulás megfékezésére, három kontinens 31 országának több mint 500 millió lakosa hamarosan gazdasági, társadalmi és környezeti problémák sorával lesz kénytelen szembenézni,” – tette hozzá.


A mediterrán erdők a számok tükrében


§  A mediterrán országok erdőterülete 88 millió hektár (mint Franciaország és Olaszország területe együttvéve), ami a globális erdőterületek 2%-a.

§  Az átlagos területnövekedés a Földközi-tenger északi partján valamivel nagyobb volt, mégis az országonkénti adatokat vizsgálva európai államokat találunk a legnagyobb veszteséget elkönyvelők között (élén Portugália, Bosznia-Hercegovina és Albánia).

§  A védett területek bővültek, főleg az erdőterületekben szegény országokban: a mediterrán erdők csupán 4%-a található Észak-Afrikában, de a védett erdőségek mintegy negyede.

§  Az erdők több mint 5000 milliárd tonna szenet tárolnak – a globális mennyiség 2%-át – amely mennyiség ráadásul 1990 és 2015 között évi átlagos 2%-kal nőtt.

§  Évente 400 000 hektár erdő esik áldozatul erdőtüzeknek.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Erdőpusztulás a Földközi-tenger térségében


A Földközi-tenger északi partján az erdőpusztulás oka főként az erdőtüzek és a területek elhanyagolása, míg délen és keleten a kizsákmányolás (tüzelő és legeltetés) és a népességszám növekedés.

A klímaváltozás a mediterrán erdőkre leselkedő legjelentősebb veszély. A felmelegedés, a kiszámíthatatlan csapadék és az elhúzódó szárazság érdemben meghatározza majd az erdőtakaró kiterjedését és elosztását az előttünk álló években.


Hogy túléljék a szárazságot, a fák leépítik szénkészleteiket, gyanta- és szénhidrogén-termelésüket, ami a növény egészsége szempontjából káros. Ez már most is a tölgyek, erdei és lucfenyők és a bükkfák csökkenésében vagy pusztulásában mutatkozott meg Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Görögországban, illetve Algériában.


A Földközi-tenger térségének lakossága 1960 és 2015 között megduplázódott, és a jelenlegi 537 millió 2050-re várhatóan még további 130 millióval nő. A dél-keleti részben koncentrálódó növekedés a természeti erőforrások túlhasználatához vezetett.


Az erdőtüzek száma bár csökkent északon és észak-keleten, az 500 hektárnál nagyobb kiterjedésűeké nőtt. A jelentés szerint ez a tendencia folytatódik a jövőben is.


A vízhiány és a talajromlás különösen érzékenyen érinti a mediterrán erdőket, ahol a talajtakaró vékony és gyenge.


Több mint 300 növény- és állatfaj a kihalás szélén

A Földközi-tenger térsége a világ második legjelentősebb területe a biológiai sokféleség szempontjából. Az erdős területek pedig kiemelt fajtagazdagsággal bírnak.

A spanyol, olasz, görög, török és marokkói erdőkben a legmagasabb a veszélyezetett fajok száma (26-15% közötti).


A gombák különösen elterjedtek ezen erdőkben. A tarvágások és a tölgyfa-kitermelés miatt azonban számuk fokozatosan csökken.


Megoldási javaslatok


A jelentés az erdők helyreállítását sürgeti, ezen belül is:

§  A gyérítés és a vegyes fafajok telepítése csökkenti a szárazság negatív hatását,

§  Új tűzvédelmi szabályok, melyek a vészhelyzet elhárításán túl a növényzet preventív védelmére és helyreállítására is ügyelnek,

§  Közös erdőstratégia a térségnek és közös szabályozási keretek,

§  Az erdészeti értékláncok erősítése,

§  A mediterrán erdők hozzájárulását a zöld gazdasághoz stratégiai szinten erősíteni,

§  Fás, parkos területek kialakítása a városi területeken,

§  Erős állami-privát összefogások kialakítása az erdőgazdálkodás területén,

§  A FAO ajánlásainak alkalmazása a sérült erdők helyreállításáért.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ekkora összegű támogatást kaptak az állattartó telepek fejlesztésre

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott - mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
2021. 08. 25. 18:00
Megosztás: