Ismét kamatot vágott az MNB

A vártnak megfelelő döntés született. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 5,75 százalékról 5,50 százalékra csökkentette a hazai alapkamatot. A kamatfolyosó szélei szintén 25 bázisponttal csökkentek.

Ismét kamatot vágott az MNB

A szeptemberi inflációs jelentés alapján döntenek a továbbiakról. A megjelent közleményben a jegybank megerősítette, hogy a további kamatpályáról a szeptemberben megjelenő inflációs jelentés előrejelzései alapján fognak dönteni, tehát előre nem kötelezik el magukat. Emellett ismét leszögezték, hogy az infláció az idei év hátralévő részében és a jövő év folyamán is a 3 százalékos jegybanki cél alatt alakul, majd 2028 első felében tér vissza a célra. A Monetáris Tanács továbbra is elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett és folyamatosan értékeli az inflációs kilátások, a globális fejlemények, valamint a hazai kockázati felár alakulását. A pozitív reálkamat mellett a pénzügyi piacok, kiemelten a devizapiac stabilitásának fenntartása támogatja az inflációs várakozások horgonyzását, ezáltal hozzájárulva az árstabilitási cél eléréséhez.

Forrás: Magyar Nemzeti Bank 

Zajlik az inflációs cél felülvizsgálata. Varga Mihály az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az MNB korábban megkezdte az inflációs cél felülvizsgálatát, mely jelenleg is zajlik. Újságírói kérdésre elmondta, hogy az euróbevezetési célok miatt van szükség rá, amint a jegybank döntést hoz, tájékoztatják majd a sajtót. A sajtótájékoztató fő üzenete az volt, hogy az inflációs folyamatok a júniusban előrejelzett alappálya alatt alakultak, miközben hazánk kockázati megítélése kedvező maradt.

Az inflációs kilátásokra ható nemzetközi és hazai tényezőket továbbra is kiemelt figyelemmel kísérik. Előretekintve a hazai kockázati megítélést a költségvetési pályára és az euróbevezetésre vonatkozó várakozások, illetve a külső piaci környezet befolyásolják.

Equilor vélemény

A jegybank összességében nem árult el új információt, a korábbi kommunikációnak megfelelően megerősítették, hogy a szeptemberben megjelenő előrejelzések alapján döntenek majd a kamatokról. A hazai inflációs folyamatok lehetővé tették volna a kismértékben dovish kommunikációt, de az MNB óvatos maradt, így a közlemény megjelenését követően erősödni kezdett a forint.

Fontos támasz alá került az euró-forint árfolyama. A 30 napos mozgóátlag alá került a jegyzés, mely így 362,66-nál rövid távú ellenállást képez. A következő fontos támasz 360,57-nél húzódik, melyet az 50 napos mozgóátlag követ 359,51-nél. Az indikátorok jelenleg lefelé mutatnak, a technikai kép alapján nem zárható ki, hogy az 50 napos mozgóátlag is letörik a későbbiekben.

Forrás: Equilor Trader, Equilor Elemzés 


Nőtt az MVM Zrt. első féléves nyeresége

Az MVM Zrt. 221,8 milliárd forintról 282,3 milliárd forintra növelte az első féléves adózott eredményét éves összevetésben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 09. 14. 20:30
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson a dízel és a fűtőolaj ára Szlovéniában

Ismét emelkednek a szabályozott üzemanyagárak kedden Szlovéniában: a dízel literje 5,2 eurócenttel, a fűtőolajé 5,8 centtel drágul, miközben a benzin ára is több mint öt centtel nő.
2026. 09. 14. 20:00
Megosztás:

Heti 6,5 órát nyernek az AI-val a magyar szoftverfejlesztők

A magyar szoftverfejlesztők 82 százaléka már naponta használ mesterséges intelligencián alapuló eszközöket, amelyekkel átlagosan heti 6,5 munkaórát takarítanak meg. A fejlesztők több mint háromnegyede (77%) érzékel termelékenységnövekedést, 71 százalékuk pedig vállalati versenyelőnyt lát az AI alkalmazásában. A technológia gyors terjedése a munkaerőpiaci elvárásokat is átalakítja: öt év múlva az AI-rendszerek irányítása, a kritikus gondolkodás és a rendszertervezés jóval fontosabb lehet a manuális kódírásnál – derül ki a Strand Partners 500 magyar szoftverfejlesztő megkérdezésével, az Amazon Web Services (AWS) megbízásából készített DevHorizon Hungary 2026 kutatásából.
2026. 09. 14. 19:30
Megosztás:

Több mint 620 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki a munkavédelmi hatóság az első fél évben

Az első fél évben 80 súlyos munkabaleset történt, amelyek közül 33 halálos volt, 31 életveszélyes sérüléssel járt; a munkavédelmi hatóság hat hónap alatt több mint 620,6 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki - közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Kiemelt agrárpolitikai cél a méhészek támogatása

Kiemelt agrárpolitikai cél a méhészek támogatása, jövőjüket a minőségi méz tisztességes versenyfeltételeit megteremtő szabályok biztosíthatják - írta a Facebook-oldalán az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) hétfőn.
2026. 09. 14. 18:30
Megosztás:

A Hunguest új szállodaüzemeltető leányvállalatot hozott létre

Pannon Hospitality Kft. néven 100 százalékos tulajdonú leányvállalatot alapított a Hunguest Szálláshelyszolgáltató Zrt., az új cég a felcsúti Hotel Pancho üzemeltetését fogja ellátni, a kőszegi Hotel Benedict üzemeltetését pedig lezárják - közölte az OPUS GLOBAL Nyrt. a tőzsde honlapján hétfőn.
2026. 09. 14. 18:00
Megosztás:

Hibrid erőművet helyez üzembe az Alpiq Csepelen

Átadták az Alpig Magyarország legújabb fejlesztését a csepeli erőmű területén hétfőn, a gázmotoros, hibrid erőművi blokk kialakítására 23 milliárd forintot fordított a vállalat.
2026. 09. 14. 17:30
Megosztás:

Az orosz olajfinomítók elleni támadások leállítására kérte Donald Trump Volodimir Zelenszkijt

Az oroszországi olajfinomítók elleni támadások leállítására kérte Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a magas dízelárak miatt.
2026. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Sorra döntik a rekordokat a hitelfelvételben a magyarok, ebből a kölcsönből mégis kevesebb fogy

Hiába vettük a tévéket a labdarúgó vb-re és a légkondikat a nyár extra hőség idején, az áruhitelekből mégis kevesebb fogyott 2026 első hét hónapjában – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ebben a személyi kölcsönöknek is szerepe lehet, hiszen már online is igényelhetők, nagyon rövid idő alatt megkaphatók, ezért sok ügyfelet elcsábíthatnak az áruhitelektől.
2026. 09. 14. 16:30
Megosztás:

Az árrésstoprendszer megszüntetését sürgeti a FruitVeB

Az árrésstoprendszert haladéktalanul meg kell szüntetni, mert kedvezőtlenül hat a zöldség- és gyümölcságazatra, az infláció csökkentéséhez pedig nem járult hozzá - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet hétfői közleményében.
2026. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Három megye harmincnyolc településén gyérítik a héten a szúnyogokat

Három megye harmincnyolc településén gyérítik a héten a szúnyogokat: a kezeléseket a települések lakott területein az esti, éjszakai órákban földi permetezéssel, platós gépjárműre rögzített berendezéssel végzik el a szakemberek - közölte a katasztrófavédelem hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 15:30
Megosztás:

Új vezető a Mentőszolgálat élén

Constantinovits Miklós oxyológust és sürgősségi szakorvost nevezi ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) élére Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
2026. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Eurókötvény kibocsátását tervezi a Mol Nyrt.

A Mol Nyrt. legfeljebb 500 millió euró értékű eurókötvény kibocsátását tervezi - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 09. 14. 14:30
Megosztás:

Drágul a benzin és a dízel Horvátországban

Literenként hat centtel emelkedik a benzin és a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban - közölte a horvát kormány hétfőn.
2026. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Harmadik hónapja csökkent az építőipar teljesítménye júliusban

Júliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján, valamint munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 12,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Júliusban már harmadik hónapja csökkent az ágazat teljesítménye - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 09. 14. 13:30
Megosztás:

A német vállalatok többsége már használ mesterséges intelligenciát

Németországban a legalább 20 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok 57 százaléka használ már mesterséges intelligenciát (MI), csaknem háromszor annyi, mint két évvel ezelőtt - derül ki a Bitkom digitális ágazati szövetség 603 vállalat megkérdezésével készült reprezentatív felméréséből.
2026. 09. 14. 13:00
Megosztás:

A dán jegybank figyelmeztet: a stabilcoinok a pénzügyi rendszerre is hatással lehetnek

A stabilcoinok használata egyelőre alig érzékelhető Dániában, a jegybank mégis arra figyelmeztet, hogy egy gyors terjedés idővel már a fizetési rendszerre, a bankokra és akár a monetáris politika működésére is hatással lehet. A Danmarks Nationalbank szerint különösen akkor nőhetne meg a kockázat, ha a dán gazdaságban szélesebb körben terjednének el külföldi devizához – mindenekelőtt az amerikai dollárhoz – kötött digitális tokenek.
2026. 09. 14. 12:30
Megosztás:

Hamis hatósági kérésre adott ki Bitcoin-adatokat a Revolut

A Revolut ügyfélazonosító adatokat, személyes dokumentumokat és teljes tranzakciós előzményeket – köztük Bitcoin-tranzakciókhoz kapcsolódó információkat – adott át egy olyan megkeresésre, amelyről később kiderült, hogy nem valódi hatósági kérés volt. A különösen érzékeny esetben a csaló kommunikáció egy hivatalos kormányzati szerv valódi e-mail-domainjéről érkezett, ezért a megkeresés átment a technikai hitelesítési ellenőrzéseken.
2026. 09. 14. 11:30
Megosztás:

A miniszterelnök felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés kétnapos ülése.
2026. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Csaknem 350 ezer lappal csökkent a papírfelhasználás a vámszakterületen

Egy év alatt 886 ezerről 537 ezer lapra csökkent a papírfelhasználás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakterületén, ami csaknem 40 százalékos megtakarítást jelent - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 14. 10:30
Megosztás: