Növekvő bevételt vár a minisztérium az új vasúti menetrendtől

Az országos vasúti hálózaton az új menetrendtől várt minőségjavulás több utast és rövid időn belül 5 százalékos bevétel-növekedést eredményezhet - ismertette Hónig Péter közlekedési, hírközlési, és energiaügyi miniszter kedden Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón.

Elmondta: a szaktárca 33 vasúti pályaszakaszon nem ad megrendelést személyszállítási közszolgáltatásra, ezen az összesen 1.000 kilométer hosszú vasúti pályaszakaszon naponta 6.400 utas utazik. A szakaszok üzemeltetési költsége jelenleg 7 milliárd forint - tette hozzá. Hónig Péter annak kapcsán beszélt erről, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) kedden hozta nyilvánosságra honlapján a 2010-es vasúti közlekedési menetrendi javaslatot, amelyhez október végéig lehet szakmai észrevételeket tenni.

 

A tárcavezető elmondta: 46 vasúti vonalszakasznál vizsgálták azt, hogy legyen-e továbbra is személyszállítási közszolgáltatás, és az egyeztetések végére 33 szakasznál döntötték el, hogy szüneteltetni kívánják a vasúti közlekedést. Ezeken a szakaszokon autóbuszos megoldásokat fognak javasolni. Elmondta, hogy a menetrendi átalakítás azért is sürgetőbb mint a közösségi közlekedés átalakítására tett egyéb lépések, mert december második szombatján meg kell hirdetni az új menetrendet.

 

Hónig Péter ismertette, hogy a menetrenddel az országos jelentőségű vonalaknál a vasutat preferálnák ott, ahol párhuzamosság van a vasút és a busz között, így ezeken a szakaszokon várhatóan csökkenni fog az autóbuszos szállítás volumene. Hangsúlyozta: ezen vonalak mentén átlagosan mintegy 10 perccel csökken a menetidő, és ütemes menetrendet vezetnek be.

 

A regionális vonalak kapcsán többször megerősítette: ahol eddig volt közösségi közlekedés, ott továbbra is lesz. Elsődleges cél itt is - figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat is - a párhuzamosságok csökkentése. A miniszter hozzátette: a tárca szeretné, ha ezekről a vonalakról és szolgáltatásokról regionális szinten döntenének, azonban ez egy hosszabb folyamat, hiszen ennek a jogi hátterét is meg kell teremteni. Hónig Péter beszélt arról is, hogy azokon a vonalakon, ahol megszűnik a vasúti közlekedés, ott teherszállítás továbbra is lehetséges lesz, mint ahogyan az üzleti alapon történő személyszállítás is, mivel az infrastruktúra továbbra is működik.

 

Az, hogy hány szakaszon szűnnének meg autóbuszjáratok nincsenek konkrét számok - mondta el kérdésre válaszolva a miniszter. Az MTI hétfőn számolt be arról, hogy a tárca egyebek között nem javasolja Salgótarjánból, Egerből, Szekszárdról és Hódmezővásárhelyről a vasúti megrendelést a központi régióba. Az MTI kérdésére, hogy megszűnik-e a vasúti közlekedés ezen települések és a központi régió között, a miniszter nem adott konkrét választ. Annyit megjegyzett, hogy Salgótarján esetén nehézkes a vasúti közlekedés, így ott lehetséges, hogy nem lesz vasúti kapcsolat.

 

A MÁV átalakításának költségeiről Hónig Péter kérdésre válaszolva azt mondta, hogy azt három év alatt mintegy 48 milliárd forintra becsülik, amelyet hitelből kívánnak finanszírozni. Hozzáfűzte: a fizikai állományban jövőre nem várhatóak elbocsátások, míg 2010 második felében a fehérgalléros állományból "1000 fő körüli" létszámot érinthet az elbocsátás. A miniszter elmondta, hogy a menetrendi átalakítás a közösségi közlekedés átalakítására irányuló hároméves projekt első eleme.

 

A 2010-től 2012-ig tartó projekt célja, hogy a harmadik év végére összesen 70 milliárd forintot takarítsanak meg a helyközi közösségi közlekedésre fordított költségvetési pénzekből. Az átalakításnak három eleme van - ismertette Hónig Péter. Javítani kell az 57 cégből álló MÁV-vállalatcsoport hatékonyságát, át kell alakítani a tarifák és menetdíj-kedvezmények rendszerét, valamint csökkenteni kell a társaság méretét.

A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt

A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
2026. 04. 27. 15:30
Megosztás:

Negatívról stabilra javította Kína adósbesorolásának kilátását a Moodys

A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
2026. 04. 27. 15:00
Megosztás:

360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról

A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
2026. 04. 27. 14:30
Megosztás:

Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?

Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.
2026. 04. 27. 14:00
Megosztás:

HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba

Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
2026. 04. 27. 13:30
Megosztás:

Újra ömlik a tőke a kriptoalapokba: a Bitcoin és az Ethereum vezeti az 1,2 milliárd dolláros ralit

Erőteljes fordulat látszik a digitális eszközök piacán: a kriptovaluta befektetési termékek már negyedik egymást követő hete vonzzák a friss tőkét. A legutóbbi adatok szerint egyetlen hét alatt 1,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlás érkezett a digitális eszközalapokba, miközben a Bitcoin továbbra is dominál, az Ethereum iránti kereslet pedig látványosan újraéledt.
2026. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Májusban indulhat a Western Union saját stabilcoinja, az USDPT

A Western Union új fejezetet nyithat a globális pénzküldés történetében: a pénzügyi szolgáltató óriás májusra tervezi saját amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, az USDPT bevezetését. A vállalat célja nem csupán egy új digitális eszköz piacra dobása, hanem egy olyan kriptoalapú fizetési infrastruktúra kiépítése, amely összekapcsolja a stabilcoinokat, a digitális tárcákat, a banki partnereket és a világszerte elérhető készpénzfelvételi pontokat.
2026. 04. 27. 12:30
Megosztás:

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, amivel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését támogatja - írták.
2026. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Hullámzó kereskedést követően stagnáltak pénteken a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Előző napi szintjük közelében zártak pénteken a tízéves benchmark hozamok a fejlett gazdaságokban, bár napközben hullámzó volt a kereskedés az amerikai államkötvények piacán. A figyelem középpontjában továbbra is a közel-keleti események álltak, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén béketárgyalásokra kerülhet sor, ami növelte az optimizmust, hogy a konfliktus hamarosan lecsenghet.
2026. 04. 27. 11:30
Megosztás:

Új csúcson zárt pénteken az S&P500 és a Nasdaq, 25%-os pluszban is járt az Intel

Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások esetleges folytatásához fűzött remények, illetve az Intel bejelentése adtak lendületet a tengerentúli részvénypiacoknak pénteken, az optimista hangulatban új csúcson zárt az S&P500 és a Nasdaq Composite. Pakisztáni kormányzati források arról számoltak be, hogy Islamabadba várják Abbas Arraqchi iráni külügyminisztert, hogy megvitassák az iráni-amerikai tárgyalások újrakezdésére vonatkozó javaslatokat. Karoline Leavitt Fehér házi szóvivő pedig pénteken arról beszélt, hogy Steve Witkoff and Jared Kushner, mint Trump különmegbízottjai szombaton Pakisztánba utaznak.
2026. 04. 27. 11:00
Megosztás:

Kéthetes mélyponton zárt a Stoxx600, az európai befektetők egyelőre pesszimisták a Hormuzi-szoros közeli megnyitásával kapcsolatban

Pirosban zárt az európai részvényindexek többsége pénteken: az iráni konfliktus megoldatlansága rányomta bélyegét a piaci hangulatra az egész hét folyamán, miközben a nyersolaj ára folyamatosan kapaszkodott felfelé. Pénteken a Stoxx600 0,7%-kal kéthetes mélypontra csúszott vissza, csaknem 0,8%-ot veszített értékéből a FTSE100 és a CAC40, miközben a DAX 0,3%-ot morzsolódott le. A nyugat-európai tőzsdék közül a spanyol esett a legnagyobb mértékben, az IBEX 1,1%-os mínuszban zárt. A piacokat nem derítette jókedvre pénteken még az sem, hogy az előző éjszaka folyamán Donald Trump bejelentette, az izraeli-libanoni tűzszünetet három héttel meghosszabbítják. A pénteken megjelent német IFO gazdasági bizalmi index a vártnál nagyobb mértékben, 84,4 pontra esett, ami 2020 májusa óta a legalacsonyabb érték.
2026. 04. 27. 10:30
Megosztás:

Érdemes eladás előtt nagyobb lakásfelújításba kezdeni?

Lakáseladás előtt sok tulajdonosban felmerül a kérdés, hogy vajon megéri-e felújítani az ingatlant, mielőtt piacra kerül? A válasz sosem egyértelműen igen vagy nem. Van, amikor egy jól időzített korszerűsítés jelentősen növeli az eladási árat, más esetekben viszont a befektetett pénz csak részben térül meg. Éppen ezért érdemes tudatosan mérlegelni, milyen felújítások hozhatnak valódi értéknövekedést, és melyek azok, amelyek inkább csak esztétikai jellegűek.
2026. 04. 27. 10:00
Megosztás:

Az XRP négy másodperc alatt, 60%-kal olcsóbban veheti fel a versenyt a SWIFT-tel

Az SBI Holdings újabb erős jelzést küldött a globális pénzügyi piacoknak: a japán pénzügyi óriás szerint az XRP-alapú elszámolási infrastruktúra képes lehet ugyanazt nyújtani, amit a SWIFT-rendszer, csak jóval gyorsabban és alacsonyabb költségek mellett. A friss adatok azért különösen fontosak, mert nem elméleti teszteken, hanem élesben futó nemzetközi átutalási folyamatokon alapulnak.
2026. 04. 27. 09:45
Megosztás:

Erősödött kissé a forint hétfő reggelre

Egy árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdésnél azonban gyengébben állt.
2026. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Új irányt keresnek a borászatok a Kis-Balatonnál a fiatalok elérésére

A Balaton térségében a hagyományos bortermelés egyre kevésbé biztosítja a fennmaradást a fogyasztási szokások változása és az amerikai szőlőkabóca pusztítása miatt.
2026. 04. 27. 08:00
Megosztás:

Elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó

A terveknek megfelelően elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó - közölte vasárnap este a Buckingham-palota.
2026. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap Balatonalmádiban civil szervezetek.
2026. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják - írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
2026. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?

A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
2026. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
2026. 04. 27. 02:00
Megosztás: