Növekvő infláció - újra megéri ingatlanba fektetni?

Az Európai Központi Bank prognózisa és a Magyar Nemzeti Bank márciusi jelentése is az infláció várható növekedését jelzi előre 2021-re. Bár a gyors megtérülés aranykora már a múlté, az ingatlan amellett, hogy a pénzromlás idején is értékálló befeketés, Magyarországon hagyományosan is az egyik legkedveltebb befektetési forma. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint a befektetési célú ingatlanvásárlás ma is jó üzlet lehet, de a rövid távú megtérülés helyett most hosszabb távban érdemes gondolkodniuk a vásárlóknak.

Növekvő infláció - újra megéri ingatlanba fektetni?

Az Európai Központi Bank előrejelzése[1] 2021-ben 1,5 százalékos, míg az utolsó negyedévre már 2 százalékos átlagos európai uniós inflációval kalkulál, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentésében[2] 3,8-3,9 százalékos inflációra számít az idén. Befektetői körökben egy körültekintő ingatlanvásárlással kapcsolatban könnyen asszociálhatunk az értékállóságra, ezért a pénzromlás idején is jó választás lehet lakásba vagy (a vírus hatására egyre inkább akár) házba fektetni a pénzünket. De az is igaz, hogy a befektetési célú ingatlanvásárlás aranykorára, a 2010-es évekre jellemző gyors megtérülés, a ma hihetetlennek hangzó hozamok már mind a múlté, így most még fontosabb alaposan felmérni azt, hogy hol és milyen áron érdemes ingatlant vásárolni.

„Az ingatlan változatlanul válságálló befektetés, de a korábbi évekkel ellentétben, a várható megtérülés számításakor a bérleti díj mellett nagyobb figyelmet kell fordítani a potenciális értéknövekedésre. Ma figyelembe kell venni, hogy bizonytalanabb lett a helyzet, a bérleti díjak alku tárgyát képezhetik és az érdeklődők száma is visszaesett. Ezért az ingatlan jövőbeli értéknövekedése sokkal nagyobb súllyal kell, hogy megjelenjen a megtérülés számításában” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

2013 óta a lakásárak az albérleti díjak növekedését jóval meghaladó mértékben emelkedtek. A bérlői oldal stabil kereslete ugyanakkor biztosította azt, hogy a kiszámítható bérleti hozamok a piacon tartsák a befektetési célú vásárlókat. Az első fordulatot az 5 százalékos (egy átlagos budapesti lakáskiadás akkori megtérülésének megfeleltethető) éves hozamot kínáló MÁP+ megjelenése jelentette, és ennek hatását tovább erősítette a koronavírus járvány következtében szinte megszűnő Airbnb és az átalakuló bérlői piac.

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján 2013 és 2021 között a bérleti hozamok folyamatosan csökkentek. Ma a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon és Pécsen, illetve Budapest egyes peremkerületeiben érhető el a MÁP+ által biztosítottnál valamivel magasabb, vagy azzal azonos éves bérleti hozam, míg a pesti belvárosban és a budai oldalon inkább csak 3-4 százalék közötti hozam realizálható. A távoktatás részleges bevezetésével, a home office térnyerésével, és a turizmus stagnálásával rövid távon nem várható, hogy a bérleti kereslet élénkülésével a bérleti díjak látványos emelkedésnek induljanak. Ezzel egyidőben az ingatlanárak nem estek látványosan (vagy semennyire sem), és az év elején bevezetett otthonteremtési támogatások hatására megélénkült kereslet is az áresés ellenében hat, ezért a bérleti megtérülés helyett egyre inkább a hosszabb távú értéknövekedési potenciál kell, hogy érvényesüljön a befektetési célú lakásvásárlásoknál.

A koronavírus hatására megváltozott ingatlanvásárlási preferenciák (kertkapcsolat, erkély keresettsége, az agglomerációk felértékelődése és ezzel párhuzamosan a belvárosi lokációk iránti kereslet visszaesése) hosszú távú hatásai egyelőre bizonytalanok.

A járvány által okozott változások mellett az otthonteremtési támogatások és az alacsonyabb áfakulcs ugyanakkor egyértelmű lendületet adtak az újépítésű ingatlanok piacának. Ha a tavaly napirendre került, preferált fejlesztési célpontnak számító rozsdaövezetek kijelölése együtt járna egy, a mostaninál kedvezőbb (gyakorlatilag egységesen nulla százalékos) adókulcs bevezetésével, az még tovább növelhetné ezeknek a területeknek a forgalmát, és így árszintjét.

„A rozsdaövezetek alapból is jellemzően nagyobb értéknövekedési potenciállal bíró területek, ahol látványos és gyors átalakulások mehetnek végbe. Az ingatlanfejlesztők által megvalósított kiegészítő infrastrukturális beruházások ideális esetben további fejlesztéseket vonnak maguk után, ami még tovább növelheti ezen területek vonzerejét mind a bérlők, mind a saját célra lakást keresők körében” – tette hozzá az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Hasonló potenciál lehet az igencsak limitált kínálatú, belvároshoz közeli, családi házas zónákban is, hiszen a járvány utáni visszarendeződéssel mérséklődhet a mostani agglomerációs kiköltözési hullám és újra felértékelődhet a munkahely és belváros elérhetősége, a jó infrastruktúra és tömegközlekedés.

„Az, hogy a jövőben hol fog emelkedni az ingatlanok ára, természetesen sok tényezőn múlik, ezért megfontolandó lehet egy ingatlanpiaci szakértő bevonása is a döntéshozatalba” – foglalta össze gondolatait Valkó Dávid.


[1] https://www.ecb.europa.eu/pub/projections/html/ecb.projections202103_ecbstaff~3f6efd7e8f.en.html
[2] https://www.mnb.hu/letoltes/honlapra-fanchart-hu-11.pdf

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás: