Növelik a gazdaság teljesítményét az egyetemi kutatások

A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék - jelentette ki a pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén vasárnap.

Növelik a gazdaság teljesítményét az egyetemi kutatások

Varga Mihály kiemelte: hazánkban a diplomások körében lényegében teljes a foglalkoztatás, tehát jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és egyre magasabb jövedelemmel számolhatnak a végzett tanulók.
   
"Magyarországnak szüksége lesz arra a tudásra, amit megszereznek" - jelezte az egyetem új elsőéves hallgatóinak a pénzügyminiszter, megjegyezve: a magyar gazdaságnak minden eddiginél nagyobb szüksége van azokra az alkotó emberekre, szellemi műhelyekre, akik és amelyek képesek újat alkotni. Ez az egyetem ilyen - tette hozzá.
   
A tárca vezetője kiemelte: jó felsőoktatás, a tudományban előrelépő és ezzel a gazdasági növekedést segítő egyetemek a gyorsan fejlődő, a világgal lépést tartó országokban alakulnak ki.    


"Ezért is fontos, hogy a növekedést fenntartsuk, amelyhez egyebek mellett folytatni kell a fegyelmezett fiskális politikát, meg kell őrizni a magas beruházási rátát, valamint a még meglévő munkaerő tartalékot is mozgósítani kell" - hangoztatta.
   
Varga Mihály kitért a magyar gazdaság állapotára. Utalt arra, hogy a világgazdaság, benne az európai gazdaság még nincs recesszióban, de lassul, Magyarország viszont "szembe megy a lassulással". Kiemelte, hogy 2019 második negyedévében is dinamikusan, 5,1 százalékkal erősödött a magyar gazdaság, ami háromszorosa az Európai Unió átlagos növekedésének.
    

Elmondta azt is: a foglalkoztatottak száma tartósan, már fél éve meghaladja a 4 és fél milliót, a foglalkoztatási ráta átlépte a 70 százalékot, az év első felében pedig 10 százalék felett emelkedtek a keresetek.
   
"Magyarország válságállóbb lett" - fogalmazott a miniszter arra is utalva, hogy míg a német gazdaság egy éve lejtmenetben van, a magyar gazdaság növekszik.
    

Varga Mihály a Debreceni Egyetemet Magyarország egyik leghosszabb múltra visszatekintő, a kutatás-fejlesztésben és a jövő értelmiségének képzésében kitüntetett szerepet betöltő egyetemeként jellemezte.
    

"A Debreceni Egyetem az ország egyik legfontosabb felsőoktatási és tudományos erőközpontja", amely a magyar szellemi élet legjobb hagyományaira épül - hangoztatta a miniszter.
   
Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a teljesítmény elsődlegességére hívta fel a hallgatók figyelmét. "Helyezzük a tudást, a teljesítményt a középpontba", a kormánynak is ez a törekvése - hangoztatta, hozzátéve: "forduljunk a teljesítmény felé, ebben a magyar kormány és a parlament is elkötelezett, "csináljuk jól amit csinálunk".
    

Szilvássy Zoltán, a DE rektora elmondta, hogy az idén több mint tízezren jelentkeztek az intézménybe, 9500-an már be is iratkoztak. Az általános és pótfelvételi eljárásban 8027, az angol nyelvű képzésekre 2007 hallgatót vettek fel.
   
Megemlítette, hogy a műszaki képzés fejlesztésének eredményeként az idén 40 százalékkal több hallgató jelentkezett a műszaki karra, mint egy évvel korábban. Kialakult a "pénzintézeti láb" is az egyetemen, így "egészen biztos, hogy lesz munkájuk, ha ezen az egyetemen végeznek" - intézte szavait az elsőévesekhez a rektor.
   
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy Debrecen csak akkor lehet sikeres, fejlődő, ha egyetemével közösen alakítja a jövőt. Az elsőéveseket köszöntő beszédében hangsúlyozta, a városban létrejövő munkahelyek egy része is az új egyetemi polgárokat várja.
   
Fő törekvésüknek nevezte, hogy Debrecen oktatási rendszere, élén az egyetemmel, a régió legjobb, legversenyképesebb tudást biztosító intézményrendszere legyen.
   

A debreceni Főnix csarnokban tartott ünnepi tanévnyitó szenátus ülésen a magyar és a külföldi elsőéves hallgatók letették a hallgatói esküt, majd Szilvássy Zoltán rektor hivatalosan is megnyitotta az új tanévet.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

- Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

- Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: