A lakosság állampapír-vásárlását ösztönözné a kormány

A kormány növelni kívánja a lakosság állampapír-állományát, ennek érdekében számos intézkedésről döntött, az intézkedéseket tartalmazó határozat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

A kormány azonnali határidővel 1,958 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből a Magyar Államkincstár (MÁK) valamint a fővárosi, megyei kormányhivatalok javára a lakosság állampapír-állományának növelése érdekében, az ehhez szükséges számítástechnikai fejlesztések, marketing tevékenység, új értékesítési pontok valamint azokhoz közvetlenül kapcsolódó többletkiadások finanszírozására. A pénzzel december 20-ig kell elszámolni, a fel nem használt összeget is addig kell visszafizetni.

 

A nemzeti fejlesztési miniszternek április 10-ig meg kell vizsgálnia a közbeszerzési törvény módosításának lehetőségét, hogy a MÁK értékpapír-forgalmazásához közvetlenül kapcsolódó európai uniós értékhatár alatti beszerzései a közbeszerzési törvény hatálya alól minél szélesebb körben kivételt képezzenek. A Start-számlákkal kapcsolatban több módosítást is jóváhagyott a kormány, így a számlanyitási feltételek közül törlik a családi pótlékról szóló igazolás benyújtási kötelezettségét és az éves befizetési korlátot, s megvizsgálják a számlanyitásra jogosultak, valamint a számlatulajdonosok körének bővítési lehetőségét.

 

Mindezekért ugyancsak a nemzetgazdasági miniszter felelős, a határidő április 10. Az intézkedések között szerepel továbbá, hogy a Start-értékpapírszámlákat a jövőben kizárólag a MÁK vezeti (a törvénymódosítás hatályba lépését követően, új kedvezményezettek javára nyitott számlák esetében), az ehhez szükséges törvénymódosítást április 10-ig kell kezdeményeznie a nemzetgazdasági miniszternek. A nemzetgazdasági miniszternek az Államadóság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. útján április 10-ig intézkednie kell a jelenleg kibocsátott lakossági állampapíroknál rövidebb futamidejű lakossági papír kibocsátásáról, valamint meg kell vizsgálnia, hogy milyen, a MÁK-nál elérhető folyamatos, állampapírba történő befektetési lehetőség teremthető meg.

 

A miniszternek a MÁK útján haladéktalanul intézkednie kell új budapesti Állampénztári Iroda kirendeltségek kialakításáról, első ütemben a XI. kerületi Bartók Béla úton, a második ütemben a II. kerületi Csalogány utcában, a harmadik ütemben pedig az V. kerületi Hold utcában. A MÁK-nak meg kell vizsgálnia új vidéki Állampénztári iroda kirendeltségek nyitásának feltételeit valamint helyét is, tekintettel a lakossági állampapír-forgalmazás kiterjesztése mellett folyamatosan bővülő kincstári számlavezetési ügyfélkörre.

 

A Magyar Posta Zrt. a kormányhatározat szerint fontos szerepet tölthet be a lakosság állampapír-állományának növelésében, ezért a nemzeti fejlesztési miniszternek április 10-ig meg kell vizsgálnia a Posta szerepvállalásának lehetőségeit. Az illetékes minisztereknek április 10-ig meg kell vizsgálniuk azt is, hogy az okmányirodáknál milyen lehetőségeket lehet teremteni értékpapír-számla nyitására valamint az értékpapír-forgalmazás bevezetésére. A nemzetgazdasági miniszternek a MÁK-on keresztül haladéktalanul intézkednie kell az informatikai rendszerek kapacitásbővítéséhez és fejlesztéséhez szükséges hardverek beszerzéséről; az értékpapír-forgalmazással összefüggésben április 10-ig áttekinthetőbbé kell tenni a MÁK honlapját, május 31-ig pedig az értékpapír-forgalmazás markánsabb marketingje érdekében kell fejlesztéseket végezni.

 

A MÁK értékpapír-kereskedési rendszerét is több lépésben fejleszteni kell, április 30-ig a Webkincstár számlanyitási regisztráció valamint a számlanyitás egyszerűsítése, augusztus 31-ig pedig az ügyfélbarátabb működés érdekében. Április 30-ig meg kell vizsgálni az okostelefonon történő értékpapír-forgalmazás fejlesztésének lehetőségeit is, különös tekintettel arra, hogy ezzel új ügyfélkör bevonására nyílhat lehetőség. A kormány ösztönözni kívánja a közszférában dolgozók állampapírvásárlását, ennek érdekében egyebek mellett felkéri a nemzetgazdasági minisztert arra, május 31-ig hozzon intézkedéseket arról, hogy a MÁK a közszférában minden munkavállaló számára értékpapírszámlát nyisson, jóváhagyása esetén.

 

A nemzetgazdasági valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszternek április 10-ig kezdeményezniük kell a közszféra központosított illetményszámfejtési rendszerébe (KIR) tartozó munkavállalói által - a munkáltatón keresztül - adott nyilatkozat alapján történő értékpapírvásárlás jogszerűvé tétele érdekében a foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatos és egyéb jogszabályok módosítását, különös tekintettel a személyes adatok védelmére. A nemzetgazdasági miniszternek április 10-ig javaslatot kell tennie egy, a lakosság állampapír-tartásának növelését elősegítő marketingkampányra, s annak keretében kialakítani a megyei, helyi médiákban való megjelenés és a potenciális ügyfelek megszólításának lehetséges elemeit, meghatározva a költségeket is, különös tekintettel a helyi újságokban való hirdetésekre, szórólapokra és ügyfélmegállító táblákra. (MTI)


Sikeresen elindult a Sencsou-23 űrhajó a kínai űrállomásra

Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média.
2026. 05. 24. 21:00
Megosztás:

Iráni konfliktus: Olyan megállapodásra van szükség, amely jelentősen enyhíti a feszültséget

Üdvözölte az Egyesült Államok és Irán közötti küszöbönálló megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap, és hangsúlyozta: olyan megállapodásra van szükség, amely valóban deeszkalálja a konfliktust.
2026. 05. 24. 20:00
Megosztás:

Pünkösd után két nagy volumenű vágányfelújítási munka kezdődik

A pünkösdi csúcsforgalom után megkezdődik a MÁV-nál a nyári vágányzárak időszaka, két nagy volumenű munkába kezdenek - közölte közösségi oldalán vasárnap a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 05. 24. 18:00
Megosztás:

Kánikulával indul a jövő hét, majd jön a lehúlés

Kánikulával indul május utolsó hete, a hőmérséklet csúcsértéke meghaladhatja a 30 Celsius-fokot. Szerdán azonban hidegfronttal lehűlés érkezik és visszaesik a hőmérséklet, de csapadék nem várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 24. 17:00
Megosztás:

A tokenizáció a kriptopiac valódi sztorija

A kriptovilág gyakran a Bitcoin árfolyamára, az Ethereum fejlesztési irányaira, az új mémcoinokra vagy a következő nagy ETF-sztorira figyel. Közben azonban a háttérben valami sokkal mélyebb történik: a világ legnagyobb pénzügyi intézményei csendben elkezdték blokklánc-alapokra helyezni a globális pénzügyi rendszer alapvető infrastruktúráját. A tokenizáció ma már nem látványos kísérlet, hanem egyre inkább intézményi valóság. BlackRock, Franklin Templeton, JPMorgan, Citadel Securities, Société Générale, NYSE, Nasdaq és a Bank of England: ezek a szereplők nem egyszerűen figyelik a digitális eszközök piacát, hanem aktívan építik annak következő korszakát.
2026. 05. 24. 16:00
Megosztás:

Magyarország záros határidőn belül elérheti az uniós fejlettségi átlagot

Záros határidőn belül elérheti Magyarország az európai uniós fejlettségi átlagot - mondta a miniszterelnök az RTL-nek szombaton adott interjújában.
2026. 05. 24. 15:00
Megosztás:

Magyar Péter javaslatára Sulyok Tamás a Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki

A Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölték vasárnap a kormany.hu oldalon, ahol az államtitkárok életrajzát is közzétették.
2026. 05. 24. 14:00
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizték a fővárosban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK a Police.hu-n.
2026. 05. 24. 13:00
Megosztás:

Grayscale: a Sui gasless stabilcoin-utalásai új lendületet adhatnak a kriptós fizetéseknek

A Grayscale szerint a Sui egyik legújabb fejlesztése komoly versenyelőnyt jelenthet a stabilcoin-piacon. A hálózat élesítette a gasless, vagyis tranzakciós díj nélküli stabilcoin-utalásokat, amelyekkel a felhasználók úgy küldhetnek digitális dollárhoz vagy más eszközhöz kötött tokeneket, hogy közben nem kell SUI-t tartaniuk a hálózati költségek fedezésére. Ez a lépés nemcsak a Sui ökoszisztémáját teheti vonzóbbá, hanem szélesebb körben is felgyorsíthatja a stabilcoinok hétköznapi pénzügyi használatát.
2026. 05. 24. 12:00
Megosztás:

Zöld gyertyák hajnalán: NEAR, Ondo és Hyperliquid vezette a kriptopiac 24 órás rohamát

A kriptopiac néha úgy mozdul, mint egy nagyvárosi tőzsdepadló vihar előtt: előbb csak halkul a beszélgetés, aztán valaki felkiált egy árfolyamot, és hirtelen mindenki ugyanarra a képernyőre néz. Az elmúlt 24 órában pontosan ez történt.
2026. 05. 24. 10:00
Megosztás:

A NATO-nak határozottságot kell mutatnia Oroszországgal szemben

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak "ki kell mutatnia a foga fehérjét", és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.
2026. 05. 24. 09:00
Megosztás:

Augusztustól százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok

Akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése, akár a százezer forintos iskolakezdési támogatás több százezer magyar családnak belátható időn belül a rendelkezésére áll - jelentette ki a miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. 05. 24. 08:00
Megosztás:

London akadálytalan áruforgalom megteremtését javasolta az EU-nak

A brit kormány az Európai Unió egységes belső piacához hasonló szabályozás teljes körű meghonosítását javasolta az EU-nak a kétoldalú áruforgalomban, a BBC brit közszolgálati médiatársaság és más brit médiaorgánumok egybehangzó szombati értesülései szerint azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutat lelkesedést az indítvány iránt.
2026. 05. 24. 07:00
Megosztás:

Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás: