Novemberben jelentősen nőtt a BÉT forgalma
Hozzátették: 2012 januárja óta nem volt ilyen mértékű forgalom egyetlen hónapban sem.
A napi átlagforgalom a novemberi 21 kereskedési napon 14,2 milliárd forint volt, míg októberben 11,1 milliárd forint, tavaly novemberben pedig 9,98 milliárd forint.
A BUX-index hónapok óta tartó, eddig töretlen emelkedése novemberben is folytatódott, az index a hónapban szinte végig 39 és 40 ezer pont között mozgott, november 9-én pedig új történelmi csúccsal, 40 274 ponttal zárta a napot, amikor ráadásul napon belül még a 40 500 pontot is érintette. Ugyanakkor a BUX november 30-án végül mégis kis mértékű gyengüléssel, 38 674 ponton zárta az utolsó őszi hónapot.
A vezető részvények közül a Richter árfolyama 2,2 százalékkal, a Magyar Telekom árfolyama pedig 1,5 százalékkal emelkedett. Az OTP 6,7 százalékos, a Mol pedig 4,8 százalékos gyengüléssel zárta a novembert.
Az azonnali részvénypiac duplikált forgalma 595,5 milliárd forint volt. A szolgáltatóknál a Concorde Értékpapír Zrt. érte el a legnagyobb, 162,5 milliárd forintos forgalmat, a második helyen az Erste Befektetési Zrt. végzett 104,8 milliárdos forgalommal, a harmadik helyre pedig a Wood & Company Financial Services a.s. került 78 milliárd forintos forgalommal.