Nyáron se áll le az élet: 235 milliárd forint támogatás vár a vállalkozásokra

Jelenleg tizenhárom pályázat közül választhatnak a vállalkozások. Összesen 411 milliárd forint értékű keret van nyitva, ebből eddig 175 milliárd forintra adtak be kérelmet. A maradék, több mint 235 milliárd forint támogatás nincs még megpályázva és akár további 7 ezer új jelentkezőt fognak még pozitívan elbírálni – összegzi a Via Credit pályázati tanácsadó.

Nyáron se áll le az élet: 235 milliárd forint támogatás vár a vállalkozásokra

A kiírásokat két részre osztottuk: hétnél 100 százalékos a támogatás mértéke, hatnál pedig 50 százalék körüli.

100%-os támogatású pályázatok

Hét kiírás kínál összesen 70 milliárd kerettel 100%-os támogatást. Azaz, ezeknél egyáltalán nem kell a pályázóknak a zsebükbe nyúlniuk, a projekt teljes költségét megtéríti a pályázati forrás.

„Ezek a pályázatok döntően a foglalkoztatás területén nyújtanak támogatást, kkv-nak és nagyvállatoknak egyaránt. A 70 milliárd forint összegű kiírásokból eddig 32 milliárd forint értékben nyújtottak be igényeket, így jelentős összegek állnak még rendelkezésre.  Még további 3 ezer új jelentkezőt is ki tudnak szolgálni, nyáron is lehet jelentkezni.” – mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója.


Gyakornoki program: Maximum 30 millió forint támogatás kérhető a gyakornokok foglalkoztatása és belső költségek megtérítése mellett. A pályázat a foglalkoztatás növelését segíti. Akár még további 2 ezer új pályázatot is be lehet nyújtani mielőtt a keret kimerülne.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Tranzitfoglalkoztatási pályázat: 100 százalékos támogatást lehet igényelni a munkaerőhiány enyhítése céljából, a KKV-k konzorciumi tagként indulhatnak.

Iparjog pályázat: Iparjogvédelmi oltalmak megszerzésére lehet támogatást igényelni 100 százalékos támogatás mellett. A nyitva álló keret lehetővé teszi, hogy több mint 200 új pályázatot befogadjanak.

Nagyvállalatok képzési pályázata: A 18 milliárdos keretnek még

csak a harmadára adtak be kérelmet a nagyvállalatok, így a képzési lehetőség nyitva áll akár 100 százalékos támogatási intenzitás mellett a jelentkezők előtt.

 

Innovációs voucher: Ötmillió forintot kaphatnak a KKV-k innovatív ötletek kidolgozásához, közel 300 kiadó hely maradt még. Mérsékelt az érdeklődés a pályázat iránt, ami leginkább az alacsony támogatási összeggel is magyarázható.

Munkahelyi bölcsődék létrehozása pályázat: Kezdetleges még az érdeklődés, pedig 100 százalékos támogatást lehet igényelni, kb. 300 új pályázat befogadására van még keret a munkahelyi bölcsődék létre hozásához.


Vállalati képző központok rendszerének kialakítása és működtetése: Nagyvállalatok számára elérhető felhívás, amely vállalaton belüli képzési központ létre hozását támogatja. Miután elég szűk az a nagyvállalati réteg, aki ezt igénybe tudja venni, ennek megfelelően 40 projekt támogatható várhatóan a 9 milliárd forint keretből.

50%-os támogatású pályázatok

A 13 kiírásból 6 olyan található, ahol a támogatás mértéke kb. 50 százalék körüli, azaz a projekt összegének felét a támogatásból lehet finanszírozni, másik részét önerőből (vagy beépített támogatott hitelből). Ezek a pályázatok széles körben (innováció, élelmiszeripar, energetika, informatika) nyújtanak támogatási lehetőséget. A kiírások első sorban a KKV-k részére, de a nagyvállalati kör számára is elérhetők. A 342 milliárd forint összegű kiírásokból eddig 143 milliárd forint értékben nyújtottak be igényeket, így kb. 200 milliárd forint áll még rendelkezésre. A pályázatok még további 4 ezer új jelentkezőt is ki tudnak szolgálni, nyáron is lehet jelentkezni.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében: Az innováció területén lehet akár 500 millió forint támogatást kérni a KKV és nagyvállalati körnek egyaránt. A kiírás még nincs teljesen lejegyezve, a 130 milliárdos keret 72 százalékára van érdeklődés. A nyerteseket szakmai alapon választják ki, így a most bent lévő közel 600 pályázaton felül legalább 200 új kérelem beadására van még lehetőség.

Vállalkozások megújuló energia-használatával megvalósuló épületenergetikai támogatása a Közép-Magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel: A központi régióban elérhető kiírás, amiben energetikai fejlesztésre lehet támogatást kapni. Az önerő csökkentése érdekében automatikusan hitel is jár a támogatáshoz. A forráskimerülés még nincs a felénél, várhatóan még 150 szabad hely van.

 

Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel: Az élelmiszeripar területén működő közepes méretű vállalkozások kaphatnak beruházási támogatást. Elegendő mindösszesen 25 százalék önerővel rendelkezni, itt is automatikusan jár a támogatott kamatozású hitel. Az igen kedvező feltételek ellenére a 100 milliárdos keret alig harmada van lejegyezve, aki kérelmet ad be, az várhatóan nyerni fog. Ebben a kiírásban könnyedén tud megvalósulni akár 2-3 milliárd forint összköltségű projekt is.

Infokommunikációs vállalkozások nemzetközi piacokra való belépésnek támogatása: Első sorban informatikai vállalkozások kérhetnek marketing támogatást a külföldi piacokra való nyitáshoz. Szűk kört szólít meg a felhívás, már csak néhány tucat jelentkezőnek maradt hely, 40 millió forintos támogatást lehet kapni.


Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?


Vállalati komplex infokommunikációs szolgáltatások terjesztésének támogatása:
Vállalatirányítási rendszerekre lehet kapni 24 millió forint támogatás, számításaink szerint akár további 4 ezer új jelentkezőre van hely. A keret impozáns 48 milliárd forint összegű, lehet jelentkezni.


Megújuló energia-használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása: 52,5 milliárd forint kerettel várja a jelentkezőket az energetikai felhívás, maximum 100 millió forint támogatást lehet igényelni az épületek energetikai rendbe tételére. Eddig még alig van jelentkező, így ez a kiírás is várja a jelentkezőket.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: