Nyerségre számíthat a magyar bankrendszer a következő években

A 2010 óta veszteséges magyar bankrendszer az idén elérheti a fedezeti pontot és 2019-re a régióban tevékenykedő kereskedelmi bankokkal összemérhető nagyságrendű nyereséget mutathat ki - jelentette ki Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban.

Az MNB pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója a Bloomberg hírügynökséggel pénteken lefolytatott és hétfőn publikált interjúban - amelynek tartalmáról az MNB tájékoztatta az MTI-t - elmondta, hogy a magyarországi kereskedelmi bankoknak a devizahitelek forintosítása és a magáncsőd intézményének a bevezetése miatt az idén még nehézségekkel kell számolniuk. Az elmúlt négy évben negatív tőkearányos eredmény viszont három-négy éven belül plusz 10-12 százalékra emelkedhet - közölte, ami megfelel a Bloomberg kimutatásai szerint a régióban, például Lengyelországban átlagosnak tekinthető szintnek.

 

A Bloomberg az Európai Központi Banktól (EKB) adataira hivatkozva közölte, hogy a magyar kereskedelmi bankok tőkearányos nyeresége (ROE) 2014-ben mínusz 27 százalékra esett az előző évi mínusz 0,4 százalékról. A 2011 óta negatív mutatóval szemben Lengyelországban plusz 10,6 százalék, a Cseh Köztársaságban 12,7 százalék, Szlovéniában 4,3 százalék tőkearányos nyereség áll. Az Európában legmagasabb banki különadóval, valamint a "tisztességtelen" devizaalapú jelzáloghitelezési gyakorlat miatt kártérítési kötelezettséggel terhelt magyar bankrendszer jövedelmezőségi pályája Nagy Márton szerint javulást mutat.

 

A kereskedelmi bankok vezetői maguk is bizakodóbbakká váltak Orbán Viktor miniszterelnök februárban a banki különadók fokozatos csökkentésére és kiszámíthatóbb politika folytatására tett ígérete óta. A Magyar Bankszövetség adatai szerint a hitelezők az elmúlt öt évben 8,5 milliárd dollárt fizettek ki adók, bankadó és különféle egyéb díjak formájában. A kormány az eszközarányos banki adót az idei 0,53 százalékról jövőre 0,31 százalékra mérsékli, majd 2017-ben és 2019-ben tovább csökkenti. Az elkövetkező években egyre kevesebb irányítási beavatkozásra kell számítani a szabályozó szervek részéről - jelentette ki Nagy Márton. 2016 lehet az első év, amikor a bankok számottevő nyereségre tesznek szert, jórészt a banki különadók csökkentésének köszönhetően - tette hozzá.

 

A bankrendszernek még mintegy 250 ezer devizaalapú autóhitelt kell forintosítania nagyjából egymilliárd euró összértékben, valamint fel kell dolgoznia a nem teljesítő jelzáloghitelek terheit. Számítani kell emellett a hitelezési gyakorlat szigorúbb felügyeletére is - hívta fel a figyelmet a jegybank ügyvezető igazgatója. A magyar bankrendszernek hozzá kell járulnia az idén lebuktatott három brókercég által az ügyfeleknek okozott kár rendezéséhez is. A hitelezők befizetései az országos betétbiztosítási alaphoz az idei 17 milliárd forintról jövőre 33 milliárd forintra emelkednek - közölte Nagy Márton, jelezve, hogy a befizetések megemelt szintje az elkövetkező tíz évben fenn fog maradni.

 

Az egyik brókercég károsultjainak a kompenzálására létrehozott speciális alapba fizetendő további 100 milliárd forintot a cég eszközeiből valószínűleg vissza lehet majd szerezni - mondta. A jegybank 2016-ban kezdi meg, de csak "nagyon óvatosan és fokozatosan" a növekedési és hitelprogram kivezetését - közölte Nagy Márton. Annak függvényében, hogy a kereskedelmi bankok maguk milyen ütemben fognak hozzá a saját forrásból finanszírozott hitelezéshez, a jegybanki program kivezetése valószínűleg tovább fog tartani egy évnél - jegyezte meg. A jegybank eddig már 2,75 ezer milliárd forintot bocsátott kamatmentesen a kereskedelmi bankok rendelkezésére kis- és középvállalatok számára 2,5 százalékban maximált kamattal nyújtott hitelek finanszírozására.  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: