Nyilvántartásba vették a Civil Mozgalom országos listáját

(MTI) - Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén nyilvántartásba vette a Civil Mozgalom országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra. Már csak az MDF országos listájának nyilvántartásba vétele van hátra, erről a testület várhatóan pénteken dönt.

A Civil Mozgalom 9 területi listát állított a hétfő délutáni határidőig, ezzel jogosulttá vált az országos lista állítására, ugyanis az országgyűlési képviselők választásán országos listát azok a pártok állíthatnak, amelyek legalább 7 területi listát tudtak állítani.

 

Az országos lista bejelentésének határideje kedd 16 óra volt. Az OVB azonban csak azon jelölteket "vette figyelembe" az országos lista elfogadásakor, akik helyesen töltötték ki a megfelelő nyomtatványt vagy azt a határidőig módosították. A CM több jelöltje ugyanis pontatlanul vagy hibásan adta le a papírjait. Az országos listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, azaz maximum 174 jelölt, a Civil Mozgalom listáján 173 név szerepelt (egy jelöltnek a lakcímével volt probléma) a leadáskor.

 

Az Országos Választási Iroda azonban formai hibákat fedezett fel a leadott papírokon: több jelölt ugyanis a nyomtatványon azt a sort, amelyben a jelölt arról nyilatkozik, hogy a (kitöltés szerinti választókerületben) a jelölést elfogadja, hibásan töltötte ki. Többen ugyanis a területi választókerületet vagy az egyéni választókerületet írták be ide, az országos helyett.

 

Az ülésen felszólaló Seres Mária arra hívta fel a figyelmet, hogy a párt teljesítette az országos lista feltételét, azaz legalább 7 területi választókerületben állított listát, az OVI által jelzett hiányosságot pedig a csütörtöki ülés előtt pótolták. Arra mutatott rá, hogy a nyomtatvány pontatlan, és - mivel először indulnak országos választáson - nem tudták, hogyan kell kitölteni.

 

Hangsúlyozta: a jelöltek szándéka egyértelmű volt, hiszen tudták, hogy az országos lista állításához szükséges nyomtatványt töltik ki. Az OVB végül arra jutott, az utólag leadott nyilatkozatokat (mivel azok a határidőn túl érkeztek) nem veszi figyelembe. Azokat azonban, amelyek még a leadás előtt "lehúzták" a hibásan kitöltött választókerületet, érvényesnek tekinti és elfogadja.

 

Három jelöltnél azonban nem volt lehúzva a hibás választókerület, így ezeket a jelölteket az OVB nem fogadta el; a CM OVB által elfogadott országos listáján így tehát 170 név szerepel. Seres Mária a döntés után az MTI kérdésére azt közölte, a "kiesettek" között nincs olyan, aki a lista első tíz helyén szerepelt volna. Az országos listára a választók nem szavaznak közvetlenül, az országos listán kiadható 58 mandátumot a fel nem használt, úgynevezett töredékszavazatok összesítése alapján osztják ki.

 

Fontos szabály, hogy csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz az országos listán, amelyek a területi listákra összesen leadott szavazatok öt százalékát megszerezték, és ezzel átlépték a bejutási küszöböt. A CM azzal, hogy nyilvántartásba vették országos listáját, jogosulttá vált arra, hogy egy tagot delegálhasson az OVB-be. A választáson országos listát állító pártok ugyanis jogosultakká válnak arra, hogy tagokat küldjenek a testületbe.

 

Az OVB tagjainak száma így tehát attól függ, hány, a választáson induló szervezet tud országos listát állítani. A választás eredményének megállapítása után a testületben csak a választott tagok maradhatnak, illetve azon pártok delegáltjai, amelyek parlamenti frakciót tudtak alakítani. Az OVB korábban már nyilvántartásba vette az MSZP, a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az LMP országos listáját. Az MDF listájáról várhatóan pénteken döntenek, azt követően, hogy a Fővárosi Bíróság dönt négy egyéni jelöltjük jogerős nyilvántartásba vételéről.

Hatalmas üzleti veszteséget okoz, mégsem mérik a magyar cégek!

A fizikai munkavállalók toborzása és megtartása egyre összetettebb feladattá válik a magyar munkaerőpiacon - derül ki a Jobtain HR Szolgáltató kutatásából. A 116 vállalati HR-vezető válaszait tartalmazó online kérdőíves kutatás alapján készült benchmark riport rávilágít: a fluktuáció, a motivációvesztés és a megbízhatóság hiánya nemcsak HR-probléma, hanem komoly üzleti kockázat.
2025. 10. 21. 12:00
Megosztás:

A ChatGPT XRP árfolyam-előrejelzése a Ripple 1 milliárd dolláros vásárlási terve után

A mesterséges intelligencia váratlan módon vált témává a <a href="https://www.kriptoworld.hu/elerheti-e-az-xrp-az-arany-altal-tamogatott-2953-dollaros-arat-a-ripple-vezetoje-meresz-arprognozist-fogalmazott-meg/" target="_blank">Ripple és az XRP kapcsán</a>. Miután a Ripple bejelentette, hogy legalább 1 milliárd dolláros különalapot hoz létre, az OpenAI ChatGPT-je előrejelzést adott arról, hogy ez milyen hatással lehet a token árfolyamára a következő hónapokban.
2025. 10. 21. 11:30
Megosztás:

Ismét 4% alatt az amerikai tízéves hozam

A tíz éves amerikai kötvényhozam visszaesett egy éves mélypontjára, 4% alá. A korábban záró euróövezetben viszont nem volt érdemi mozgás tegnap, a tíz éves német hozam négyhavi mélyponton, 2,6% alatt végzett.
2025. 10. 21. 11:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a vezető Wall Street-i indexek

Tovább emelkedtek hétfőn az amerikai részvényindexek és ezzel 1% feletti erősödéssel indították a hetet, a Russell2000 középvállalati index 2%-kal került feljebb zárásra.
2025. 10. 21. 10:30
Megosztás:

Korrigáltak hétfőn az európai részvénypiacok, szárnyaltak a védelmi ipar vállalatai

Az amerikai regionális bankok okozta bankpánik enyhülésével korrigáltak hétfőn az európai részvényindexek.
2025. 10. 21. 10:00
Megosztás:

Coinbase: Az MI és a blokklánc lehet a kulcs a kriptobűnözés visszaszorításához

A világ egyik legismertebb kriptotőzsdéje, a Coinbase, arra szólította fel az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy végre nyúljon modern eszközökhöz a pénzügyi bűncselekmények ellen.
2025. 10. 21. 09:30
Megosztás:

A NAV ellenőrzési akciósorozatot indít halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében .
2025. 10. 21. 09:00
Megosztás:

Megjelent az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építésének elősegítését célzó rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését.
2025. 10. 21. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 08:00
Megosztás:

Nem babusgatásra, fejlesztésre van szüksége a Z generációnak a munkahelyeken

Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a HR-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük, ma már mentorok, fejlesztők és szocializációs trénerek is egy személyben.
2025. 10. 21. 07:00
Megosztás:

Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A hazai használtautó-piacon szeptemberben 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami éves összevetésben 4,1 százalékos növekedés; az év első kilenc hónapjában sosem volt ilyen magas, 699 600 a belföldi használtautó-adásvételek száma: az előző év azonos időszakában is csupán 680 400 átírást regisztráltak - közölte a DataHouse előzetes adatai alapján a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 21. 06:30
Megosztás:

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?

„Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések szerint a CSOK Plusz és az Otthon Start program összehangolásának ez az egyik mellékhatása.”
2025. 10. 21. 06:00
Megosztás:

Viski József: a magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar

A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar, sikerük kéz a kézben jár - hangsúlyozta az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei Kunszálláson.
2025. 10. 21. 05:30
Megosztás:

Bosznia-Hercegovina kiutasított két orosz állampolgárt

Bosznia-Hercegovina kiutasított terrorizmussal kapcsolatba hozható két orosz állampolgárt - közölte hétfőn a külföldiekkel foglalkozó boszniai szolgálat.
2025. 10. 21. 05:00
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 04:30
Megosztás:

Lehalászás és halas ételek fesztiválja a hétvégén Tatán

Tatán szombaton és vasárnap rendezik a hagyományos Öreg-tavi lehalászást és a halas ételek fesztiválját, a program húzóhálós lehalászással kezdődik szombaton reggel nyolc órakor a Kastély tér közelében - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 10. 21. 03:30
Megosztás:

MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
2025. 10. 21. 03:00
Megosztás:

Melyik mesterséges intelligencia hozza a legtöbb kriptóprofitot? A DeepSeek lekörözte a Grokot és a ChatGPT-t

A pénzügyi fókuszú mesterségesintelligencia-kutatólabor, a nof1 elindította az úgynevezett „AI Trading Showdown” nevű versenyt a hamarosan nyilvánossá váló Alpha Arena platformján. A megmérettetés célja: kideríteni, melyik mesterséges intelligencia képes a legnagyobb profitot elérni a kriptovalutapiacon.
2025. 10. 21. 02:30
Megosztás:

E.ON: a lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünet az őszi szünetben

A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 01:30
Megosztás:

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás: