Obama: kell a recesszió elkerüléséhez a munkahelyteremtő törvény

Az Egyesült Államokban a munkahelyteremtő törvénycsomag elfogadása segít megakadályozni a gazdasági a visszaesést, ha Európában rosszabbra fordulnak a dolgok - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök csütörtökön, a Fehér Házban megtartott sajtótájékoztatóján.

Obama, akinek újraválasztási esélyei nagyban függenek attól, hogy sikerül-e érdemben visszaszorítani a jelenleg 9,1 százalékos munkanélküliséget, bejelentette, hogy a szenátus a jövő héten szavaz majd a törvénytervezetről. Az elnök hangsúlyozta, hogy az amerikai gazdaságnak szüksége van arra a lökésre, amelyet a 447 milliárd dolláros munkahely-teremtő csomag jelentene, hogy az európai adósságválságnak ne legyen jelentős hatása az Egyesült Államokra.

 

Szerinte az új munkahelyek teremtésére, valamint az országos infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó terve "biztosítás" a recesszióba való visszacsúszás ellen, elfogadása nélkül lassúbb lesz a növekedés. Barack Obama szerint az EU-nak gyorsan kell cselekednie az adósságválsággal kapcsolatban, és kifejezte meggyőződését, hogy az európai vezetők így is tesznek majd. Reménylt fejezte ki, hogy a G20 csoport novemberi, cannes-i csúcstalálkozójára "nagyon világos, konkrét akciótervvel" érkeznek, amely alkalmas lesz a probléma megoldására.

 

Obama kijelentette, hogy az európai adósságváltás máris kifejtette káros hatását az amerikai gazdaságra, és hogy szoros konzultációkat folytat az európai vezetéssel a megoldás érdekében. Az eurónak a dollárral szembeni gyengülésével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Európa nem lesz képes "kiexportálni" magát a problémáiból. Obama elismerte, hogy nem járt eredménnyel az az önmagára nézve veszélyes és a demokratákat felbőszítő taktikája, hogy megpróbált minden kérdésben közös nevezőre jutni a republikánusokkal, akik 2010-ben megszerezték a többséget a szenátusban.

 

Az ellenzéki párt egyébként határozottan elutasítja az elnök munkahelyteremtő csomagjának azt a részét, amely a gazdagok magadóztatását célozza, valamint a költségvetésből finanszírozná az utak, a hidak és az iskolák felújítását. Obama hangot adott véleményének, hogy Kína a maga hasznára játssza ki a kereskedelmi rendszert. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az a kétpárti szenátusi törvénytervezet, amely az ázsiai ország megbüntetést célozza valutájának alulértékelése miatt, a WTO keretében megkötött megállapodásokba ütközhet.

 

Az elnök kitért az elől, hogy megválaszolja: megvétózná-e a törvényt. Az elnök sajtóértekezletén kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a Wall Street és a gazdasági igazságtalanságok ellen tiltakozó mozgalomról az amerikai közvélemény csalódottságát fejezi ki. Obama kijelentette, hogy megérti a lakosságnak a pénzügyi rendszer működésével kapcsolatos aggodalmait, és hogy az amerikaiak a Wall Street-ben annak a megtestesítőjének látják, hogy a pénzügy ágazat nem mindig tartja be a szabályokat. Az elnök ugyanakkor leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak a gazdaság növekedése érdekében erős és hatékony pénzügyi szektorral kell rendelkeznie. Rámutatott, hogy az elnöksége alatt elfogadott, a pénzügyi szféra működését szabályozó Dodd-Frank törvény célja éppen a nagyobb átláthatóság megteremtése a szférában. (MTI)

AMD: a növekedési sztori él, de a piac többet várt

Az AMD a tegnapi zárás után publikálta negyedéves eredményeit. A chipgyártó részvényeinek idei felülteljesítése után a befektetők magasra tették a lécet, amelyet csak részben sikerült megugrani. A lezárt negyedév eredményei minden téren felülmúlták a várakozásokat, azonban a kínai értékesítések kilátásaival kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is nyomást gyakorolhatnak a megítélésre. A menedzsment bevételi és eredményvárakozásai ugyan a konszenzust meghaladták, ám nem érték el a piac optimistább forgatókönyveit. Ennek következtében, a kedvező eredményszámok ellenére, a befektetők reakciója visszafogottnak bizonyult, és a vállalat részvényei mintegy 7%-ot estek a zárás utáni kereskedésben.
2026. 02. 05. 09:00
Megosztás:

Hány forint most egy euró? Meg fogsz lepődni!

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.l.
2026. 02. 05. 08:30
Megosztás:

Erősíti kapcsolatát a Magyar Posta és a Temu

Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Temu online piactér üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére, a két társaság célja a Temun keresztül értékesítést végző magyar e-kereskedők, valamint a magyar lakosság magasabb szintű kiszolgálása - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 05. 08:00
Megosztás:

Rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására a BBC világszolgálata

Hagyományos hullámhosszokon fogható rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására szerdán a BBC világszolgálata (BBC World Service), miután az elmúlt hetek kormányellenes tiltakozó megmozdulásai nyomán a teheráni rezsim leállította az internetszolgáltatást az országban.
2026. 02. 05. 07:30
Megosztás:

Január végén az Otthon Start programban folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret

Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 05. 07:00
Megosztás:

A Hyundai mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában

A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában, Nosovicében, a teljes gyártás hozzávetőlegesen 50 százalékát a villamosított modellek teszik ki - tájékoztatta a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) közleményben az MTI-t szerdán, abból az alkalomból, hogy a gyárban elkészült az ötmilliomodik jármű.
2026. 02. 05. 06:30
Megosztás:

Horvátországban 187 ezer daganatos beteg él, ekkora a túlélési arány

Horvátországban 187 ezer olyan ember él, akinél élete során daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Az ötéves túlélési arány az elmúlt időszakban 54 százalékról 59 százalékra emelkedett - derült ki a Horvát Rákregiszter legfrissebb adataiból, amelyeket szerdán, a rák elleni küzdelem világnapja alkalmából mutattak be.
2026. 02. 05. 05:30
Megosztás:

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem (DE) és az AstraZeneca biotechnológiai vállalat: a szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, Magyarországon is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzőszervi megbetegedések - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2026. 02. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén gyorsult az infláció Horvátországban

Januárban enyhén gyorsult az infláció Horvátországban: az éves fogyasztóiár-index 3,4 százalékot tett ki, ami nem tér el jelentősen a 2026-ra vonatkozó előrejelzésektől - jelentette ki szerdán Tomislav Coric horvát pénzügyminiszter.
2026. 02. 05. 04:30
Megosztás:

A háztartások alkalmazkodóképességére mutat rá a fizetőképességi index nem várt növekedése

Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban alakult a tavalyi évben.
2026. 02. 05. 04:00
Megosztás:

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás:

Irodapiaci helyzetkép: csökkenő üresedés és élénkülő kereslet

Ecsődi Miklós (Director, Head of Occupier Services) kiemelte, csökkenő üresedés és élénkülő kereslet jellemezte az irodapiacot 2025-ben.
2026. 02. 05. 02:30
Megosztás:

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás: