Odacsaptak a forintnak - hol állhat meg az árfolyam?
EUR/HUF (296,00 – 301,00): A vártnál héjább Fed, és a rosszabb kínai PMI adat együtt elintézték ma reggelre a feltörekvő piacok eszközeit is. Az olcsó pénz uralmának vége kézzelfogható közelségbe került, így a kockázatosabb eszközök már nem tűnnek olyan attraktívnak a jelenlegi szinteken. A forint, a zlotyval karöltve 2%-ot gyengült, ami a forint esetében 300 körüli magasságot jelentett. Innen korrigálnak az első ijedtség után az árfolyamok, de továbbra is múlt keddi magasságokban vagyunk.
Kérdés, hogy az átrendeződés után, milyen szinteken nyugszanak meg a kedélyek. A fejlett piaci eszközök hozamemelkedése már önmagában is - a bázishatás miatt - a kockázatosabb eszközök árában is megjelenik, ha pedig folytatódna a carry-trade pozíciók zárása, akkor az nem sok jót jelentene a hazai devizának. És akkor még nem is beszéltünk a jövő keddi, nagy valószínűséggel újabb negyedszázalékos alapkamat csökkentés lehetséges árfolyamhatásáról. Továbbra is számítani lehet nagyobb árfolyamkilengésekre, a globális hangulat változás és az adatok függvényében a 295-300-as sávban.
EUR/USD (1,3150 – 1,3290): Iránymutatást akart a piac? Hát tegnap megkapta, de mégsem felhőtlen az öröm. A május 22-i, bizonytalanságot fokozó, és a dollárt gyengítő beszéde után tegnap a Fed elnöke már egy követhető időrendet vázolt az QE programot illetően a két napos nyíltpiaci bizottsági ülés után. Ha az adatok (főleg a munkaerő piaci, és az inflációs) további javulást mutatnak, akkor már idén csökkenthetik a kötvényvásárlások keretét, és teljes kivezetésre a jövő év közepén kerülhet sor.
Természetesen nyitva hagyta az utat, hogy ha a gazdasági folyamatok mégsem úgy alakulnának, akkor a vásárlások összegét emelik. A fejlődő piacok eséssel reagáltak a hírre, mivel elérhető közelségbe került a pénzbőség időszakának vége. Ez a kockázatvállalási hajlandóságot csökkenti, viszont a pénznyomda lassulása dollárt erősítő tényező, ami az 1,34 fölötti szintekről 1,3250-ig rallizó árfolyamban csapódott le, és az 1,30-as szint elérése sem tűnik elérhetetlenek belátható időn belül.
CHF/HUF (241,00 – 245,00): A globális hangulat romlása és az euro gyengülése a frankot is erősítette. Tegnap este még az 1,2360-as szinten járó árfolyam ma reggel már az 1,23-as szintet is érintette. Az árfolyamot nagy valószínűséggel ma is ezek a faktorok, és nem az SNB ülés történései alakítják. A svájci-forint árfolyam a frank erősödése és a forint gyengülése miatt ismét jóval 240 fölött jár, és egy ideig még ez lehet a jellemző.