Okoz-e meglepetést a júniusi infláció?

Az előző havihoz hasonló lehet, vagy kismértékben gyorsulhatott a magyarországi infláció éves üteme júniusban - jósolják londoni felzárkózó piaci elemzők a szerdai adatismertetés előtt.

Az MTI felmérésébe bevont nagy londoni elemző és befektetési cégek 5,3-5,5 százalék közötti prognózisokat adtak a teljes kosárra számolt tizenkét havi júniusi inflációra.
    

Májusban komoly piaci meglepetést okozott, hogy a tizenkét havi magyarországi inflációs ütem az áprilisban mért 5,7 százalékról 5,3 százalékra lassult. Az akkori londoni előrejelzések zöme 5,8 százalékos májusi éves inflációt valószínűsített, és azok a londoni elemzők is csak 5,6 százalékig lassuló ütemmel számoltak, akik megjósolták, hogy májusban alacsonyabb lesz az éves infláció az előző havinál.
    

A 4cast nevű londoni gazdaság-pénzügyi elemzőcég felzárkózó piaci közgazdászai az MTI-nek adott, júniusra vonatkozó keddi előrejelzésükben vissza is idézték, hogy egy hónappal korábban jelentős lefelé ható inflációs meglepetést okoztak a feldolgozatlan élelmiszerek. A cég elemzői most változatlan, 5,3 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsítettek júniusra, megjegyezve, hogy erre a prognózisra továbbra is az élelmiszerkomponens jelenti a fő kockázatot.
    

Ha a múlt havi meglepetés "csak kilengés volt a szezonális folyamatokon belül", akkor ezt júniusban visszalendülés követhette, ha azonban nemcsak egyszeri jelenségről volt szó, akkor lehetséges, hogy ismét "szelíd" teljes körű inflációs adat lát napvilágot - hangsúlyozták a 4cast elemzői. A ház szakértői kiemelték azt is, hogy számításaik szerint az üzemanyagok jelentős múlt havi árcsökkenése 0,1 százalékpontnál valamivel többet lefaraghatott az éves összevetésű magyarországi inflációból.
    

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési és elemzőrészlegének előrejelzése ugyanakkor azt valószínűsíti, hogy az éves bázishatások belépése miatt júniusban 5,5 százalékra gyorsulhatott a tizenkét havi, teljes kosárra számolt magyar infláció, tekintettel arra, hogy a tavalyi azonos hónapban a közép-európai gazdaságok mindegyikében jelentősen lassult az inflációs ütem. A GS londoni elemzői szerint azonban a "nagyon gyenge" belső kereslet ezzel együtt is dezinflációs tényezőként hathatott.
    

A ház azzal számol, hogy a nyár folyamán a magyarországi infláció még tovább gyorsul, és szeptemberben tetőzik. Onnan viszont lassulásnak indul, és 2013-ban a jegybank 3,0 százalékos célszintjére süllyed. Erre az előrejelzésre a Goldman Sachs elemzői szerint az adóintézkedések hatása és a forint esetleges újbóli gyengülése jelent felfelé ható kockázatot.
    

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni szakelemzői 5,4 százalékos júniusi éves inflációt valószínűsítettek. Közölték: számításaik szerint a jelentős éves negatív bázishatás által a tizenkét havi élelmiszerár-inflációra gyakorolt felhajtóerőt csak részben ellensúlyozta az energiaárak gyengülő inflációja és a maginfláció lassulása.  A JP Morgan londoni elemzői szerint júliusban "újabb inflációs megugrásra" kell számítani a belépő új szektoradók miatt.
    

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) szakértői - ugyancsak az élelmiszerárakban jelentkező alacsony éves bázisra hivatkozva - 5,5 százalékra gyorsuló júniusi tizenkét havi magyarországi inflációt valószínűsítettek előrejelzésükben.
    

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays gazdasági-pénzügyi elemző részlegének - Barclays Research - közgazdászai is 5,5 százalékos júniusi éves inflációt jósoltak, szintén arra a véleményükre hivatkozva, hogy éves összevetésben valószínűleg emelkedtek az élelmiszerárak, és ezt csak részben ellentételezte az energiaárak csökkenése.
    

A Barclays Research londoni elemzői közölték: az egy hónappal korábbi, meglepően alacsony inflációs adatok ellenére a térség több más országában is arra számítanak, hogy júniusban gyorsulni kezdett az infláció, tekintettel arra, hogy a globális monetáris kondíciók enyhülése nyomán emelkedésnek indultak a nyersanyagárak, és az élelmiszerárak globális emelkedése is most már várhatóan elkezdi éreztetni felhajtó hatását a térségi inflációs adatokban. (MTI)

Kezdődik az AI Start 500 program

Hétfőn kezdődik a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László.
2026. 03. 17. 05:30
Megosztás:

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" elnevezésű, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat első három helyezettje és két különdíjasa.
2026. 03. 17. 05:00
Megosztás:

Az EU három entitást és két embert szankcionált kibertámadások elkövetése miatt

Korlátozó intézkedéseket fogadtak el az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn három olyan entitás és két személy ellen, akik felelősek az EU és tagállamai, valamint partnerei elleni kibertámadásokért.
2026. 03. 17. 04:30
Megosztás:

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup

A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
2026. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett

A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
2026. 03. 17. 03:30
Megosztás:

Képzési anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok felkészülését

Képzési anyagokkal segíti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok (szszb-k) felkészülését: az oktató célú kisfilmek mellett közzétette a bizottságok részére készített választási tájékoztató füzeteit is.
2026. 03. 17. 03:00
Megosztás:

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
2026. 03. 17. 02:00
Megosztás:

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
2026. 03. 17. 01:00
Megosztás:

6 éves lett a Solana: több mint 518 milliárd tranzakció és hatalmas növekedés a blokkláncon

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a kriptovilág egyik leggyorsabb blokklánca. A Solana hálózat 2026. március 16-án ünnepelte indulásának hatodik évfordulóját, és az alkalomból közzétett statisztikák lenyűgöző számokat mutatnak. A lánc eddig több mint 518 milliárd tranzakciót dolgozott fel, miközben a decentralizált kereskedés, a stabilcoinok, a fizetések és a tokenizált eszközök területén is gyors növekedést produkált.
2026. 03. 16. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
2026. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár

Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
2026. 03. 16. 22:30
Megosztás:

Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből - közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 16. 22:00
Megosztás:

Meglepő kriptosztár: a Circle részvénye egy hónap alatt megduplázódott

A kriptovaluta-piac egyik legstabilabb és legkevésbé látványos szereplője hirtelen a befektetők kedvencévé vált. A USDC stabilcoin kibocsátója, a Circle részvényei az elmúlt hetekben látványos raliba kezdtek, és mindössze egy hónap alatt több mint 100%-kal emelkedtek. A háttérben több erős trend is áll: a tokenizált pénzügyi eszközök terjedése, a mesterséges intelligencia által vezérelt fizetések megjelenése, valamint a magas kamatkörnyezet, amely jelentősen növeli a vállalat bevételeit.
2026. 03. 16. 21:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 16. 20:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 966,99 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 120 787,85 ponton zárt hétfőn.
2026. 03. 16. 19:30
Megosztás:

Megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál

Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 03. 16. 19:00
Megosztás:

A Hive Digital visszafogja svédországi Bitcoin-bányászatát és az AI-infrastruktúrára áll át

A kriptobányászat egyik ismert szereplője jelentős irányváltást hajt végre Európában. A kanadai Hive Digital Technologies bejelentette, hogy csökkenti Bitcoin-bányászati teljesítményét svédországi létesítményében, miközben erőforrásait egy gyorsan növekvő iparág, a mesterséges intelligencia infrastruktúrája felé csoportosítja át. A döntés hátterében szabályozási bizonytalanságok, adóviták és a technológiai piac gyors átalakulása áll.
2026. 03. 16. 18:30
Megosztás:

A pénzügyi tudatosság alapja: Hardver-tippek tőzsdézőknek

A tőzsdei világban a tudatosság nem ér véget a stop-loss szintek beállításánál vagy a <a href="https://takarekindex.hu/portfolio-jelentese/" target="_blank">portfólió</a> diverzifikálásánál. A sikeres kereskedés egyik legfontosabb, mégis gyakran alulértékelt pillére ugyanis a stabil technikai háttér. Hiába rendelkezünk kiváló stratégiával, ha a végrehajtás pillanatában a hardver lassúsága vagy egy váratlan rendszerhiba miatt elesünk a profittól. A pénzügyi tudatosság ezen a téren azt jelenti, hogy munkaeszközünkre nem pusztán kiadásként, hanem a profitot támogató infrastruktúraként tekintünk.
2026. 03. 16. 18:00
Megosztás: