Önkormányzati tulajdont akarnak a regionális vízműben a balatoniak
Ez megoldás lenne arra a problémára, hogy miközben a balatoniaknak az ország egyik legmagasabb vízdíját kell fizetniük, a szolgáltató működése átláthatatlan - húzta alá. Balázs Árpád emlékeztetett: több éves harca ez a balatoni önkormányzatoknak. "A törekvést indokolttá teszi a cégnél történt jelentős összegű juttatások miatt a napokban indított nyomozás, illetve vizsgálat is, amelyek során újabb csontvázak eshetnek ki a szekrényből" - tette hozzá. Kifejtette: a DRV-nél a kisebb tulajdoni hányaddal is rendelkező önkormányzatoknak sem a vízmű ármegállapítására, sem a kiadásaira nincs rálátásuk évek óta. Hiába éltek emiatt panasszal a tulajdonosi jogokat gyakoroló Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél is, eddig nem sikerült érdemi választ kapniuk.
Ezért, egyelőre csak informálisan, az új kormány képviselőihez fordult a balatoni önkormányzatokat tömörítő BSZ az igényével, hogy szeretne meghatározó tulajdonosává válni a regionális szolgáltatónak. Balázs Árpád hozzátette, már évek óta megszületett a képviselőtestületi határozat az érintett önkormányzatnál arról a szándékról, hogy saját kézbe kívánják venni a vízközművüket. Az ügyben azonban nyilvánvalóan politikai, majd kormányzati döntést kell hozni, és ezt követően megalkotni a változáshoz szükséges jogszabályi hátteret, aminek a legjobb estben is fél éves az átfutása - mondta a BSZ elnöke. Balázs Árpád rámutatott: a kiemelt üdülőrégió régóta nem tartja igazságosnak, hogy a turizmus miatt kiépített és fenntartott, a helyi igények többszörösére kapacitált vízközműből, valamint a Balaton vízvédeleméből fakadó többletköltségeket a helyi lakossággal fizettetik meg. (A balatoni üdülőövezetben a havi bruttó 725 forintos alapdíj mellett a felhasznált vízért köbméterenként bruttó 1081 forintot kell fizetni a víz- és csatornadíjakat összeadva.)
Úgy vélte, ha a cég árszabására kihatással voltak olyan intézkedések is, amelyek törvényessége a nyomozás, illetve a vizsgálat nyomán megkérdőjelezhetővé válik, az különösen indokolttá teszi, hogy a jövőben befolyást kapjanak az érintett önkormányzatok a társaság működésére. "Tartósan takarékos gazdálkodás elképzelhetetlen a lakosságot képviselő önkormányzatok tulajdonlása nélkül" - hangsúlyozta. A BSZ elnöke az önkormányzati tulajdonlás mellett érvelve pozitív példaként hozta fel a Balatoni Hajózási Zrt.-t, amelyet a kikötővel rendelkező a tóparti önkormányzatok kezdetben többségi, majd teljes tulajdonba kaptak meg az államtól, és a cég a válság, valamint a turistaforgalom visszaesése ellenére is fejlődött és nyereségesen működött az elmúlt években.