Önkormányzatok: ideje felkészülni az új gazdasági programra

Jelentősen módosult a korábbiakhoz képest az önkormányzati feladatellátás rendszere, így az elmúlt év során lezajlott feladat-, infrastruktúra- és humánerőforrás-átcsoportosítások megváltoztatták az önkormányzatok mozgásterét. Az önkormányzatoknak a közelgő választások után fél éven belül el kell fogadniuk az új gazdasági programot és fejlesztési tervet, vagy pedig a meglévő, ciklusokon átnyúló programokat kell minél előbb felülvizsgálniuk - MultiContact sajtóközleményében.

Pető Gábor, az igazgatásszervezéssel és önkormányzati szervezetfejlesztéssel foglalkozó MultiContact Consulting Kft. ügyvezetője szerint az önkormányzatok most a korábbinál jobb eséllyel alakíthatnak ki hatékony gazdálkodást, ennek feltétele azonban az, hogy minél előbb elvégezzék az elmúlt ciklus működésének, eredményeinek értékelését, és az új keretekhez illeszkedő irányok kijelölését. Tudatosan átgondolt új programmal ugyanis a legtöbb esetben elkerülhetők a pénzügyi krízishelyzetek, illetve az új fejlődési lehetőségek is sokkal könnyebben kihasználhatók, mutat rá a szakértő.

 

2010-ben az önkormányzatok nagy része komoly működési hiánnyal küszködött, az önkormányzati rendszer adósságállománya valamivel meghaladta az 1200 milliárd forintot. Az állam 2014-ben, az utolsó ütemben mintegy 456 milliárd forintot vállalt át az önkormányzatoktól. Az állam szerepvállalásának eredményeként megváltozott a feladatellátás rendszere, többek között a közoktatásban, a kulturális és egészségügyi intézményeknél, valamint a szociális és gyermekvédelmi területen; a jegyzői hatósági jogkörök részben a járási hivatalokhoz kerültek, illetve megalakultak a közös önkormányzati hivatalo k. A központi költségvetés az új rendszerben az önkormányzatok kötelező feladatainak forrását biztosítja, míg az önként vállalt elemek finanszírozását az önkormányzatok saját bevételekből fedezik. Mindennek kezdeti tapasztalata költségvetési szinten pozitív: az önkormányzati szektor hiány helyett némi többlettel zárta a 2013-as évet.

 

„A változások új fejlődési lehetőségeket nyitottak az önkormányzatok életében és megteremtették egy eredményes és hatékony gazdálkodási rendszer kialakításának alapjait. 2014-ben az új keretekre az önkormányzatok részéről eltérő válaszok születtek: volt, ahol az önként vállalt feladatok köre bővült és ezek költsége nőtt, másoknál új helyi fejlesztések indultak, míg kisebb részükre a kivárás volt jellemző” – értékeli a helyzetet Pető Gábor, a MultiContact Consulting ügyvezetője. – „Ami a legtöbb esetben közös, az az új rendszerhez illeszkedő testre szabott gazdasági stratégia hiánya. Ahol v iszont nem elemzik az eddigi lépések eredményeit, illetve a jelenlegi döntések várható hatását, ott fennáll a veszély, hogy az adott önkormányzat újra a korábban tapasztalt nehéz pénzügyi helyzetbe kerül.”

 

A szakértő szerint ezért tett szert kiemelt jelentőségre idén az a szabály, hogy az önkormányzatoknak választások után fél éven belül el kell fogadniuk az új gazdasági programot és fejlesztési tervet, a meglévő cikluson átnyúló gazdasági programokat pedig felül kell vizsgálniuk.

 

„Az elmúlt évek során az önkormányzatoknak volt lehetőségük arra, hogy uniós finanszírozású programok, például az ÁROP-1.A.5 és az ÁROP-3.A.2-2013 keretében szervezetfejlesztési támogatáshoz jussanak, és szakértők bevonásával a gazdasági stratégia sikeres végrehajtását támogassák” – hangsúlyozta Pető Gábor. – „Mivel azonban a képviselőtestületek felelősek a gazdálkodás biztonságáért, a következő sikeres ciklus érdekében már most, az önkormányzati választások előtt számításba kell venniük az egyik legfőbb feladatot: minél előbb át kell tekinteniük az elmúlt évek gazdálkodását. Ezzel és egy jól megalapozott gazdasági stratégiával az önkormányzati bevételek és a feladatellátás olyan új összhangját alakíthatják ki, amellyel a pénzügyi egyensúly hosszútávon fenntartható.”


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: