Orbán Viktor:'szabadságharcosok és hazafiak vagyunk'

A magyarok alapvetően szabadságharcosok, erőteljes nemzeti érzelmekkel; ezt hazafiasságnak is lehet nevezni - mondta a SIC Notícias nevű portugál hírtelevíziónak nyilatkozva Orbán Viktor.

A magyar kormányfővel készített interjút szombat este sugározta, vasárnap és hétfőn pedig többször megismétli a hírtelevízió. Arra a riporteri kérdésre, hogy véleménye szerint miért fogalmazódnak meg kétségek az európai intézmények részéről a demokrácia iránti elkötelezettségével kapcsolatban, a kormányfő az angol nyelvű interjúban azt mondta: a szabadságharcosság stílusát tekintve őszinteséget, egyenes beszédet is jelent, amit Európában néha populizmusnak neveznek. "Én nem vagyok populista, mindössze a lehető legnagyobb mértékben próbálok egyenesen, egyértelműen beszélni az emberekkel" - mondta Orbán Viktor. Mindemellett az Európai Néppárt - amelynek a Fidesz is tagja - és a szocialisták között erőteljes harc zajlik az európai küzdőtéren, ezért "meglehetősen logikus, hogy a szocialisták rendszeresen támadnak bennünket, mi pedig támadjuk a szocialistákat" - tette hozzá.
    

Orbán Viktor szerint ráadásul Magyarország "jó jelöltté vált arra", hogy bírálatok érjék, mivel a 2010-es választások után a kormány igen széleskörű változásokat hajtott végre. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint összeesküvésről van-e szó, Orbán Viktor úgy fogalmazott: az összeesküvést titokban szövik, a jelenlegi fejlemények pedig "egyáltalán nem titokban, sőt meglehetősen nyíltan zajlanak".Van mögötte bizonyos mértékű ideológia is - tette hozzá. Kijelentette: az ő értelmezése szerint a mai Európában olyan fő irányvonal érvényesül, amely alapvetően egyházellenes, vallásellenes, családellenes, és nagyon nemzetközi, nemzetellenes.

 

"Nekünk olyan elképzelésünk van Európáról, amely továbbra is elismeri a kereszténység fontosságát, alapja továbbra is a család, és Európát a nemzetek Európájaként értelmezi, így amit mi jelenleg képviselünk, az nem a fő irányvonal" - mondta a miniszterelnök.Hozzátette ugyanakkor: ő Európa-párti politikus, az Európai Uniót viszont nemzetek közösségének tekinti, és úgy tarja, hogy a büszkeségnek, a nemzet iránti tiszteletnek az Európai Unióhoz tartozás örökös elemének kell lennie. Az európai szabályokat meg kell védeni, de vitatkozni is kell, mivel úgy nem lehet élni, hogy "ha Brüsszelből valaki azt mondja, hogy valami nem jó, azt csak úgy elfogadjuk". "Nagyon világos érveink vannak minden döntésünkkel kapcsolatban, és készek vagyunk európai módon tárgyalni" - mondta Orbán Viktor.
    

A bankokra kirótt adókkal kapcsolatos riporteri felvetésre a miniszterelnök kijelentette: Európában jelenleg nem igazságos a teherviselés elosztása. Nem igazságos teherviselés esetén viszont nem lehetséges egyszerre a válságkezelés, a versenyképesség javítása, az államadósság csökkentése és ezzel egy időben a társadalmi-politikai stabilitás fenntartása. "Nagyon világosan megmondtam: a multinacionális cégeket be kell vonni a tehermegosztásba, és ebben részt kell vállalnia a pénzügyi szektornak is ... ez állandósult eleme gazdaságpolitikánknak, és az emberek ezt megértik" - tette hozzá. Kifejtette ezzel kapcsolatban: Magyarország szegény ország, a havi nettó átlagjövedelem 500 euró, a nyugdíj nem éri el a havi 300 eurót.
    

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint a végrehajtott reformok működnek-e, Orbán Viktor azt mondta: úgy gondolja, hogy igen, mivel például Magyarország az egyetlen ország, amely ki tudott kerülni egy IMF-program hatálya alól. "Erről soha nem történik említés, de Magyarország volt az első, amely pénzügyileg összeomlott, még a görögök előtt, 2008-ban. Csak nemzetközi pénzügyi injekciók tartottak bennünket életben, és egy IMF-program hatálya alá kerültünk, amelyet én viszont leállítottam, és kiléptünk (e programból)" - mondta a kormányfő. Hangsúlyozta: Magyarország azon öt EU-tagállam egyike, amelyek csökkentették az állami eladósodottságot; az államháztartási hiány tavaly a GDP-érték 1,9 százaléka volt, ami "egészen jó szám". Ezzel kapcsolatban kijelentette: reméli, hogy Magyarország kikerülhet az EU túlzottdeficit-eljárása alól.
    

A gazdasági növekedéssel egyelőre nehézségek vannak, tavaly nem volt növekedés, de minden szakértői előrejelzés szerint a növekedés az idén visszatér, és jövőre már egész jó ütemű lesz - tette hozzá. A környező országokban élő magyarság és Magyarország kapcsolatáról Orbán Viktor kifejtette: az Európai Unió célja az, hogy a határok a korábbinál kevésbé fontosak legyenek, ennek része "Schengen, a szabadkereskedelem, a munkaerő és a tőke szabad áramlása - mindez összhangban van nemzeti törekvéseinkkel ... az egyesített Európa választ kínál a magyar nép előtt álló nemzetstratégiai kihívásokra is".
    

A Jobbikkal kapcsolatos kérdésre a kormányfő kijelentette: az új magyar alaptörvény középpontjában az emberi méltóság áll, és ez minden magyar állampolgárra vonatkozik. Az alaptörvényben - és ez abszolút újítás az európai jogtörténetben - vannak olyan eszközök, amelyek nem csupán az egyének, hanem az egyes közösségek méltóságát is védik. Tudatában kell lenni azonban annak is, hogy a magyar történelem utóbbi több mint száz évében a radikális jobboldalnak és a radikális baloldalnak mindig volt hozzávetőleg 16-17 százaléka, s "ezzel a hozzánk hasonló mérsékelt erőknek számolniuk kell" - mondta a miniszterelnök.  (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: