Orbán: a kormány és az EBRD tulajdont szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben

A magyar állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a megállapodás aláírását követően a Parlamentben.

Orbán: a kormány és az EBRD tulajdont szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben

Andreas Treichl, az Erste Bank vezérigazgatója azt közölte, hogy az EBRD és a magyar állam is 15 százalékos tulajdonrészhez jut tőkeemeléssel. Orbán Viktor azonban azt is megjegyezte: a megállapodás rögzíti, hogy átvilágítják az Erste Bank Hungary-t, a kormány szándéka, hogy 15 százalékos tulajdonrészt szerezzen a bankban, "feltéve, ha meg tudunk állapodni az árban", és "a végén a tárgyalások a részletkérdésekben stimmelnek majd".

 

A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a megállapodás értelmében a kormány 2016-2017-ben jelentősen csökkenti a bankadót, és az adónem mérséklését 2018-2019-ben is folytathatja. Kérdésre válaszolva arról is beszámolt, hogy a bankadó 2016-ban 60 milliárd forinttal csökken, alacsonyabb lesz az adókulcs, illetve változik az adó kiszámításának alapja is.

 

Orbán Viktor elmondta: 2017-ben ennél enyhébb bankadó-csökkentés lehet, és a megállapodás szerint a kormány ezután is törekedni fog arra, hogy "az Európában bevett mértékhez közelítsen" a magyar bankadó mértéke, mert az első kétéves csökkentés után "még mindig első helyen leszünk valahol Szlovákia előtt".

 

A miniszterelnök aláhúzta: a megállapodás 2016-2017-re számszerűen is tartalmazza, hogy mennyivel csökken majd a bankadó, az azt követő két évre (2018-2019-re pedig) vonatkozóan pedig rögzítették a kormány további csökkentési szándékát. Mint mondta, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter "hosszú heteken keresztül végzett számításokat", és úgy látják, hogy a magyar gazdaság teherbíró képessége, növekedési potenciálja lehetővé teszi, hogy a költségvetés - a maastrichti kritériumokat betartva - "elviselje" ezt az alacsonyabb bankadót.

 

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy 2010-ben nehéz körülmények között kellett kiutat találnia Magyarországnak az európai pénzügyi válságból, és akkoriban kevesen osztották a magyar kormány elképzeléseit a válságkezelés helyes módját illetően.

 

A kabinet a bankadó kivetésével megkérte a magyar bankrendszer szereplőit, hogy segítsék Magyarországot a pénzügyi válság következményeinek viselésében - mondta Orbán Viktor. A Magyarországon működő akkori bankok ezt megértették, és ha ellenezték is, tudomásul vették, és korrekt módon betartották az akkor meghozott szabályokat - tette hozzá.

 

Az elmúlt években Magyarország azért küzdött, hogy visszataláljon a gazdasági növekedés útjára; tavaly Európában a második legmagasabb bővülést érte el, "és ez így lesz ebben az esztendőben is", a költségvetési hiányt pedig példamutatóan alacsony szinten sikerült tartani - emelte ki Orbán Viktor.

 

Szólt arról is, hogy a hétfőn aláírt megállapodással "eljött az a pillanat, amikor megpróbálhatunk egy új fejezetet nyitni az európai bankszektorral való együttműködésünkben". Az Erste Bank egy olyan Magyarországon működő, magyar bank is lesz, amely a kormány reményei szerint a szerződésben vállalt magasabb finanszírozással nemcsak megtartja pozícióit, hanem erősíteni is fogja azokat - hangsúlyozta Orbán Viktor.

 

Andreas Treichl kiemelte: a megállapodás nagyon fontos az Erste Bank számára, amely nehéz éveken van túl. Hozzátette: az Erste hisz abban, hogy a bankcsoportnak Közép-Európában gazdaságilag vezető szerepet kell játszania. Ha Közép-Európa nem növekszik, akkor Európának sincs esélye arra, hogy visszatérjen a normális pályára - emelte ki az Erste Bank vezérigazgatója.

 

"Azért vagyunk itt, hogy ezt a növekedést finanszírozzuk" - jelezte a vezérigazgató. Hozzáfűzte: a magyarországi bankok mindegyike keresi a lehetőségeket a magyar ipar, a kereskedelem finanszírozására, és hogy külföldi befektetéseket vonzzon Magyarországra, valamint segítse a kis- és közepes vállalkozásokat, amelyek a gazdasági növekedést vezethetik. Andreas Treichl elmondta: a megállapodás aláírása nemcsak az Erste, hanem az egész magyar bankszektor számára fontos.

 

Suma Chakrabarti, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke történelmi  lépésnek nevezte a megállapodást, amely szavai szerint azt jelzi, hogy szilárd alapokra tudják helyezni ezzel a banki együttműködést, mivel számos kötelezettséget vállalnak a szerződést aláíró felek.

 

Az EBRD elnöke kiemelte: Magyarország jó növekedést mutatott az elmúlt években, Magyarország jól jött ki a válságból, ezzel együtt az országban hatékony bankszektorra van szükség.  Magyarországon egy erős vállalkozói szellem uralkodik, és ehhez megfelelő finanszírozásra van szükség - fűzte hozzá.

 

Rámutatott: az EBRD részéről fontos szerepet szánnak a kis- és középvállalkozások fejlesztésének, az erős bankokra nagy szükség a gazdaságban, a magyar kormány az üzleti élet támogatásában óriási szerepet játszhat. Rámutatott: a hazai és külföldi befektetők számára egyaránt fontos üzenetet küldhet a megállapodás, a  megvalósítás területén rendkívül fontosak azok az intézkedések, amelyek a bizalmat és a hitelességet építik.     Suma Chakrabarti megjegyezte azt is: ezzel a lépéssel azokat a beruházásokat is ide tudja vonzani Magyarország, amelyek a növekedési potenciált erősítik, növelik.

 

"Az EBRD hosszú ideje elkötelezett barátja Magyarországnak"  - emelte ki, hozzátéve, büszke arra, hogy az elmúlt 25 évben az EBRD és Magyarország együttműködését jól meg tudták valósítani. (MTI)

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 20. 20:00
Megosztás:

Hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők

Elindult a K&H Értékpapír - befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel méri a K&H Értékpapír lakossági befektetőinek tőkepiaci várakozásait. Az első öt hét válaszai alapján az optimisták aránya stabilan 50% körül alakult, míg a pesszimistáké egyik héten sem érte el a 20 százalékot – az index értéke így jellemzően +20 pont körül mozgott, ami határozottan pozitív piaci hangulatra utal.
2025. 06. 20. 19:00
Megosztás:

Ausztrália bekeményít: új korszak kezdődik a kriptovaluta szabályozásban 2025-től

2025 mérföldkő lehet a globális kriptoszabályozás történetében – Ausztrália ugyanis átfogó és szigorú szabályozási reformokat vezet be. A cél: stabilitás, fogyasztóvédelem és intézményi bizalom megteremtése a digitális eszközök piacán.
2025. 06. 20. 18:00
Megosztás:

Ritkaföldfém mi az? És miért fontos Ukrajna szempontjából?

Az utóbbi időben Ukrajna és a vámháború kapcsán is számtalanszor szóba került a ritkaföldfémek piaca. Rakjunk egy picit – s tényleg csak egy nagyon picit, a téma mérete miatt – rendet ebben a témában.
2025. 06. 20. 17:30
Megosztás:

Megkapta a jóváhagyást az Unicredit a Bizottságtól is

Az Európai Bizottság feltételesen jóváhagyta a Banco BPM felvásárlást.
2025. 06. 20. 17:00
Megosztás:

Czomba Sándor: Diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani!

A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki, aki akar és tud dolgozni, az lehetőséget is kapjon rá, különös tekintettel a fiatalokra. A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől.
2025. 06. 20. 16:30
Megosztás:

Csökkentek az ipari termelői árak Németországban

Németországban az elemzők által várt mértéken csökkentek az ipari termelői árak májusban éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint.
2025. 06. 20. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton: a költségvetésnek stabil lábakon kell állnia!

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon Luxemburgban részt vett az Európai Beruházási Bank (EIB) éves közgyűlésén, majd azt követően az ECOFIN tanácskozásán. A magyar delegáció tagjaként az üléseken Kisgergely Kornél államháztartásért felelős államtitkár is jelen volt.
2025. 06. 20. 15:30
Megosztás:

NAV: Megduplázódott a pótlékmentes részletfizetés összeghatára

A pénteken életbe lépett adótörvény-módosítások értelmében az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, így már kétmillió forintos adótartozásig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóságtól (NAV) - közölte a NAV az MTI-vel.
2025. 06. 20. 15:00
Megosztás:

Döntött a Parlament! Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál az új szabály

Nagy horderejű változásról döntött az Országgyűlés az önkéntes egészségpénztárak kapcsán: a jogszabályváltozás értelmében a megszűnik az ún. önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos várakozási idő.
2025. 06. 20. 14:30
Megosztás:

Jelentős átalakulás előtt áll a regisztrált szerelői rendszer

A közeljövőben megújul a regisztrált szerelői rendszer, amely korszerűbb, átláthatóbb és felhasználóbarátabb működést eredményez majd.
2025. 06. 20. 14:00
Megosztás:

Vigyázat! Ismét támadnak az üdülési jogos csalók

Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni. A GVH évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó, különböző megtévesztő magatartások miatti visszaélések kiiktatása érdekében a jogalkotók felé, amit most ismét kezdeményez. A GVH arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy mindig legyenek nagyon körültekintőek, ha az üdülési joguk értékesítésével kapcsolatos megkeresést kapnak.
2025. 06. 20. 13:30
Megosztás:

Nem lazított tovább a kínai jegybank

A kínai központi bank a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatokon.
2025. 06. 20. 13:00
Megosztás:

Szinten tartott a brit jegybank

A Bank of England döntéshozói 6:3 arányban az alapkamat szinten tartásáról határoztak, így maradt a 4,25%.
2025. 06. 20. 12:30
Megosztás:

Egyre népszerűbbek az extrák a lakásbiztosításoknál

Egyre népszerűbbek a kiegészítő fedezetek a lakásbiztosításoknál. A legkeresettebbek közé tartozik például a beázásra vonatkozó biztosítás vagy az úgynevezett lakásszerviz, amely gyors segítséget nyújt probléma esetén – közölte a K&H. A pénzintézet tapasztalatai szerint a digitalizáció rohamos térnyerése is egyértelműen látszik.
2025. 06. 20. 12:00
Megosztás:

Justin Sun Washingtonban: TRON befolyása az amerikai kriptoszabályozásra

Washingtonban találkozott Justin Sun, a TRON alapítója az amerikai digitális eszközök szabályozásáért felelős vezetővel. A háttérben a GENIUS törvényjavaslat, a TRON szerepének újradefiniálása és egy lehetséges szabályozási fordulat sejlik fel, amely az egész altcoin piacot átalakíthatja.
2025. 06. 20. 11:30
Megosztás:

Oldalaztak a fejlett piacok kötvényhozamai

Az amerikai és a német kötvénypiacon alig mozdultak a hozamok, a tízéves amerikai 4,4, a német 2,5% környékén ingadozott.
2025. 06. 20. 11:00
Megosztás:

Bitcoin-dömping az egészségügyi szektorból: A Semler Scientific 105 ezer BTC-re hajt

A Semler Scientific nem csupán az egészségügyi infrastruktúrában újít, hanem a vállalati kriptoeszköz-kezelés terén is példát mutat. A cél: 2027-re több mint 105 ezer Bitcoin birtoklása – nem is akárhogyan.
2025. 06. 20. 10:30
Megosztás:

Ünnepnap miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék; növekedtek az olajárak

A Juneteenth ünnepe miatt zárva tartottak az Egyesült Államok tőzsdéi.
2025. 06. 20. 10:00
Megosztás:

Az iráni-izraeli konfliktus miatt tovább csökkentek az európai részvénypiacok

Az európai részvénypiacok csütörtökön több mint egyhónapos mélypontra estek, mivel a Közel-Keleten fokozódó feszültségek és az esetleges amerikai beavatkozás miatti aggodalmak elbizonytalanították a befektetőket.
2025. 06. 20. 09:00
Megosztás: