Orbán: az MSZP a nagybirtok pártján áll, a Fidesz-kormány nem

Orbán Viktor közlése szerint az MSZP a nagybirtok pártján áll, az általa vezetett kormány meggyőződése ugyanakkor az: a magyar mezőgazdaság akkor lesz sikeres, ha a kisbirtok megerősödik, a középbirtok uralkodóvá válik, a nagybirtok pedig "kiegészítő elemmé szorul vissza".

A miniszterelnök erről hétfőn az Országgyűlésben, egy az állami földbérletpályázatokkal kapcsolatos azonnali kérdésre válaszolva beszélt. A hozzá forduló Gőgös Zoltán szocialista képviselő azt mondta, gazdák tucatjai keresték meg, hogy nem a kiírásnak megfelelően dőltek el a földpályázatok. Azt kérdezte, hogyan lehetséges az, hogy nyolcezer hektár földet tizenegy érdekeltség kapott meg, miközben a tárca azt állítja, az átlagosan kiosztott terület 37 hektár.
    

Orbán Viktor arra bíztatta a képviselőt, hogy minden konkrét üggyel forduljon bátran a szaktárca vezetőjéhez.     A konkrét ügyek felett vita van közöttünk, amit nem érdemes palástolni - folytatta.
    

A miniszterelnök kijelentette, az MSZP a nagybirtok pártján áll. "Egyesek szerint azért, mert a volt kommunista agrárvezetők mára nagybirtokosokká lettek, ezért nem történik más, mint az MSZP segíti az övéit" - mondta, hozzátéve: ennél azonban jóval többről van szó, az MSZP meggyőződésből áll a nagybirtok pártján, az a szocialisták politikai és szakmai meggyőződése, hogy Magyarországon akkor lehet sikeres a mezőgazdaság, ha a nagybirtok keretei között zajlik a földművelés.
    

A mi meggyőződésünk ezzel szemben az, hogy a magyar mezőgazdaság akkor lesz sikeres, ha a kisbirtok megerősödik, a középbirtok uralkodóvá válik, a nagybirtok pedig "kiegészítő elemmé szorul vissza", marad belőle, ahol szükséges, de csak kiegészítő jelleggel - rögzítette. Orbán Viktor úgy értékelte, ez a nézetkülönbség érhető tetten a földbérleti pályázatoknál is. Kifejtette: arra törekedtek, hogy a helyben lakók jussanak földhöz, maximum 1200 hektár terület lehet egy kézben a korábbi magánterületekkel együtt, és állattartást is előírtak a földbérletekhez. Korábban ilyen előírások nem voltak - emlékeztetett.
    

Kitért arra is, hogy ahol korábban egy bérlő volt, most 20-35 bérlő kapott lehetőséget. "Ez a mi politikánk és ezt kívánjuk folytatni a jövőben is" - szögezte le Orbán Viktor.
    

Gőgös Zoltán válaszában azt mondta, hogy vagy félre tájékoztatták a kormányfőt, "vagy nem mond igazat". Ezekkel a földpályázatokkal hoztak komoly nagybirtokosokat helyzetbe - hangoztatta, jelezve: nagyon kíváncsi lesz, hogy Csornán a 35 helyi pályázó nyeri-e a bérleti jogot, és Felcsút is nagyon érdekli.
    

A kormányfő viszonválaszában közölte, a hamarosan benyújtandó földtörvény egyértelműen definiálni fogja, mit tekinthetnek nagy-, közép- és kisbirtoknak. Szűkebb pátriájáról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy míg korábban egy, most 36 gazdálkodó bérel földet a környékükön.
    

"A kommunista politika kézikönyvében az van írva, hogy ha olyat tettél, ami védhetetlen, vádold meg vele az ellenfeledet" - mondta Orbán Viktor, aki szerint itt ezzel az esettel állnak szemben.  Zárásként azt kérte a vidéki emberektől, támogassák a kormány törekvéseit, segítsék munkáját, és bíztatta a mezőgazdasági minisztert, folytassa a megkezdett munkát, de haladjon gyorsabban a pályázatok kiírásával, elbírálásával is. (MTI)


Bóna Szabolcs: hozzá kell nyúlni a föld- és a vadászati törvényhez

A földtörvény és a földszabályozás, a vadászati törvény és a vadászati szabályozás megváltoztatását ígérte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Hektár Magágy agrárszakmai podcast vasárnapi adásában.
2026. 09. 07. 01:00
Megosztás:

Megdőlt az országos melegrekord szombaton

Megdőlt az országos melegrekord szombaton, a korábbi csúcs "egy évet élt" - közölte a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.
2026. 09. 06. 23:00
Megosztás:

Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás: