Orbán: megvédjük zsidó honfitársainkat

Magyarországhoz méltatlannak nevezte a miniszterelnök a jobbikos Gyöngyösi Márton egy héttel ezelőtti felszólalását a parlamentben. Orbán Viktor a szocialista Steiner Pál azonnali kérdésére hétfőn azt mondta: a magyarok megvédik zsidó honfitársaikat. A kormányfőt több más ellenzéki politikus is faggatta a parlament plenáris ülésén, az LMP-s Szabó Tímea például a hajléktalansággal kapcsolatban kérdezte őt. Orbán Viktor közölte: nemzeti konzultációba kezd a megyei jogú városokban, kikérve a helyiek véleményét az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után kialakult helyzetről.

"Ameddig én ezen a helyen állok, Magyarországon senkit sem érhet semmilyen bántódás hite, meggyőződése vagy származása miatt. Szeretném világossá tenni (...), hogy mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat. A magyar nemzet megszenvedte a diktatúrákat. Nem fogjuk hagyni, hogy bárki, bármely politikai irányzat, gazdasági erő vagy éppen külföldi hatalom ismét eltérítse Magyarországot demokratikus meggyőződésétől, a szabadság szeretetétől vagy az emberi méltóság feltétlen tiszteletétől" - jelentette ki, az emberi méltóság melletti egységre szólítva fel az ország polgárait Orbán Viktor a szocialista Steiner Pál azonnali kérdésére.

 

A kormányfő ugyanakkor visszautasította az MSZP-s politikusnak azt a követelését, hogy kezdeményezze Németh Zsolt külügyi államtitkár menesztését. Steiner Pál szerint az államtitkár lagymatag, felkészületlen és hanyag választ adott a zsidó származású kormánytagok és képviselők listázását szorgalmazó jobbikos képviselőnek, hiszen mindössze azt mondta: ilyen kutatást nem támogat. Az államtitkár ezzel részese lett "a kérdésnek álcázott náci provokációnak" - fogalmazott. A miniszterelnök az ellenzéki kritikát visszautasítva kijelentette: Németh Zsolt egész politikai pályafutása a kisebbségek, az elnyomottak és a megkülönböztetést elszenvedők melletti kiállás jegyében telt. "Becsületesebb embert erre a munkára aligha találhatnak" - hangsúlyozta.

 

Orbán Viktor megköszönte Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőnek, hogy "megfelelő súllyal, barátsággal és emberséggel" képviselte a kormányzó pártokat a nácizmus elleni vasárnapi tüntetésen. Steiner Pál viszonválaszában azt mondta, elsősorban nem szavakat, hanem tetteket várnak a kormánytól és a miniszterelnöktől. A kormányfő erre úgy reagált: "egyszer önt megtámadták a származása miatt itt a parlamentben. Akkor megígértem önnek, hogy bármi is történik, rám számíthat. Most hiába beszél kettős beszédről, hiába nem fogadja el a gesztusunkat, akkor is: ha önt bármilyen bántódás éri, ránk számíthat, mi meg fogjuk önt védeni".

 

Az LMP-s Szabó Tímea azonnali kérdésében idézte Orbán Viktor pénteki rádióinterjúját, amelyben a kormányfő úgy vélekedett, hogy a hajléktalansággal kapcsolatos Ab-határozat "életszerűtlen", és igenis meg kell adni a jogot az önkormányzatoknak ahhoz, hogy úgy dönthessenek: közterületeiken ne élhessenek életvitelszerűen hajléktalanok. Az ellenzéki politikus ezzel kapcsolatban azt kérte a miniszterelnöktől, nyugtassa meg őt, ezt nem úgy értette, hogy lábbal akarja tiporni az Ab döntéseit. Orbán Viktor válaszában megismételte, hogy életszerűtlennek tartja az Ab-döntést, de köteles azt tiszteletben tartani. Közölte: nemzeti konzultációba kezd a megyei jogú városokban, hogy kikérje az ott lakók álláspontját a kérdésről. Ha e vélemények eltérnek az Ab-állásfoglalástól - folytatta -, akkor a kormányzat olyan indítványokat terjeszt a Ház elé, amelyek jogszerűen lehetővé teszik, hogy a többség akarata érvényesüljön ebben az ügyben.

 

Az alaptörvényre kitérve úgy fogalmazott, az alkotmány egy emberi alkotás, de meg is lehet változtatni. Az Ab a közelmúltban alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát. Lukács Zoltán (MSZP) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Századvég-csoport között létrejött, összesen 3,1 milliárd forint összértékű, például szakpolitikai tanulmányok, sajtófigyelés és -elemzés elkészítésére vonatkozó keretszerződésekről kérdezte a miniszterelnököt. Az ellenzéki politikus szerint ezek a tanulmányok, projektek átláthatatlanul, titokban készülnek, és - mint hozzátette - nem ismertetik őket a nyilvánossággal, holott pedig ez szükséges lenne.

 

Válaszában Orbán Viktor elmondta, hogy míg a szocialista kormányok 18 milliárd forintot költöttek el ilyen tanulmányok elkészíttetésére, addig a jelenlegi kabinet eddig körülbelül hárommilliárd forintnál tart. A publicitásról szólva a kormányfő közölte: "minden olyan tanulmányt szívesen nyilvánosságra hozunk, amelynek a javaslatait megfogadtuk, de nem áll módomban nyilvánosságra hozni olyan tanulmányokat és olyan javaslatokat, amelyekkel belső viták után végül is szemben foglaltunk állást". A jobbikos Volner János azonnali kérdésében úgy vélekedett, hogy töretlenül folytatódnak a megszorítások, csakúgy, mint a szocialisták idején. A kormányváltás óta idén októberig 1506 milliárd forinttal nőtt az ország államadóssága, miközben a kormány "felélte" a magán-nyugdíjpénztári vagyon 90 százalékát is - ismertette.

 

Orbán Viktor reagálásában ismét kijelentette: kormánya nem hajlandó további lakossági megszorításokat végrehajtani, a nyugdíjak reálértékét pedig megőrzik. Jelezte, hogy az államadósságot a nemzeti össztermékhez kell viszonyítani. A miniszterelnök egyúttal közölte, hogy az adósságcsapdából való kiszabadítás több lépésből áll: ezek között van az államadósság csökkentése, a családok, az önkormányzatok, majd az egyetemek és sportszervezetek adósságának leszorítása, a következő félévben pedig a devizában eladósodott vállalkozásoknak kínál majd ilyen programot a kabinet.

 

A jobbikos Z. Kárpát Dániel a magyar EU-tagsággal kapcsolatban azonnali kérdésében arról beszélt, hogy a következő időszakban drámai módon csökkenhetnek a Magyarországnak szánt uniós források, ráadásul egy ütemterv szerint a tagországok szuverenitását is egy "közös alapba kellene dobni".


"A magyarok nem erre az együttműködésre szavaztak" - jelentette ki.


Orbán Viktor válaszában úgy foglalt állást, hogy helyes döntés volt a csatlakozás, az unión belül kell maradni, és ott kell megvédeni az ország érdekeit. "Maradunk és harcolunk" - összegezte a kormányfő, hozzátéve, hogy ebben a pillanatban semmilyen alapszerződés-módosítást nem támogat sem Magyarországon, sem az Európai Unióban.


Harangozó Gábor (MSZP) is a legutóbbi európai uniós csúcstalálkozóról beszélt. Szerinte a miniszterelnök harcolni ment Brüsszelbe, de két és fél év alatt sem jutott el addig a felismerésig, hogy szövetségeseinkkel nem harcolni, hanem tárgyalni kell, mert "a Budapestről kiosztott kokik és sallerok bumerángként térnek vissza, és a mi fejünkön koppannak". Hozzátette: a szocialista kormány nyolcezer milliárd forint támogatást szerzett, most viszont ezermilliárdokat veszíthet az ország.

 

A miniszterelnök erre azt mondta, belefáradt, hogy olyan fiatal képviselők ócsárlását hallgassa, akik "azt sem tudják, mi fán terem az Európai Unió". Hozzátette: keresi azokat a pontokat, amelyekről - mivel nemzeti érdekről van szó - értelmesen tud beszélni a kormányoldal és az ellenzék. "Ami itt történik, az nem a szóértés kísérlete. Nagyon sajnálom" - mondta.

 

Az MSZP-s politikus erre azt sürgette, hogy a kormány az e ciklusra kapott uniós támogatás felhasználása érdekében haladéktalanul indítson lakásfelújítási programot. A kormányfő nem élt a viszonválasz lehetőségével.A jobbikos Mirkóczki Ádám a cigányság integrációjával foglalkozó októberi országgyűlési vitanap kapcsán tett fel kérdést a miniszterelnöknek: a vitanappal megoldottnak érzi-e a kormány a problémát?

 

A vitában szerinte valódi javaslatokat csak a Jobbik fogalmazott meg, ám a kormányoldal képviselői között is voltak olyanok, akik ezek jelentős részét pozitívan értékelték. Ezek közé sorolta a bentlakásos iskolák kialakítását és a bűnözés felszámolását. Hozzátette: azóta is számos bűncselekmény bizonyította, hogy még mindig van tennivaló. A miniszterelnök szerint "a vitanap kultúrája még töredékesnek látszik" a parlamentben, hiszen arról az illetékes bizottság nem készít összegzést, és a Ház sem fogad el határozatot. "Egy dolog, hogy megtörténik a vitanap, de nem tudjuk, hogy mi végre" - fogalmazott.


Elmondta ugyanakkor, hogy a kormány minden vitanap után összefoglalót készít magának, és megvizsgálja, hogy a javaslatokat be tudja-e építeni a politikájába. Amelyekkel egyet tudnak érteni a kabinet tagjai, azokból kormányzati akciótervek lesznek - közölte.


A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás: