Országosan elterjesztik a vállalkozói kedvet
Erdős Norbert kormánymegbízott hétfőn sajtótájékoztatón Békéscsabán elmondta, a megyében egy Magyarországon eddig még nem alkalmazott vállalkozás-ösztönző program fejeződött be. Öt magyar és négy európai partner összefogásával a munkaügyi központ sikeresen ültette át a magyarországi viszonyok közé a Franciaországban, Belgiumban és Portugáliában alkalmazott "vállalkozás-keltető" módszereket.
Az első kísérleti programban 18-an vettek részt, 144 jelentkezőből választották ki őket. A résztvevők közül 12 hónap elteltével 16 maradt stabil vállalkozó, közülük többen ma már alkalmazottakat is foglalkoztatnak. Június 17-től újabb húsz fővel indult képzés, hasonló módszerekkel. A projekteket az EU 75 százalékos támogatásban részesítette a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretéből.
A megyei munkaügyi hivatal igazgatója, Nagy Ágnes elmondta: ez az első olyan program Magyarországon, ahol a vállalkozni szándékozó munkanélküliek kockázat nélkül próbálhatják ki képességeiket a versenyszférában, elkerülik a sikertelen vállalkozás csapdáit. Mentorok segítik őket a vállalkozói státus megszerzésében, a telephelyengedélyek megszerzésében és más hivatalos ügyek intézésében.
A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az elismerést a napokban vette át Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől. Az európai országok két pályázattal vehetnek részt az európai versenyen hat kategóriában. Az európai díjat a nyertesek az év végén, a soros elnökséget betöltő Litvániában vehetik át. (MTI)