Öt hetes csúcsra húzták az USA piacokat
A DJIA index 81,43 ponttal, vagyis 0,78 százalékkal 10 544,20 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 12,36 ponttal, azaz 1,11 százalékkal erősödött, és 1121,91 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 43,23 ponttal, azaz 1,93 százalékkal 2285,71 pontra emelkedett.
A növekedéshez elsősorban a vasárnap elfogadott úgynevezett Bázel III nemzetközi pénzpiaci szabályrendszer, valamint a vártnál jelentősebb augusztusi kínai ipari termelési adat járult hozzá. A kereskedők azt mondták, hogy a befektetők egy része már a kedden nyilvánosságra kerülő augusztusi amerikai kiskereskedelmi eladásokra vonatkozó adatra vár. Az elemzők szerint az augusztusi növekedés kisebb volt a júliusinál. Az adatot 14.30-kor közlik.
Legnagyobb métékben a banki részvények emelkedtek. A JPMorgan Chase 3,4 százalékkal, a Bank of America pedig 2,95 százalékkal drágult. A Bázel III megállapodás a vártnál hosszabb átmeneti időt engedélyezett a bankoknak a korábbinál szigorúbb, de a sokak által vártnál kevésbé drákói tőkemegfelelési előírások bevezetésére.
A technológiai papíroknak az adott lendületet, hogy a Hewlett-Packard (HP), a világ legnagyobb informatikai vállalata hétfőn bejelentette, megállapodott a biztonsági szoftvereket fejlesztő ArcSight nevű cég megvételéről 1,5 milliárd dollárért. Az ArcSight részvénye 25 százalékkal drágult, a HP részvényára 0,2 százalékkal emelkedett.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára októberi szállításra 74 centtel, azaz 0,96 százalékkal 77,19 dollárra emelkedett. A decemberi szállítású arany ára 60 centtel 1.247,10 dollárra drágult unciánként.