Ötheti csúcson a nyugat-európai piacok
Még automatikusabbá tennék a deficit- és államadósság-korlátot megsértő országok szankcionálását, illetve - az Európai Bíróságot bevonva - mechanizmust teremtenének a nemzeti költségvetések "harmonizálására". A kötvénypiac hozamcsökkenéssel is jutalmazta az új olasz kormány adóemelési és kiadáscsökkentő terveit. Eközben a befektetők kevéssé figyeltek arra, hogy a hétfőn megjelent felmérések szerint az euróövezeti magángazdaság teljesítménye már harmadik hónapja csökkent novemberben, igaz, kevésbé, mint októberben, az amerikai magángazdaság teljesítményének növekedése pedig jócskán lassult.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,93 százalékos napi emelkedéssel 994,51 ponton zárt. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 15,67 pontos, 0,28 százalékos javulással 5.567,96 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 25,41 pontos, 0,42 százalékos többlettel 6.106,09 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 36,66 ponttal, 1,15 százalékkal 3.201,28 pontra emelkedett.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 110,83 dollár volt, 89 centtel több a pénteki zárónál. A gázolaj ára tonnánként 14,25 dollárral 965,50 dollárra emelkedett az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany ára unciánként (31,1 gramm) 11,00 dollárral 1.739,50 dollárra csökkent azonnali szállításra Londonban. (MTI)