Otthonról is lehet babakötvény-számlát nyitni

A veszélyhelyzet idején érdemes otthonról kényelmesen, ingyenesen és online vásárolni állampapírt, így például Babakötvényt is, ezt hétfőtől azok a szülők is megtehetik, akiknek még nincs ehhez szükséges Start-számlájuk - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

Otthonról is lehet babakötvény-számlát nyitni

A kényelmes és egészségvédelmi szempontból biztonságos online vásárlást segíti a Kincstár holnaptól induló nyereményjátéka is, amelyen minden online számlát nyitó, illetve online állampapírt vásárló ügyfél részt vehet. Így az Ügyfélkapun keresztül értékpapír nyilvántartási vagy Start-számlát nyitók 100 ezer forintot, az online állampapírt vásároló kincstári ügyfelek 50 ezer forintot nyerhetnek - tette hozzá a pénzügyminiszter-helyettes.
    

A nyereményjáték fő célja az, hogy egyre többen vegyék igénybe a Kincstár folyamatosan bővülő online szolgáltatásait - hangsúlyozta.
   
Ez most a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben kiemelt jelentőséggel bír, és egyre elterjedtebb lehet, hiszen holnaptól már a babakötvény összegét nyilvántartó Start-számla nyitásához sincs szükség utazásra, személyes ügyintézésre  - nyomatékosította az államtitkár.
   
Óriási az érdeklődés a babakötvény iránt, hiszen csak tavaly 34 ezer új számlát nyitottak, jelenleg pedig már 212 ezer gyermek rendelkezik Kincstári Start-értékpapírszámlával - ismertette az adatokat Tállai András. Majd megjegyezte, hogy az érdeklődés a koronavírus-járvány idején is töretlen, ezért volt szükség arra a kincstári fejlesztésre, amely online elérhetővé tette a számlanyitási szolgáltatást is. A hétfőn induló új szolgáltatás így segítheti a babakötvénnyel rendelkező gyerekek számának további bővülést.

Mennyi pénzed hiányzik mindig hó végén? Mennyivel kellene többet keresned? ITT kiszámolhatod!
   
A babakötvény módot ad a szülőknek, nagyszülőknek és más rokonoknak arra, hogy hozzájáruljanak gyermekeik, unokáik, fiatalabb családtagjaik későbbi anyagi lehetőségeihez, mégpedig hosszú távú, biztonságos formában - kezdte az államtitkár, majd a részletekről szólva kifejtette: kiindulópontként az állam minden újszülöttnek automatikusan ad 42 500 forint úgynevezett életkezdési támogatást. A pénzt a Magyar Államkincstár írja jóvá a gyermek születésének napján, babakötvény azonban csak akkor válhat az életkezdési támogatásként kapott összegből, ha valamelyik hozzátartozó Kincstári Start-értékpapírszámlát nyit a gyermeknek. Ezt könnyíti meg a Kincstár új szolgáltatása, eddig ugyanis csak személyesen lehetett ilyen számlát nyitni, hétfőtől már online, ügyfélkapun keresztül is lehet. Jelenleg több mint 4,2 millió magánszemély rendelkezik ügyfélkapuval, vagyis a szülők jelentős többsége számára könnyen elérhető az új szolgáltatás, és így még tovább nőhet a babakötvényesek aránya.
   
A Kincstár legfrissebb kimutatása szerint több mint 977 ezer - tizennégy év alatti - gyermeknek nincs még Start-számlája, így az új szolgáltatás nekik is segíthet - mondta az államtitkár, kiemelve, hogy nemcsak a nyereményjáték miatt érdemes most babakötvénybe fektetni, hanem azért is, mert a kamata is igen kedvező, és adókedvezmény is jár utána. 2020-ban 6,4 százalékos kamat jár, a félretett összeget ezen felül állami támogatás egészít ki - jegyezte meg Tállai András. Az állam a családtagok befizetéseinek tíz százalékát, de legfeljebb hatezer forintot tesz hozzá az új befizetésekhez minden évben. Többeket motiválhat vásárlásra a Kincstár holnap induló nyereményjátéka is, amelyben huszonöt 100 ezer forint értékű állampapír vásárlására fordítható Nyereményutalványt sorsol ki azok között, akik június 30-ig  nyitnak értékpapírszámlát az ügyfélkapun keresztül.
   
Az államtitkár kitért arra is, hogy a Magyar Államkincstárnál jobb konstrukciót az állampapír vásárlására egyetlen más pénzintézet sem kínál, hiszen a MÁK-nál az értékpapírszámla-vezetés ingyenes, és a jegyzés, az adás-vétel, az újrabefektetés, a kamat- és törlesztésfizetés is díjmentes. Mindezek mellett készpénzfelvételi díj és pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség sincs, amellyel a lakosság további költségek alól mentesülhet - sorolta az előnyöket Tállai András. Június 30-ig pedig további előnyt jelenthet a nyereményjáték is, amelynek keretében 50 darab  ötvenezer forint értékű állampapír vásárlásra beváltható utalványt sorsol ki a Kincstár.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: