Péntekre is maradt erő az emelkedéshez Európában

A vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken ötödik napja javultak, bár a kereskedés elején nagy riadalmat okozott, hogy a Fed előző este megemelte leszámítolási kamatát. (MTI)

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,7 százalékos visszalépéssel kezdte a napot, de előzetes adat szerint 0,5 százalékos napi emelkedéssel 1.026,91 ponton végzett, 1,80 százalékkal az év végi értéke alatt. Most 59,09 százalékkal erősebb történelmi mélypontjánál, amelyet tavaly március 9-én ért el, de még 4,43 százalékkal gyengébb idei csúcsánál, amelyet január 11-én állított be.

 

A befektetők hittek is, nem is a Fed magyarázatának, hogy a kereskedelmi bankoknak szóló, rendkívüli Fed-kölcsönökre felszámított kamat emelése még messze nem jelenti a pénzügypolitikai szigorítás kezdetét, hanem csak a bankok segélyezésétől való visszavonulás kezdetét a normális feltételekhez, mivelhogy - amint a Fed New York-i részlegének elnöke állította - a bankok már nem igénylik ezt a mankót. Délután azonban a friss adat arról, hogy januárban az infláció kisebb volt az Egyesült Államokban a vártnál, és nem gyorsult decemberhez képest, jobbára megnyugtatta a piacokat afelől, hogy tényleg nem lehet túl közel az alapkamat-emelés.

 

Az amerikai diszkontkamat hagyományosan egy százalékponttal magasabb a Fed irányadó napikamatcéljától. Ezt a különbséget 2007. augusztusban, az akkor még "nem elsőrendű válságnak " nevezett hitelpiaci felfordulás kezdetén fél százalékpontra, majd 2008. márciusban negyed százalékpontra mérsékelte a Fed. Csütörtöki intézkedése - negyed százalékponttal 0,75 százalékra emelte a diszkontrátát - azt jelenti, hogy a diszkontkamat még mindig csak fél százalékponttal haladja meg csak a nulla felé terelt, 0-0,25 százalékos Fed-napikamatcélsáv felső szélét.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 33,08 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel 5.358,17 ponton zárt pénteken, 0,81 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-Tavaly 23,85 százalékot javult, tavalyelőtt 40,37 százalékot vesztett. Párizsban a CAC-40 21,71 ponttal, 0,58 százalékkal 3.769,54 pontra javult, ez 4,24 százalékkal rosszabb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 1,05 dollárral olcsóbb, késő délután, hordónként (159 liter) 77,82 dolláron, 4 centtel drágább volt a csütörtöki zárónál. Tavaly 78 százalékkal drágult. 2008 végén 51 százalékkal volt olcsóbb, mint az év elején, bár közben, 2008. július 11-én 147,50 dolláron elérte történelmi csúcsát. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 79,49 dollár volt New Yorkban, 43 centtel drágább a csütörtöki zárónál.

 

A WTI január 11-én tizenöt havi csúcsot ért el, 83,95 dolláron. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 631,75 dollár volt Londonban, 7,25 dollárral drágább a csütörtöki zárónál. A kőolaj és az ipari fémek szabadpiaci ára is a Fed kamatintézkedése, majd az amerikai inflációs adat hatásai között alakult pénteken.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3476 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3516 dollárnál tartott, 0,0022 dollárral olcsóbban a csütörtök későinél, 5,59 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél. Az euró pénteken újabb kilenchavi mélységbe, 1,3444 dollárig esett képest a Fed csütörtöki intézkedése nyomán. A nap végére viszont erősen javult a helyzete, miután az amerikai inflációs adat elvett a dollár népszerűségéből. Tavaly november 25-én 1,5145 dolláron tizenöt havi csúcsát érte el az euró a dollárral szemben. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt 2008. július 15-én érte el. Az euró tavaly 2,39 százalékkal drágult a dollárhoz képest, miután 2008-ban 4,27 százalékkal romlott.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.118,80 dollár volt pénteken késő délután Londonban azonnali szállításra, drágább a csütörtöki késői 1.111,40 dollárnál. Az arany ára is kilengett pénteken, a nap végén azonban már drágább volt, mert a dollár nem tartotta meg napközi eredményeit, és a befektetőket továbbra is aggasztja az euróövezeti államadósságok helyzete, az euró bizonytalansága. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előzőleg, 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett. Az arany ára utoljára december 3-án döntött rekordot, unciánként 1.226,10 dollárral. Addig több mint két héten át majdnem minden nap új magaslatra ért, de a rekordsorozatot akkor megállította a dollár térnyerése.


Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a héten?

Többnyire enyhe emelkedésben álltak az ázsiai részvénypiacok ma reggel, a hétvége Iránnal kapcsolatos változatos eseményeit követően.
2026. 06. 29. 11:30
Megosztás:

A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a héten az amerikai részvénypiacok

Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesített.
2026. 06. 29. 10:00
Megosztás:

Az amerikai–iráni béketárgyalásoknak köszönhetően az olajárak tovább csökkentek a múlt héten

Az elmúlt héten alapvetően optimista hangulat uralkodott a piacokon, amit elsősorban az amerikai–iráni tárgyalások előrehaladása támogatott. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítások felgyorsultak, a forgalom látványosan bővült, így a Perzsa-öbölből származó export volumene a háború előtti szint mintegy 75%-ára állt vissza. Ennek köszönhetően az olajpiacokon jelentős korrekció zajlott le: a nyersolaj ára heti alapon mintegy 9–10%-kal csökkent.
2026. 06. 29. 09:30
Megosztás:

Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás:

A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás: