Áder János: jövőre Budapesten ismét megrendezik a fenntarthatósági expót

2026. február 25-től már harmadik alkalommal rendezik meg a Planet Budapest fenntarthatósági expót, amelynek kísérő programjai egy hónapon át várják majd a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban - mondta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Budapesten.

Áder János: jövőre Budapesten ismét megrendezik a fenntarthatósági expót

A volt köztársasági elnök hozzátette, hogy a rendezvény egy része az általános és középiskolásokat célozza majd, de része egy klasszikus expó is, ahova kizárólag magyar vállalkozókat várnak. Az expó célja, hogy a magyar vállalkozók be tudják mutatni a fenntarthatóság témakörébe tartozó termékeiket, szolgáltatásaikat.

Áder János a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott Merre tart a világ? Mit tehetünk? című fenntarthatósági előadásában bemutatta a hagyományos és az úgynevezett fenntartható fejlődés közgazdaság tana közötti különbségeket.

Ezt azért tartotta fontosnak, mert míg a hagyományos közgazdasági gondolkodás kizárólag a GDP-ben méri a gazdasági növekedést, addig a fenntartható fejlődés közgazdaságtanát képviselők számolnak a gazdasági tevékenységek társadalmi, gazdasági, egészségügyi és környezeti hatásaival is.

Ehhez kapcsolódóan jelezte, hogy Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia, a Makronóm Intézet és a Hétfa már megalkottak egy olyan új módszertant, amely a gazdasági tevékenység mellett a humán, társadalmi és környezeti változásokat is méri.

Ezen felül felhívta a figyelmet a lineáris és a körkörös gazdasági modell közti különbségekre is. Míg előbbi folyamatát a nyersanyagkitermelés, -feldolgozás, -szállítás,- fogyasztás és a hulladékképződés fedi le, addig utóbbi lényege, hogy lehetőség szerint nincs túlfogyasztás, a hulladékot összegyűjtik, mert nem szemétnek, hanem újrahasznosítható a nyersanyagnak tekintik.

Áder János az interaktív előadásába bevonta a nézőket is, akik a kivetítőn megjelenő kérdésekre mobiltelefonjuk segítségével válaszolhattak. Így a volt köztársasági elnök olyan kérdéssel fordult a hallgatóság felé, mint például, hogy a világ teljes GDP-jének mekkora része függ közvetlenül vagy közvetve a természetes ökoszisztéma szolgáltatásoktól. Itt az 55 százalék volt a helyes megoldás.

Válaszában Áder János részletesen be is mutatta az ökoszisztéma szolgáltatásokat. Ezek között vannak az úgynevezett ellátó szolgáltatások, ilyen az élelmiszer, a nyersanyag, az ivóvíz. Vannak továbbá a szabályozó szolgáltatások, amelyek a levegőminőség és a klíma szabályozásában játszanak fontos szerepet, de ide tartozik a víz körforgásának a szabályozása és a beporzás is.

A volt államfő kiemelte, hogy a természettől erősen függő iparágak a globális GDP 15 százalékát, míg a természettől mérsékeltebben függő iparágak a globális GDP 37 százalékát adják.

Áder János előadásában nagy hangsúlyt helyezett még a talaj, a víz és a levegő állapotára is.

Közölte, hogy Magyarországon egy hektár föld ára körülbelül 2,4 millió forint, de ez nem fejezi ki annak értékét. Ugyanis a talajban lévő élőlények sokasága határozza meg döntően az adott földterületen a későbbi gazdasági tevékenységet. Fontos tudni, hogy talajnak sokkal átfogóbb a szerepe annál, minthogy "élelmiszerrel lát el bennünket". Ugyanis a talajnak szerepe van a víztisztításban, az éghajlat szabályozásban, a tápanyagkörforgásban, a szénmegkötésben is. Ezt azért kell tisztázni, mert a helytelen földhasználat következtében a talaj degradálódik - mondta Áder János hozzátéve, hogy az ENSZ felmérése szerint mostanra a világ mezőgazdasági művelés alatt lévő vagy erdőgazdálkodás alá vont területeinek az egyharmada már rossz minőségűvé vált.

A víz kapcsán jelezte, hogy Magyarország még a vízbőséggel rendelkező országok közé tartozik, azonban a világ több mint 30 országát már súlyos vízhiány súlyt, ami azt is jelenti, hogy évente, egy emberre vetítve a rendelkezésre álló víz kevesebb mint 500 köbméter. A kettő között helyezkedik el a vízstressz, ami azt mutatja, hogy vannak területek, ahol az egy embernek, évente rendelkezésre álló víz mennyisége 1000 és 1700 köbméter között mozog. Áder János úgy vélte, a vízstressz a lakosság mellett kihat a mezőgazdasági és az ipari tevékenységre is.

A levegővel összefüggésben pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy csak az Európai Unióban évente 300 ezer ember hal meg a légszennyezés következtében.

A fenntarthatóság azt jelenti, hogy "olyan módon gazdálkodunk, annyi erőforrást élünk fel, úgy elégítjük ki a szükségleteinket hogy ez a következő generációknak a szükségleteit se veszélyeztesse" - fogalmazott előadásában Áder János.

A csehek 41 százaléka támogatja a bevándorlást egy friss felmérés szerint

Hasznosnak tartja a bevándorlók befogadását a csehek 41 százaléka, 21 százaléka ellenzi, míg 31 százalékának nincs konkrét véleménye - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
2026. 03. 17. 06:00
Megosztás:

Kezdődik az AI Start 500 program

Hétfőn kezdődik a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László.
2026. 03. 17. 05:30
Megosztás:

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" elnevezésű, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat első három helyezettje és két különdíjasa.
2026. 03. 17. 05:00
Megosztás:

Az EU három entitást és két embert szankcionált kibertámadások elkövetése miatt

Korlátozó intézkedéseket fogadtak el az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn három olyan entitás és két személy ellen, akik felelősek az EU és tagállamai, valamint partnerei elleni kibertámadásokért.
2026. 03. 17. 04:30
Megosztás:

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup

A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
2026. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett

A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
2026. 03. 17. 03:30
Megosztás:

Képzési anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok felkészülését

Képzési anyagokkal segíti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok (szszb-k) felkészülését: az oktató célú kisfilmek mellett közzétette a bizottságok részére készített választási tájékoztató füzeteit is.
2026. 03. 17. 03:00
Megosztás:

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
2026. 03. 17. 02:00
Megosztás:

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
2026. 03. 17. 01:00
Megosztás:

6 éves lett a Solana: több mint 518 milliárd tranzakció és hatalmas növekedés a blokkláncon

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a kriptovilág egyik leggyorsabb blokklánca. A Solana hálózat 2026. március 16-án ünnepelte indulásának hatodik évfordulóját, és az alkalomból közzétett statisztikák lenyűgöző számokat mutatnak. A lánc eddig több mint 518 milliárd tranzakciót dolgozott fel, miközben a decentralizált kereskedés, a stabilcoinok, a fizetések és a tokenizált eszközök területén is gyors növekedést produkált.
2026. 03. 16. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
2026. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár

Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
2026. 03. 16. 22:30
Megosztás:

Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből - közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 16. 22:00
Megosztás:

Meglepő kriptosztár: a Circle részvénye egy hónap alatt megduplázódott

A kriptovaluta-piac egyik legstabilabb és legkevésbé látványos szereplője hirtelen a befektetők kedvencévé vált. A USDC stabilcoin kibocsátója, a Circle részvényei az elmúlt hetekben látványos raliba kezdtek, és mindössze egy hónap alatt több mint 100%-kal emelkedtek. A háttérben több erős trend is áll: a tokenizált pénzügyi eszközök terjedése, a mesterséges intelligencia által vezérelt fizetések megjelenése, valamint a magas kamatkörnyezet, amely jelentősen növeli a vállalat bevételeit.
2026. 03. 16. 21:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 16. 20:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 966,99 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 120 787,85 ponton zárt hétfőn.
2026. 03. 16. 19:30
Megosztás:

Megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál

Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 03. 16. 19:00
Megosztás:

A Hive Digital visszafogja svédországi Bitcoin-bányászatát és az AI-infrastruktúrára áll át

A kriptobányászat egyik ismert szereplője jelentős irányváltást hajt végre Európában. A kanadai Hive Digital Technologies bejelentette, hogy csökkenti Bitcoin-bányászati teljesítményét svédországi létesítményében, miközben erőforrásait egy gyorsan növekvő iparág, a mesterséges intelligencia infrastruktúrája felé csoportosítja át. A döntés hátterében szabályozási bizonytalanságok, adóviták és a technológiai piac gyors átalakulása áll.
2026. 03. 16. 18:30
Megosztás: