Putyin Tokióba látogat

Júniusban tokiói látogatásra várják Vlagyimir Putyin orosz elnököt - jelentette be Kono Taro japán külügyminiszter hétfőn Moszkvában, az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval a két ország között megkötendő békeszerződésről folytatott tárgyalások első fordulóján.

Putyin Tokióba látogat

A tervek szerint Abe Sindzó japán miniszterelnök január 21-én érkezik majd Moszkvába, hogy kormányzása alatt immár 25. alkalommal találkozzon Putyinnal.
   
Lavrov a megbeszélés kezdetén közölte, hogy a békeszerződésről szóló tárgyalások megkezdésére Putyin és Abe novemberi szingapúri és decemberi Buenos Aires-i találkozójukon adtak felhatalmazást.
    

Az orosz elnök és a japán kormányfő november 14-én Szingapúrban állapodott meg arról, hogy a két fél aktivizálni fogja a békemegállapodás megkötéséről szóló tárgyalásokat az 1956. október 19-i közös nyilatkozat alapján, amely kimondta a két állam közötti hadiállapot megszüntetését, valamint a diplomáciai és konzuli kapcsolatok helyreállítását.
   
A békeszerződés megkötésének akadálya a Kuril-vonulat négy déli szigetének (Kunasir, Iturup, Sikotan és Habomai) hovatartozása ügyében fennálló területi vita. Az 1956-os közös nyilatkozatban Moszkva ígéretet tett két sziget visszaadására, ha több feltételét teljesítik, köztük azt, hogy Tokió nem lép katonai szövetségre. Az orosz álláspont szerint a japán-amerikai biztonsági egyezmény ennek akadályát jelenti.
   
A szigeteket a második világháború végén foglalta el a Szovjetunió, és Oroszország sem hajlandó lemondani róluk. Japán az 1855-ös kétoldalú kereskedelmi és határmegállapodás alapján a saját "északi területeinek" tartja őket.
    

Abe 2013 áprilisában tízéves szünetet szakított meg azzal, hogy japán miniszterelnökként Moszkvába látogatott, és ő volt az, aki ismét felvetette a területi vita rendezésének ügyét. Azóta intenzívvé vált a legmagasabb szintű párbeszéd, igaz, Putyin többször is értésre adta: Oroszország hajlik ugyan a kompromisszumkötésre Japánnal, de nem hajlandó az érintett szigeteket "eladni" vagy "elcserélni".
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A mostani Lavrov-Kono megbeszélést megelőzően a kétoldalú viszonyban feszültséget keltett néhány japán - egyebek között a miniszterelnöktől származó - és amerikai nyilatkozat. Köztük az, hogy Japán, amely 2019-től fordulatot vár a probléma ügyében, lemondana a szigetek "megszállásáért" járó orosz kártérítésről, és nem költöztetné ki az oda települt orosz lakosságot.
   
A japán kormányfő különmegbízottja emellett Washingtonban utalt arra is, hogy a békeszerződés fontos lesz Kína "feltartóztatása" szempontjából. Megütközést keltett Moszkvában, hogy a Japánban állomásozó amerikai erők parancsnoka kijelentette: a Pentagon "egyelőre" nem kíván bázist telepíteni a Kuril-szigetekre.
   
Múlt szerdán ezek miatt bekérették a külügyminisztériumba a moszkvai japán nagykövetet, akivel a kifogásolt nyilatkozatok ismertetése mellett közölték: "a békemegállapodás lehetőségeinek keresése közben kulcsfeltételnek kell tekinteni, hogy Tokió maradéktalanul ismerje el a második világháború végeredményét, beleértve országunk szuverenitását a déli Kuril-szigetek fölött". Felhívták a misszióvezető figyelmét arra, hogy a kétoldalú kapcsolatokban a valódi bizalom és partnerség új minőségi szintjét kell elérni, és erősíteni kell a kölcsönös megértést.
    

Orosz kommentárok szerint hivatalosan szó sem volt a szigetek átadásáról, az orosz parlament alsóházában pedig csütörtökön olyan törvénytervezetet nyújtottak be, amely elfogadása esetén megtiltaná a Kuril-szigetek déli vonulatának leválasztását Oroszországról.
   
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az orosz-japán külügyminiszteri találkozó előestéjén a Rosszija 1 állami csatornának nyilatkozva közölte, hogy a japán fél lemondta az ilyen szintű tárgyalások esetén szokásos közös sajtóértekezletet, de hétfőn zártkörű különtájékoztatót fog tartani a média számára. Zaharova szerint - aki utalt rá, hogy Washington befolyásolni igyekszik Moszkva és Tokió viszonyát - ez "nem japán hozzáállásra" vall.
   
A Rosszija 24 közölte, hogy Lavrov a Konóval folytatott tárgyalások után egyedül tart majd nyilvános sajtótájékoztatót.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: