Putyin ezúttal mellélőtt?!
Ha minden szám igaz, akkor az orosz vonat tempósan halad egy pénzügyi vágányzár felé. Az orosz bankok és vállalatok devizában denominált adósságának negyede 2014-ben vált és még válik esedékessé. Ez önmagában egy 157 milliárd dolláros tétel. Ennek eddigi konverziói már eleve eléggé megcsapolták ennek a szférának a devizatartalékait és a bankközi rubelpiacot.
A szankciók ráadásul megszüntették annak lehetőségét, hogy ezt a hitelt, vagy akár ennek egy részét tovább-görgessék. Jó példa erre a Rosneft, az állami olajóriás. Itt 16 milliárd dollár (a továbbiakban ezt a devizát használom) jár le ebben az évben és további 16 milliárd jövőre. A következő 24 hónapban lejáró devizaadósság 45 milliárd dollár, s a cég nemrég folyamodott a kormányzathoz, hogy az állami szuverén tartalékalapból (SWF: Sovereign Wealth Fund) ezt finanszírozza meg neki. Nyilván, mert erre már egy ilyen nagy cégnek sincsen elegendő tartaléka a források elapadásával.
Jelentések szerint a nyár végén ez az alap 173 milliárd dolláron állt (volt ez már 200 felett is), ami nem is olyan sok, ha azt nézzük, hogy egyedül a Rosneft fenti kérésének teljesítése elvinné ennek több mint negyedét. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Ezen túl még több nagy állami cégnek is hasonló gondjai vannak. És ezek az elmúlt évtized putyini újraállamosító légkörében részben éppen arra építették fel stratégiájukat, hogy ha gond van, majd az állam kimenti őket. Az orosz bankok és vállalatok összesen 652 milliárd dollárnyi deviza alapú (jellemzően a külföld felé fennálló) adósságállománnyal és 650 milliárd dollárnyi rubel alapúval rendelkeznek.
Tehát az orosz gazdaságot a saját-tőkén túl finanszírozó hitelezés fele külső forrásokból jön, amely forrás – kivéve Kínát és néhány másodlagos országot – most zárva van. Tehát az itt lejáró hiteleket a most érvényes szankciós állapotok szerint nem lehet újrafinanszírozni, hanem törleszteni kell. Erre pedig még a teljes orosz állami tartalékalap sem lesz elegendő, ha a szankciók hosszabb távon kitartanak. Ehhez kell hozzáadnunk, hogy az EKB állításai szerint, csak az év második negyedévében 221 milliárd dollárnyi tőke áramlott ki az országból. Ez részben orosz tőke, részben haza utalt működő tőke. A bontás nem mindegy, de a lényeg a kiáramlás ténye. Ez a tőke is hiányzik most a rendszerből.
Ez már azért is fájdalmas, mert éppen hogy ellenkező folyamatnak kellene zajlania még ahhoz is, hogy a jelenlegi szűkös finanszírozási szint fennmaradhasson. A következő két évben 360 milliárdnak kellene bejönnie, hogy a 2013-as finanszírozási szintet tartani lehessen. Miközben: 1) megy ki a pénz és 2) új, még ha akarna sem jöhet be a szankciók miatt. A baljós jelek már gyülekeznek a pénzpiacon: az orosz pénzügyminisztérium szeptember 9-én ismét törölte az esedékes kötvényárverését.
Ezzel már nyolcadik hete halasztja el az állampapírok eladását a kedvezőtlen kondíciók miatt. Ami azért elég durva egy amúgy elvben normál piacon. Kicsit mintha 1998 csengene vissza, nem? Persze, szemben az akkori helyzettel, most Oroszország pénzügyileg még így is sokkal erősebb, van komoly tartalékalapja, az államadósság szintje viszonylag alacsony, a költségvetési bevételezés sokkal hatékonyabb, a büdzsé kiegyenlítettebb. De nagyobbak a kiadási igények is, a jóléti programok, a regionális terjeszkedés, hadseregfejlesztés viszi a pénzt. Ha a finanszírozási gondok tartósan maradnak, az akár 6-10%-nyi elmaradást is okozhat a 2014-es GDP-ben a szankciók nélküli lehetséges szinthez képest.
Ez első körben ahhoz vezetne, hogy sorban dőlnének be orosz cégek, kezdve a legjobban eladósodottakkal, ahol egyben magas a devizás rész aránya. A cégek után viszont – párhuzamosan a kelet-ukrajnai hódítások kiterjedésével és a rá adott nemzetközi válaszok keményedésével -, egyre nagyobb lenne a valószínűsége az államkassza bedőlésének, amit ugye államcsődnek hívnak. Ez egy olyan látens fenyegetés, ami Putyin manővereit sokkal nagyobb mértékben befolyásolja, mint a NATO-nak a walesi csúcson tapasztalható újraéledése és fogadkozása egy „áthatolhatatlan” keleti védvonal létrehozásáról.
Az oroszokat katonai oldalról amúgy is lehetetlen megfogni. Soha senki sem tudta. Az ilyesmivel csak tovább lehet őket hergelni, és a népet még jobban felsorakoztatni az aktuális keménykezű vezető mögé. Ráadásul Putyin a minap kool módon épp valami iskolai rendezvényen a kicsik előtt jelentette ki, hogy „Oroszország végül is még egyike a világ vezető atomhatalmainak” (és amúgy: tényleg az, ami egy ponton már politikai súllyal bír). Megnéztem volna, elég South Park-os hangulatú jelenet lehetett: a táblán a szokásos iskolai naiv képek, a kötelező „MIR” (béke) felirattal, az ország osztályfőnöke meg éppen a nukleáris télben való szánkózás rejtelmeiről tart előadást a gyerekeknek… Komolyra visszafordítva a szót, ha a nyugat (az USA és az EU) tényleg nyomás alá akarja helyezni az oroszokat, a legjobb módszer, ha alkalmazzák rájuk azt, ami végül Iránt is megtörte.
Kizárják őket a nemzetközi fizetések kommunikációját bonyolító SWIFT rendszerből. Atomhatalom vagytok? Betörtök más országba, területet raboltok, polgári gépet lőttök le? Rendben. Akkor ezek szerint nagyfiúk vagytok. S mint ilyenek, majd ezt a kihívást is meg tudjátok majd oldani, nem? – mondhatná a nyugat. De nem fogja mondani. Két okból. Egyrészt neki is elég sara van a saját háza táján. Gondoljunk csak bele, hogy milyen simán lerohanta 2003-ban az őt semmilyen módon nem fenyegető, a szankcióktól amúgy is megnyomorított Irakot.
Eztán meghalt több száz (ha nem ezer) repülőgépnyi civil, majd kivonulnak a káosszá vált országból, most meg csodálkoznak, hogy ott egyre menőbb a kalifátus. Másrészt az EU nem mondhat le az orosz energiáról és az orosz piacról. Az egymásrautaltság nagyon erős, túl sok lenne mindkét oldalon a vesztenivaló. Különösen egy recessziós EU (lásd előző cikkem) esetén lenne katasztrofális egy elhúzódó és tényleg húsbavágó szankciós politika. A politika a kompromisszumok művészete – mondta anno Machiavelli. A politikusok most is meg fognak egyezni.
Forrás: privatebanking.blog
