Eurózóna - Az előzetesen vártnál kisebb lett az infláció januárban

Az előzetesen publikáltnál kisebb mértékben emelkedtek az árak januárban az euróövezeten belül - közölte ma az Eurostat.

Az Eurostat hétfőn közölt felülvizsgált adatai szerint a fogyasztói árak 2,3 százalékkal emelkedtek januárban az egy évvel korábbi szinthez képest a 17 tagú euróövezetben. ez valamivel kedvezőbb, mint az első becslésben szereplő 2,4 százalék. Decemberben 2,2 százalékkal emelkedtek az árak éves összevetésben. Az idén januárinál nagyobb inflációt legutóbb 2008 októberében mértek, akkor 3,2 százalékos volt a drágulás mértéke.

 

Az euróövezetben a maginfláció 1,1 százalékra gyorsult januárban a decemberben mért 1 százalék után. Összességében a fogyasztói árak 0,7 százalékkal csökkentek decemberhez képest, míg a maginfláció havi szinten -1,6 százalékos volt.

 

Az egész Európai Unióban az infláció januárban 2,7 százalékos volt, amely megegyezik a 2010. decemberben mérttel. Egy évvel korábban az infláció 1,7 százalék volt. Havi szinten az infláció 0,4 százalékkal csökkent januárban.

 

A legalacsonyabb inflációt Írországban mérték, 0,2 százalékot, Svédországban 1,4 százalékkal mentek fel az árak egy év alatt. A legnagyobb drágulás Romániában volt, 7,0 százalék. Az Eurostat kimutatásai szerint Magyarországon 4,0 százalékra mérséklődött a tizenkét havi infláció decemberben a novemberi 4,6 százalékról.

 

Januárban a legnagyobb mértékben a szállítási és a lakhatási költségek emelkedtek, 5,1 és 4,5 százalékkal, az alkohol és a dohány 3,7 százalékkal lett drágább. A ruházati cikkek, illetve a telekommunikációs szolgáltatások ára csökkent egy év alatt, 0,6 és 0,2 százalékkal.

 

Bár az infláció már decemberben is meghaladta az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos célszámát, egyelőre nem várható, hogy az EKB hamarosan kamatot emelne. Az EKB irányadó kamata 2009 májusa óta rekordalacsony szinten, 1 százalékon áll. Szakértők azt jósolják, hogy az euoróövezeti jegybank legkorábban 2011 vége felé emel kamatot.


Trump kriptomilliárdja: a befektetők buktak, ő mégis nyert

Donald Trump több mint egymilliárd dolláros nyereséget érhetett el a kriptopiacból, miközben saját memecoinjának befektetői közül sokan komoly veszteségeket szenvedtek el. A különbség az üzleti modellben rejlik: az amerikai elnök bevételeinek jelentős része nem az árfolyam-emelkedésből, hanem tokenértékesítésekből, licencdíjakból és tranzakciós bevételekből származott.
2026. 07. 05. 11:00
Megosztás:

A Toyota erősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon

A Toyota megerősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon 2026 első félévében, a japán márka 9929 jármű eladásával 12,9 százalékra növelte piaci részesedését - tájékoztatta a Toyota Central Europe közleményben az MTI-t.
2026. 07. 05. 10:00
Megosztás:

Javult Európa levegőminősége

Javult Európa levegőminősége: folyamatosan csökken a főbb légszennyező anyagok kibocsátása az évtizedek óta tartó környezetvédelmi politikáknak, a technológiai fejlődésnek, valamint a tisztább ipari és közlekedési rendszereknek köszönhetően - állapította meg a Copernicus Légkör-megfigyelő Szolgálat (CAMS) a tavalyi európai levegőminőségről szóló éves értékelő jelentésében.
2026. 07. 05. 09:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 07. 05. 08:05
Megosztás:

Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben válaszolt Krasznahorkai László írónak

A Nemzet Művésze díj elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a "gyöngeségeinken való felülemelkedéshez", annak a jótékony jelzése, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzd- írta Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Krasznahorkai Lászlónak címzett nyílt válaszlevelében.
2026. 07. 05. 07:00
Megosztás:

Több nagyvárosban is korlátozzák a plakáthelyek számát

Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát.
2026. 07. 05. 06:00
Megosztás:

Merkely Béla: célunk, hogy a Semmelweis Egyetem a legszűkebb világelithez tartozzon

Az a célunk, hogy a rangsorokban is oda írjuk fel egyetemünket, ahová a presztízse, színvonala szerint már most tartozik: a legszűkebb világelitbe - jelentette ki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának diplomaátadó és orvosdoktor-avatási ünnepségén Merkely Béla, az intézmény rektora szombaton Budapesten.
2026. 07. 05. 05:00
Megosztás:

A MOHU téves feltételezésre alapozva tartja fenn a marcali közszolgáltató hulladék-előkezelő tevékenységének felfüggesztését

Téves feltételezésre alapozva tartja fenn a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató (MTKSZ) Nonprofit Kft. hulladék-előkezelést végző telephelyének működését felfüggesztő döntését, amely miatt a marcali közszolgáltató csütörtök óta demonstrál - írta Krajczár Ibolya, az MTKSZ ügyvezetője szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 07. 05. 04:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.
2026. 07. 05. 02:00
Megosztás:

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás, egyenletes részszámlázás – közismert nevén havi átalány – vagy hőmérsékletfüggő részszámlázás alapján kapjuk-e a számlákat.
2026. 07. 05. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás:

Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás:

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás:

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton.
2026. 07. 04. 18:30
Megosztás:

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket. Ezért a klímafinanszírozás nem távoli külpolitikai részletkérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és a klímaigazságosság egyik kulcsterülete.
2026. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
2026. 07. 04. 16:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén, 1700 kollégájához beszélt.
2026. 07. 04. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú turistaambulancia működik idén Horvátországban

Rekordszámú, 62 turistaambulancia működik az idei nyári szezonban Horvátországban, hogy a megnövekedett vendégforgalom idején gyorsabban jussanak egészségügyi alapellátáshoz a belföldi és a külföldi turisták - közölte szombaton a horvát egészségügyi minisztérium.
2026. 07. 04. 14:30
Megosztás:

Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás: