Reagan már a Fehér Házban Alzheimer-kóros volt

Ronald Reagan már az Egyesült Államok elnökeként is Alzheimer-kóros volt - jelentette hétfőn a The Washington Times, az elhunyt politikus fiára hivatkozva.

Ronald Reagan január 6-án lett volna százéves. A centenárium alkalmából a fia, Ron Reagan könyvet jelentetett meg My Father at 100 címmel, amelyben azt állítja, hogy a betegség kezdődő jelei már a Fehér Házban megmutatkoztak. Az elnök ugyanakkor nem volt tudatában annak, hogy Alzheimer-kórja van, s ha tudta volna, mindenképpen lemondott volna még azelőtt, hogy a második mandátuma 1989-ben lejárt volna - állította memoárkötetében a Reagan-fiú.

 

"Nincs rá bizonyítékom (mint ahogy senki másnak sem), hogy tudatában lett volna egészségi állapotának. És ha, mondjuk, 1987-ben diagnosztizálták volna, lemondott volna? Az hiszem, hogy igen" - fogalmazott Ron Reagan. Az Alzheimert 1994-ben állapították meg a hidegháború győztesének tekintett Reagannél, vagyis egy fél évtizeddel azután, hogy távozott a Fehér Házból. A rendkívül népszerű republikánus politikus 2004-ben hunyt el, 93 éves korában. A kór első tünetei 1984-ben, a demokrata Walter Mondale-lel folytatott elnökjelölti vitában mutatkoztak meg, amikor Reagan nem találta a szavakat, és a fia szerint "elveszettnek és dühösnek" látszott.

 

Ron Reagan szerint apja először talán 1986-ben sejthette meg először, hogy valami baj lehet a memóriájával, amikor a Los Angelestől északra fekvő kanyonok felett repülve nem tudta felidézni azok nevét. Az ifjabb Reagan szerint azonban ez semmit sem von le az Egyesült Államok 40. elnöke örökségének értékéből. "Ez megvonná a törvényességet az elnökségétől? Csak annyiban, amennyiben Kennedy Addison-kórja vagy Lincoln klinikai depressziója az övékét. Szerintem az elnököket inkább a valós teljesítményük alapján kellene megítélni, mintsem az alapján, hogy milyen rejtett tényezők nehezedtek rájuk" - írt könyvében Ron Reagan.

 

A volt elnök születésének centenáriumára 44 centes emlékbélyeget jelentetett meg az amerikai posta, a washingtoni Nemzeti Levéltár pedig állította azon beszédének kézzel korrigált vázlatát, amelyben a Szovjetuniót "a gonosz birodalmának" minősítette. Reagan 1983-ban minősítette a Szovjetuniót a "gonosz birodalmának" az Evangélikusok Nemzeti Szövetsége előtt elmondott floridai beszédében. Ő volt az, aki 1984-ben beindította az Egyesült Államok úgynevezett "csillagháborús" rakétavédelmi védelmi programját, amellyel az erejét meghaladó fegyverkezési versenyre kényszerítette a Szovjetuniót. (MTI)

Felújítják Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját

Cseh és lengyel üzemekben újítják fel Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját, a Kelenföldi Erőmű 55 tonnás berendezését; a munka várható költsége 1,2 milliárd forint - közölte a Veolia csoporthoz tartozó Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) az MTI-vel.
2025. 08. 17. 11:00
Megosztás:

Élénk az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

Élénk az érdeklődés, egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek közlése szerint.
2025. 08. 17. 10:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 860,41 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel zárta a hetet, és 105 146,55 ponton, új történelmi csúcson zárta a pénteki kereskedést.
2025. 08. 17. 09:00
Megosztás:

Lindsey Graham: karácsony előtt véget érhet a háború

Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor szerint akár már karácsony előtt beköszönthet a béke Ukrajnában, amennyiben sor kerül egy háromoldalú találkozóra Donald Trump amerikai elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A politikus erről szombaton, az alaszkai csúcstalálkozót követően beszélt a Fox News televízióban.
2025. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Debrecenben nyitja legújabb BYD autókereskedését az AutoWallis

Tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autógyártójával az AutoWallis, miután megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról. A kelet-magyarországi bemutatóterem és szerviz támogatja a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának további növekedését.
2025. 08. 17. 07:00
Megosztás:

Sokkal többen mondanának fel, mint tavaly, ha megszűnne a home office

A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van mód a távmunkára, két és félszeresére nőtt azok aránya, akik felmondanának, ha a munkáltató szigorítana ezen a téren.
2025. 08. 17. 06:00
Megosztás:

Új kihívások, innovatív válaszok a napraforgó és kukorica termesztésében

Választóvonalhoz érkezett a magyar mezőgazdaság: a klímaváltozás hatásai, a gazdasági nyomás, a növényvédelmi hatóanyagok kivonásai együttesen alakítják át a növénytermesztés jövőjét. A Syngenta a zeleméri Crop-EX 2025 eseményén olyan innovációkat mutatott be a növényvédelem és a vetőmagok területéről, amelyek segítik a gazdálkodókat a versenyképességük erősítésében.
2025. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Így lehet drága kerületben Otthon Starttal ingatlant venni

Ha valaki nem riad vissza a felújítástól, akár a belvárosban vagy a drágább budai kerületekben is találhat az Otthon Start program feltételeinek megfelelő lakást: a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adatai szerint akár félmillió forinttal is olcsóbb lehet egy felújítandó lakás négyzetmétere, mint egy felújítotté.
2025. 08. 17. 04:00
Megosztás:

Már 75 milliárd forint került kifizetésre a vállalkozásoknak – tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést, akik összesen 104,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra váltak jogosulttá. A program tempója folyamatosan gyorsul, a kifizetések összege elérte a 75 milliárd forintot, így a pozitív döntéssel rendelkező vállalkozások kétharmada, vagyis mintegy 900 hazai kkv már megkezdhette tervezett beruházásait. A program a hosszú távú növekedés támogatása mellett azonnali gazdaságélénkítő hatással is bír. A kedvezményezett cégek a támogatás révén új gépeket, modern technológiákat szerezhetnek be, amelyek a foglalkoztatás bővülését és a helyi gazdaság erősödését is magukkal hozzák.
2025. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Ennyi nyugdíjat kap, aki egyetlen 1 napot dolgozott Magyarországon

Önmagában egyetlen ledolgozott nap után Magyarországon nem jár öregségi nyugdíj. Mégis nagyon érdekes eredményre jutunk, ha jogilag végiggondoljuk a dolgot egy kicsit. Erről szól elemzői cikkünk.
2025. 08. 17. 01:00
Megosztás:

Alkotói pályázatot hirdetett a HUN-REN

A HUN-REN Központ alkotói pályázatokat hirdetett művészi kivitelű díjtárgyak megtervezésére és kidolgozására, a pályamunkák leadásának határideje szeptember 10. - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteken az MTI-t.
2025. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Beindíthatja a nagy lakásprojekteket a kormány döntése, de vannak még nyitott kérdések

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány azokat a legalább 250 lakásos ingatlanfejlesztéseket, melyeknél a lakások 70 százaléka megfelel az Otthon Start program követelményeinek – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. De pontosan mit jelent ez? Több lakás épülhet ettől? A végleges részletszabályok egyelőre nem ismertek, de a döntés mindenképpen élénkítheti az újlakás-piacot, noha az igazi hatása majd csak évek múlva érződik – olvasható az OTP Ingatlanpont friss elemzésében.
2025. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Donald Trump tájékoztatta az európai vezetőket

Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta az európai vezetőket a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóról vasárnap - közölték Washingtonban és Brüsszelben.
2025. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Hogyan formálja a csomagolástechnika a kereskedelem jövőjét?

A kereskedelem világa az elmúlt évtizedekben hatalmas átalakuláson ment keresztül. Az e-kereskedelem térhódítása, a globális ellátási láncok bonyolultsága és a fogyasztói elvárások folyamatos növekedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csomagolás ma már ne csupán kiegészítő elem legyen, hanem stratégiai fontosságú terület. A csomagolás a termék életciklusának minden szakaszában szerepet játszik: a gyártástól a szállításon át a végső vásárlói élményig. Egy korszerű csomagolástechnikai webáruház pedig képes kiszolgálni mindazokat az igényeket, amelyek a modern piacon megjelennek – a biztonságtól a fenntarthatóságon át egészen az esztétikai élményig.
2025. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata

Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Európai vezetők: csak Ukrajna dönthet a saját területéről

A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat - jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
2025. 08. 16. 15:00
Megosztás:

Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén. A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands" felmérése szerint az Apple márkaértéke 1300 milliárd dollár, 28 százalékkal emelkedett egy év alatt.
2025. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Kiss Rajmund: optimizmusra ad okot a két elnök barátságos hangvételű tárgyalása

Optimizmusra ad okot, hogy hat év után találkozott Donald Trump és Vlagyimir Putyin, és hogy a két elnök barátságos hangvételű tárgyalást folytatott. Az, hogy keresztnéven szólítják egymást nem show vagy politikai marketing, hanem bizalom, ami nélkül nincs megállapodás - mondta a Mathias Corvinus Collegium diplomáciai műhelyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2025. 08. 16. 13:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: Oroszország a hosszú távú rendezésben érdekelt Ukrajnában

Oroszország abban érdekelt, hogy az ukrajnai rendezés hosszú távú legyen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Anchorage-ben amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal szombat hajnalban megtartott közös sajtótájékoztatón.
2025. 08. 16. 12:00
Megosztás: